2000-ben az MZ bátor és költséges döntést hozott, és saját fejlesztésű motorblokk tervezésébe fogott. Bár a soros kéthengeres elrendezés egy kicsit nehézkesebben adja a vérforraló teljesítményt, mégis ezt a konfigurációt választották, egyrészt egyszerűsége miatt, másrészt mert közelről sem hasonlít a konkurensek blokkfelépítésére.

A megoldás azonban nem lett rossz, a 270 fokos gyújtásnak
köszönhetően barátságos V-kettes érzetét kelti a motorosban. A 998 cm
3-es hajtómű mindjárt két változatban készül, az egyik 111
LE-t termel a főtengely végén, a másik 115-öt, ami 100, illetve 106
LE-t jelent a hátsó keréken, ami
közelebb esik a Kawasaki Z1000 erejéhez, mint a Ducati Monster
1000-hez.

Az MZ1000S után az MZ1000SF a német gyár a legújabb remeke. Ezt a 998
cm
3-es, soros, kéthengeres blokkal szerelik. A tervező
természetesen ugyanaz a Peter Naumann, akinek a fejében az 1000S is
megszületett. A nemzetközi szakmai zsűri szerint nem végzett rossz
munkát, az MZ1000SF-et a nemrég kiosztott, iF Product Design Award 2005
elnevezésű formatervezési díjjal értékelték.
A gyár nem volt szégyenlős a névválasztásnál: az SF nem is
StreetFightert jelent, ahogy elsőre sokan gondolnánk, hanem mindjárt
SuperFightert.

A csupasz modell sok-sok összetevőt átvett a full idomos 1000S-től. A
motoron kívül a váltóáttételek, a váz, a tank és a farokidom is
teljesen megegyeznek az elődéivel, viszont az MZ gyár közleménye
szerint
46 a különböző alkatrészek száma. A legszembetűnőbb ezek közül a
magas kormány és a szexi bikiniidom. A gyár tájékoztatója szerint még
ezt a kicsi fejidomot is szélcsatornában tesztelték.

Az ülés 15 mm-rel alacsonyabb lett, mégis jól párnázott és eléggé
kényelmes a Ducati Monster ülésén edződött pilótáknak. Az
aranyszínűre eloxált kormány izompacsirtához illően széles és
magas. Az egyedüli kitüremkedés a kormány árnyékában az első
villaszárak tetején található nyomócsillapítás-állító csavar.

A futómű több állítási lehetőséggel rendelkezik, a Nissin fékek ugyan
nem a legutolsó fejlesztések, de hatékonyak és jól adagolhatóak. A gyár
Metzeler Sportec M-1 gumikkal szereli az MZ naked motorját, ezt utcai
kategóriában igen kedvelt, jó tapadású gumiként tartják számon.
A csupasz motor 224 km/h-s végsebességre képes, ami egy ilyen
csekély szélvédelemmel rendelkező motorkerékpártól untig elég.

Az SF nem néz ki rosszul. A párhuzamos fekete színű acélcső váz
mindenképpen egyedi megoldás, de ami igazán megfogja a szemlélődőt, az
a picuri fejidomban elhelyezett négy fényszóró; a színtelen burájú
indexekkel pazarul ilik a trendi, szögletes külsőhöz.

A fényezés kiagyalásakor az MZ együtt működött a Chemnitz
festékgyártó céggel, és
egy speciális matt színt fejlesztettek ki, a nanotechnológiát
sem voltak restek felhasználni hozzá. A kerámiaalapú festék jobban
ellenáll a karcoknak, mint más festékek, és hosszan tartó, ellenálló
matt felületet ad. Főleg a narancs-fekete kétszínű verzió hozza ki
belőle a szörny-hangyát, de a fekete lakkozás is mindig kapós. A jól
összerakott érzetet nyújtó motor kényelmes még a németesen nagyra nőtt
motorosoknak is.

A vad vonások kihozzák az emberből az egykerekező-bajnokot. Bár néhány
részlete nem annyira kifinomult, mint a japán és olasz versenytársaké,
nincs olyan patinás tankemblémája, mint néhány európai márkának, sem
olyan megnyugtató műszaki háttere, mint a japán gépeknek, de a remek
kiállás mellett 2 300 000 Ft körüli ára az MZ reményei szerint elegendő
lesz arra, hogy
megnyerje magának a különcségekre vágyó motorosokat. A német
kereskedőkhöz már március utolsó hetében megérkezett, a többi európai
országba április közepére várják az 1000-es naked bike-ot.

Műszaki adatok:
<section class="votemachine">
</section>

Motor: vízhűtéses, soros kéthengeres, 4 szelepes, DOHC

Lökettérfogat: 998 cm
3 Teljesítmény: 115 LE 9000 1/min-nél

Nyomaték: 98 Nm 7000 1/min-nél

Üzemanyag-ellátás: befecskendező

Váz: acélcső

Tengelytáv: 1445 mm

Ülésmagasság: 810/825 mm

Első gumi: 120/70 ZR17

Hátsó gumi: 180/55 ZR17

Első fék: 320 mm-es dupla tárcsafék

Hátsó fék: 243 mm-es szimpla tárcsafék

Első futómű: fordított teleszkópvilla

Hátsó futómű: központi rugós lengővilla

Üzemanyagtank térfogata: 20 l/ 5 l tartalék

Száraz tömeg: 198 kg

MZ1000SF

Totalcar
Totalcar