Magyar szempontból ennél jobban nem is alakulhatott volna a második
időmérő edzés eredménylistája Barcelonában. Talmácsi Gábor idén már
másodszorra szerezte meg a pole pozíciót és az ezzel járó Tissot
karórát pedig menedzserének, Stefanónak ajánlotta fel. A szabadedzésen
Talma még kiszorult az első sorból, de akkor csak a motor megfelelő
beállítására törekedtek. Az időmérőn aztán minden összejött. Végig jó
ritmusban tudott menni, és ma is érezte a gép minden mozdulatát.
Egy-két titokra is rájött, hogy hogyan lehet még jobb időt elérni a
pálya egy-egy szakaszán. Nagyon motivált volt és kimotorozta a gépből a
maximumot. Ami nagyon fontos: végig a versenygumikkal ment és már a
beállításokon sem változtatnak a versenyig. Pasini az utolsó körében
feltartotta, lehet meg lett volna az 1,50 alatti idő, de Gábor
egyáltalán nem bosszankodik most emiatt. Talma mögül Faubel és Gadea,
azaz a csapatársai indulnak holnap 11:00-kor.
Talmácsi Gábor nyilatkozata:
"Nagyon boldog és elégedett vagyok. Minden rendben volt, nagyon
motivált vagyok. Végig kemény gumikkal mentem, ezeket használjuk majd a
versenyen is, hiszen nagyon meleg van. Véleményem szerint azok fognak
tudni harcolni az első helyért, akiknek végig bírni fogják majd a
gumijai, ezen most sok múlhat!"










