A Suzuki győzött a 24 óráson

Endurance Világbajnokság, Augusztus 13-14.

Hírek
Totalcar

Közzétéve: 2005. 08. 22. 11:52

Közzétéve: 2005. 08. 22. 11:52

Az elmúlt hétvégén Oscherslebenben megrendezett 24 órás megbízhatósági
verseny minden résztvevő számára hatalmas kihívás volt. Miközben a
legtöbb motorverseny mindössze egy órán keresztül tart, rendkívüli
állóképességet igényel 24 órán keresztül motorozni, ráadásul
versenyhelyzetben. Mivel ez a viadal elsősorban a motorokról, a
márkákról szól, a pilótáknak nagy könnyebbség, hogy hárman alkotnak egy
csapatot, és egymást óránként váltva motoroznak, így van idő
pihenni.

A legutóbbi versenyen a Suzuki Castrol csapata vitte el az első
helyezettnek járó díjat, őket a Kawasaki Bolliger és a Kawasaki Diablo
csapat követte a második és a harmadik helyen. A Suzuki Castrol
csapatnak ez a győzelem behozhatatlan előnyt jelentett a bajnokságban,
hiszen így 45 ponttal vezetnek a Kawasaki Bolliger előtt. Az utolsó,
szeptemberben az olaszországi Vallelungában megrendezendő versenyen
pedig már csak 25 pont szerezhető.

A verseny dúskált az izgalmas akciókban. A Suzuki Castrol és a
Yamaha Austria is elcsúszott például egy olajfolton tizenöt perccel a
start után, de mindkét sofőr képes volt folytatni a versenyt annak
ellenére, hogy a Suzuki Castrol sofőrje, Vincent Philippe csuklója
komolyan megsérült a balesetben. A Yamaha Phase One csapat nem sokkal
éjfél előtt járt szerencsétlenül, amikor leállt a versenygépük blokkja.
A Yamaha Austria egész éjszaka tartotta második helyét, de egy komoly
karambol miatt a motor használhatatlanná vált, ezért Thomas
Hinterreiternek fel kellett adnia a versenyt.

Mindeközben a Kawasaki Bolliger és a Kawasaki Diablo csapat versenyzői
körönként javítottak pozíciójukon. Egyszer ugyan a Bolliger motornak
váratlanul rövid szünetet kellett tartania, hogy kicseréljék a
kipufogórendszert, majd később az első villát is, mert eleresztette az
olajat, de ezeken az apró hibákon kívül a két Kawasaki tökéletesen
versenyzett.

Idén első alkalommal külön kategóriában versenyezhettek a nem japán
motorok. Ebben a kategóriában indult az OBI Bike Promotion Team a
111-es rajtszámmal egy MZ 1000S nyergében, és mindenki nagy
meglepetésére a BMW, a Ducati, a Triumph és a KTM csapatot is megelőzve
a második helyen végzett.

Az első 10 befutó

1. 2 - Suzuki 0123 Castrol - FRA - Suzuki GSX-R1000 - Philippe,
Kagayama, Lagrive

2. 8 - Kawasaki Bolliger - SUI - Kawasaki ZX10R - Kellenberger,
Morillon, Stamm

3. 666 - Kawasaki Diablo 0 GBR - Kawasaki ZX10R - Hutchins,
Mizera, Baker

4. 44 -No Limits & RT - ITA - Suzuki GSX-R1000 - Giachino,
Ruozi, Monot

5. 5 - Bridgestone Bikers Profi - GER - Suzuki GSX-R1000 -
Roethig, Strauch, Heiler

6. 76 - Suzuki Austria Team 76 - AUT - Suzuki GSX-R1000 - Klein,
Marjan, Bitter

7. 9 - Aprilia Motociclismo Test - ITA - Aprilia RSV1000 -
Pellizzon, Veghini, Aliverti

8. 101 - Suzuki Fagersjo-el.se 2 - SWE - Suzuki GSX-R1000 -
Hulth, Agombar, Carlberg

9. 43 -ABBCO - GER - Suzuki GSX-R1000 - Marceletti, Schoenfelder,
Walter

10. 52 - Engel Racing Team - GER - Suzuki GSX-R1000 - Kittel,
Koenig, Steinebach

Totalcar
Totalcar