Sukidák harca - Mb. színes kínai akcióvígjáték

hirdetés

Pár napja jött egy email, hogy itt vannak a Sukidák, mehetek értük
bármikor. Hehe, mondom, milyen humoros ez a Kati, hogy még mindig az
importőr nevén emlegeti a gépeket. Mik lehetnek? Olaszok, japánok?
Aztán lemegyek a garázsba, és mit látok? Ezek tényleg Sukidák.

Az egyik motor ülése alatt lelt szervizfüzeten megtaláltam a
sukidacycle.com webcímet. A kínai
gyártó termékválasztéka impozáns, quadok, rendőrségi motorok,
krosszgépek - és persze robogók készülnek náluk,
nem messze Hongkongtól, Guangdong tartomány fővárosában
Guangzhouban. A feltörekvő, ha már ugyan fel nem tört kínai
járműgyártás új büszkeségeit egy 240 ezer négyzetméteres ipari üzemben
állítják össze, és innen küldik ki szerte a világba.

Hamar gyorsan megnéztem, van-e
sukida.hu is. Van. A logikus
elrendezésű, puritán, de informatív oldalon szemnek kellemes narancs-
és citromsárga színvilágban a Sukida kínálatából öt kétkerekűt kínál az
importőr, egy svájci tulajdonban lévő lajosmizsei székhelyű kft. Az
árlista csúcsán két negyedliteres motor áll, a Commander robogó nyolc
lóerővel, kellemes dizájnnal, és a klasszikus, nagykerekű Comissioner
12 lóval, mindkettő 299 000 forintba kerül, amihez még 95 000
forint regadó járul. Azannya.

Ott van még a kínálatban a
két ötvenes tesztrobogónk, a Top1 199ezer forintért és a Dragonfly
229ezerért, köztük meg egy harmadik, a négyütemű Lutetia
211ezerért. Két év garanciával! Gyári távirányítós riasztóval! Nem
csoda, hogy az országba eddig behozott 500 kismotorból kétszázat már el
is adtak. (Kaján kollégám, Kari szerint a többi jó lesz alkatrésznek,
ha mégsem bizonyul tartósnak a kínai technika.) Nézzük meg őket
alaposan, elsőnek mondjuk a pirosat.

Két ütem

Sukida Dragonfly. Milyen harciasan hangzik! Mint egy különösen
agresszív pokemon magasba ugrással kombinált lángot fúvó karmolása.
Kár, hogy a dragonfly magyarul nem sárkánylégynek, hanem inkább a
kevésbé vad kicsengésű szitakötőnek fordítandó.

Pedig
ebben a kis robogóban tényleg van valami sárkányos. Jó a színe,
kellemesek az arányai, kifejezetten csinos a fényszóró, szép a
rubintosan ragyogó hátsó lámpa. Az átlátszó burájú, meredező kis
indexek fenyegető fullánkként figyelmeztetik a környezetet: vigyázat,
harapok. Harsány, vidám kis jószág.

A műszerfal is jól néz ki. Van rajta mérföld/órában is számoló
sebességmérő, kilométer-számláló, benzinszint-jelző, figyelmeztető
lámpa arra az esetre, ha kezdene kifogyni a tartályból a motorolaj
(bizony, nem keveréket kell bele tankolni), és még egy időmérő óra is.
És rögzítőfék: a hátsó fék karja egy kis csappal rögzíthető behúzott
állásban. A kapcsolók szintén egész normálisak, különösen a másik
Sukidához képest, de arról majd később.
Jó mély kesztyűzseb került a gyújtáskapcsoló alá, az ülés alá is
bepakolható egy bukó vagy pár zacskós tej, sajnos külön sisakakasztó
zárral nem látták el a motort.

Itt-ott azért látszik az olcsóság, de csak közelről. Például a hátsó
lábtartó körül a műanyag kivágása annyira sorjás és esetleges, hogy én
otthon bicskával szebbet csinálok.

A Dragonfly tehát az a fajta robogó, ami egészen addig jól néz ki,
amíg rá nem ül egy ember. Mondjuk rácuppanok én a száz kilómmal a 84
kilós gépre, és azonnal kiderül, voltaképp mennyire pici és esendő, a
motorizált közlekedési eszközök legapróbbika. Ettől persze még se nem
jobb, se nem rosszabb a piac többi, bejáratottabb nevű olcsó
robogójánál, sőt, ha azt nézzük, hogy a Dragonfly-ért két évig jót
állnak, máris bejön az ahhoz képest-faktor, és
az árcédulával együtt mindjárt még sokkal szebbnek tűnik.

A már említett Kari kolléga épp robogóvásárláson töri a fejét, le is
csapott az egyik Sukidára, a szebbikre, pirosabbikra, hogy tapasztalja
egy kicsit a gyors, de szellős fővárosi közlekedés előnyeit,
hátrányait. De inkább a Sukida hátrányait sikerült megtapasztalnia. Már
eleve furcsa lehetett, amikor a kereskedő azzal a jó tanáccsal engedték
el, hogy ha a Dragonfly hosszas csutkagáz után dadogni kezd, nem akar
továbbmenni, leáll, csak
húzza le bátran a kipufogódob előtti csődarabra húzott
füstgáz-visszavezető csövet. Kicsit nagyobb lesz a zaj, a CO, a CH,
de az EU úgyse látja, hallja, szagolja, a motor meg újra indítható.

És persze egy ötvenes robogóval nemigen lehet máshogy közlekedni,
mint teljes gázzal. Így hát meg is állt, és tényleg le is kellett rúgni
a csövet. Némileg több füst, sokkal recsegősebb, ha tetszik, sportosabb
hang, és a gép ment tovább.

A Dragonfly úgy indul, mint bármilyen mai robogó: gyújtás, pici gáz,
kicsi köszörülés az elektromos önindítóval és már berreg is.
De úgy is indulhat, mint nem sok robogó: távirányítóval. A
Sukidákhoz a két kulcs mellé jár egy fekete és egy fehér távkapcsoló
is. Gondolom azért, hogy mindig a ruhánkhoz illővel kelhessünk útnak.
Az egyik gomb egy éles hangjelzés kíséretében bekapcsolja, a másik két
hangjelzés mellett kikapcsolja a riasztót. A harmadik pedig első
nyomásra ráadja a gyújtást és kétszer megvillantja az indexeket,
második nyomásra pedig elkezdi forgatni az indítómotort! Hű!

Nagyon menő dolog, de két hibát ne kövessünk el, nehogy leégjünk a
magától induló robogót csodáló tömeg előtt. Egyrészt a lehajtott
oldaltámasz tiltja a gyújtást, tehát távindítani csak középtámaszra
tett motort lehet. Másrészt, sajnos, ha meleg a motor, nem hajlandó
gázadás nélkül elindulni, ha pedig odaállunk mellé és markoljuk a
gázkart gombnyomás közben, már közel nem olyan látványos a produkció.
De
hideg motornál ötből háromszor tényleg beindul így! Ha már
herseg a kis ötvenes, mehetünk. Szép, kétütemű, recsegő hangja van, ha
lehúzzuk azt a bizonyos csövet, még szebb. Hallgassuk és élvezzük a
zenét, mint a sukidázás egyetlen örömforrását.

Az egész alkotmány nagyon pici, 181 centimmel gyakorlatilag csak úgy
tudtam elhelyezkedni rajta, hogy a hátsó ülésre ültem, lábamat meg
kitoltam előre, amennyire lehetett, de még így sem volt túl kényelmes.
A futómű nem lenne rossz, ha Budapesten nem lennének rosszak az
utak. Így viszont az első teleszkóp minden útrepedésnél felüt, és
az apró hátsó rugóstag sem tud sokat tenni a kényelemért.

A Yamahától származó kis blokk (a dolog annyira hivatalos, hogy a
lengőkar-motor-egység burkolatába még bele is nyomták a
Yamaha feliratot) pörgős, kellemes kis gép, a Dragonfly képes is
minden KRESZ-definíciónak ellentmondva sík úton önerejéből akár 50 km/h
fölé is menni.

Négy ütem

A sárga jószág, a Top1 is egész pofás, dizájnja visszafogottabb, de
nem sokkal marad el testvére mögött. Ez a robogó sem látványosan kínai
- amíg rá nem tekintünk a műszerfalra. Ezen már nincs időóra, a
műszerek is gyengébbek, a kapcsolók pedig teljesen gázok. Színes, lágy,
kopó, morzsolódó plasztik.

A Sukida megpróbálta valamelyest kompenzálni a Top 1 formai
hátrányát a Dragonfly-jal szemben: élesen vijjogó index-visszajelzőt
épített a robogóba. Pont úgy szól, mint a teherautók, buszok
tolatásjelzője. És csaknem olyan hangos is. Az első pár kereszteződés
után már szégyelltem indexelni a zebráknál, mert
minden gyalogos engem nézett és vigyorgott.

Rendszeresen járok
400-as Burgmanommal a szerkesztőségbe, be a Budaörsi úton, át a Lánchídon,
kifelé a Váci úton az újpesti irodaházig. Megszoktam, hogy a négykerekű
közlekedőknél keskenyebb, fürgébb, gyorsabb vagyok. Most kalandvágyból
a négyütemű Sukidával mentem haza Fejér megyei falucskámba, majd hétfőn
vissza. Nem volt jó ötlet.

Egyszer már megszívattam magam ugyanígy, az
elektromos robogóval . Most annyival volt jobb, hogy nem kellett figyelnem a
fogyasztásra,
az ötliteres tank bőven elég lenne 200 kilométerre is, ez pedig
oda-vissza csak egy 120-as túra volt. Teletankoltam hát 1004 forintért
a robogót, bepakoltam a kisebb tempónál szükségtelen pulóvert,
kesztyűt, nyakvédőt az ülés alá, a pénztárcát-telefont-kulcsokat
bedobáltam a kesztyűzsebbe (befért bőven, a Top1 is jó nagy
rakodóhelyet kínál), és hajrá.

Különösebb csodára nem számítottam a Sukidától, de ez a négyütemű
blokk nagyon-nagyon gyenge. Valamiért a magyar katalógusban 3,6
lóerősként szerepel, a Dragonfly pedig ugyanitt csak 3,5 lóerős, de a
Top1 egyértelműen és érezhetően rosszabbul megy. Lámpánál indulásnál
azonnal
otthagyott a többi robogós-motoros, aztán lenyomtak a személyautók,
20-30-nál pedig kezdtek beérni a teherautók is. Nem jó érzés,
amikor mindenki engem utál, hogy minek vánszorgok itt.

Számos emelkedőn volt alkalmam megcsodálni, ahogy a sebességmérő
mutatója a 30-as számnál reszket, és nem tud feljebb mászni. Később
kiderült, hogy a kilométeróra jelentősen csal lefelé, mivel az addigi
10-es kerekeket 12-esre cserélte a gyár. A műszerfal kalibrációja meg
valahogy kimaradt. Igaz, volt egy lejtő, ahol
teljesen lefeküdt jobbra ugyanez a mutató! (Szerintem mentem
70-nel is!) A rettenetes kényelmetlen ülésen gubbasztva már a Budapest
tábláig - pardon, de így van -
elzsibbadt a tököm , közben hozzáizzadtam a műbőrhöz, és akárhogy
tekeregtem, majd szétszakadt a derekam. És onnan még volt vagy 40
kilométer hazáig.

Egyet megtanultam. A Sukida robogó VÁROSI közlekedési eszköz.
Alacsony, könnyű embereknek.

Kinek ajánlom hát ezeket a Sukidákat? Annak, aki erős, vagy divatos,
vagy nagy, vagy exkluzív, vagy gyors, vagy kényelmes robogót, vagy ezek
bármely kombinációját szeretné, nem. Ők spóroljanak, vagy vegyenek
használtat az ismertebb, tapasztaltabb gyártók dolgaiból. Például
ez az
injektoros, vízhűtéses, projektoros fényszórós, 80 km/h körüli
végsebességre képes Aprilia gyakorlatilag minden említett
tulajdonságban felülmúlja a Sukidákat. Ezért kerül hatszázezerbe.

Jó viszont a Sukida nagymamáknak, eljárni a vegyesboltba, vegyenek
bátran a félrerakott nyugdíjforintokból egy finom járású, csendes,
takarékos Top 1-est. Jó nyolcadikos srácoknak elkezdeni a motorozást, a
tuningolgatást, kérjenek a karácsonyfa alá egy hersegő, csövet
lerugdaló bősz kis Dragonfly-t. És
nagyon jó kölcsönzősöknek, szállodáknak, vegyenek egy raklappal
mindkettőből, hadd válasszon a kedves vendég, és élvezzék a két év
garanciát!