A barcelonai futammal kezdetét veszi az az időszak, amikor 5 hét
leforgása alatt 4 hétvégén is rajthoz állnak a Moto GP versenyzői.
Talmáék szerdán utaztak ki a katalán városba, ahol remek idő fogadta
őket. A technikai meetingeken túl tegnap délután jutott ideje Talmának
és managerének, Stefanonak arra is, hogy kikapcsolódjanak egy kicsit és
bemenjenek a városba. Mától azonban ismét a munkáé a főszerep.
A montmelói pályán délelőtt még százágra sütött a nap és közel harminc
fokos hőségben ültek motorra a versenyzők. Tóth Imre mellé új
szakemberek érkeztek. Egy mérnök csak a futóművel foglalkozik, egy
szakember, pedig az Apriliától érkezett. Az első szabadedzést a
teljesen új alapbeállításnak szentelték. Talma a délelőtti szabad
edzésen a 4. helyen végzett. Nem erőltette, mert még sok probléma volt
a beállítással. Az időmérőn az első 10 percben még száraz volt a pálya,
majd jött egy hirtelen eső, ami ebben a szezonban már nem először húzta
keresztbe a 125-sök edzését. Talma is kint volt a pályán és elmondása
szerint nehéz volt eldönteni, hogy valójában mennyire csúszik az
aszfalt, majd egyre jobban vizes lett a plexije és ő is kiment a boxba.
Végül ő a 9., Tóth Imi a 25. helyen zárt.
Talmácsi Gábor nyilatkozata:
"Az időmérőn jött egy váratlan eső, így elmaradtak az eredmények
a délelőttiektől. Remélem, hogy holnap nem fog esni és sikerül javítani
a mai eredményeken. Mindenképpen optimista vagyok a hétvégét illetően.
Megérkezett a csapathoz az új szakember is, nagyon bízok benne, hogy
gyümölcsöző lesz a közös munka. Az apriliásokkal ugyan nehéz lesz
felvenni a versenyt száraz pályán, de minden tőlem telhetőt megpróbálok
majd."
Tóth Imi nyilatkozata:
"Az időmérőre slick gumival mentem ki, mert a felforrósodott
aszfaltot még nem áztatta el az eső, de sajnos már korántsem lehetett
kockázat nélkül gyors kört menni. Próbáltam minél gyorsabban
bemelegíteni a motort, de az új gumi már az alig nedves pályán is
csúszkált. Valószínűleg jobb lett volna használt gumival kimenni. Három
kör után leszakadt az ég, úgyhogy átültem az esőre beállított motoromra
és azzal mentem. Az Aprilia szakember és a futóműves teljesen új
beállításokkal indítottak utamra. Érezhetően más a motorom, de ők sem
tudnak csodát tenni, hiszen ahhoz, hogy minden összeálljon lényegesen
több száraz pályán futott időre van szükségünk.
125 cm
3 első kvalifikáció eredmények:
1. Mika Kallio FIN KTM
2. Thomas Lüthi SWI Honda
3. Michele Conti ITA Honda
9. Talmácsi Gábor HUN Honda
25. Tóth Imre HUN Aprilia










