Az Astra új oldala

Év Autója-szavazás utolsó fordulós vezetés: Opel Astra 1.6 CDTI

2016.02.19. 17:46
25 hozzászólás
Vezettem már álcázva, francia országúton. Vezettem már látható valójában, dán országúton. De zárt, korlátozásmentes, kanyargós pályán még nem. Meglepett.

Ez az, amikor az igény és a méret elválik egymástól, eltérő irányba indulnak, majd az árnál újra találkoznak (majdnem). Amit az Astrában megéltem a Superb után, eszembe juttatta az LGT örökérvényűjét - Valamit mindig valamiért.

Azt mindenki tudja már, hogy az új Astra kilók százaival könnyebb, a fedélzeti elektronikai rendszerének kezelése a borzalmas káoszból a gyáriak szerint az abszolút intuitívbe, de még szerintem is a minimum jól áttekinhetőbe ment át. Az is megvan talán, hogy itt minden motor az új generációból származik, és azok bizony nem rosszak - legalábbis a tesztautókban. Ezt csak az Opel régi és profi tesztkocsi-felkészítési hagyományai ismeretében sietek megemlíteni.Azt is tudjuk, hogy a kategória egyik legszűkebb autójából a tágasabbak közé mászott fel, s hogy megtartották az Opel-specialitást, az oldalirányú elmozdulások ellen Watts-kitámasztással megfogott hátsó csatolt lengőkart (te jó isten - tényleg kéne már aludni, merev hidat írtam az előbb, most javítottam csak - a szerk.) (legalábbis a drágább verzióknál). Én pedig azt is tudom, hogy az új formatervnél jobban szerettem a régiét, a belső tér pedig nekem nagyon koreaias vonalvezetésű - bár elismerem, hogy az anyagok, az összeszereltség kiváló, miként az ülések is. A kormányzás viszont szerintem túl könnyű, amiről tudom, hogy az átlagautós szemszögéből egy buta, tesztelői kifogás. De igazán meghajtani, úgy dühből eddig nem tudtam. És hihetetlen dologra jöttem rá: ez az autó még a 136 lóerős dízellel is állati jó.

Jöjjön ismét egy a mortefontaine-i gyöngyszemek közül: egy szélzajos, rángatott, vágatlan és érzékelőpiszkos darab a szokásosan maníros, ám (szerintem mindezek ellenére is) csodásan fényes fejfelületű éntől: