Egy francia motorkiállításon mutatkozott be a nagyközönségnek és a
sajtónak a 2007-es Suzuki GSX-R 1000. A gyár reményei szerint az új
sportgépnek sikerül visszahódítania a világbajnoki címet a következő
esztendőben a superbike világbajnokságban. Az újdonság nagyon hasonlít
a 2006-os modellre, de az első és a hátsó féket, valamint a
teleszkópvillákat és a tükröket eltekintve szinte minden alkatrésze
kicserélődött.
Az egyik legjelentősebb változás, hogy az egy kipufogódobos rendszer
helyett dupla végdobos kipufogót kapott a gép. Nemcsak a decens külalak
miatt került két kidörrentő a motorra, hanem az életbe lépő szigorú
Euro3-as normáknak való megfeleltetés indokolja ezt a technikai
megoldást. A másik érdekes technikai megoldás, hogy a motor
teljesítményleadásának jellegét a kormányról egy kapcsoló segítségével
szabályozhatjuk, amellyel sport, normál és vizes üzemmód közül
választhatunk kedvünknek és az útviszonyoknak megfelelően.
A blokkban nem történtek lényegi változások, mivel erre nem is igen
volt szüksége a GSX-R 1000-esnek, hiszen a jelenlegi változat is az
egyik legerősebb erőforrással bírt. 175 lóerőről 178 lóerőre növekedett
a maximális teljesítmény, és az egész fordulatszám-tartományban nagyobb
lett a nyomaték. A váz jelentősen átalakult, az eddigi 5 elemből álló
teherviselő szerkezet ezek után már csak 3 elemből áll össze. Az
alumíniumból álló darab erősebb, de egyben rugalmasabb, hajlékonyabb is
lett, ez a gyári superbike csapatok egyik igénye volt a fejlesztéssel
szemben.
A gép összes idomát lecserélték, főként az oldalidomok alakultak át.
Az egész motor sokkal kisebb, kompaktabb lett, bár a méretei majdnem
megegyeznek az idei modellével. A hátsó idom is hosszabb, de keskenyebb
is egyúttal. Hegyesebb az orr rész is, és a légbeömlők jóval közelebb
kerültek egymáshoz. A színek közül egyelőre a kék-fehér összeállításról
tudunk beszámolni, de legalább két másik színkombináció is elérhető
lesz.










