Nőktől csalta ki a sportkocsikat

2016.10.17. 07:13

Jó reggelt kívánunk október 17-én, hétfőn, a szegénység elleni küzdelem világnapján. Az esztendő 291. napján Isten éltesse a Hedvigeket, akiknek névnapjuk van. Többnyire felhős lesz fölöttünk az ég, és ez sajnos kitart az egész hétre, annyi változással, hogy szerdától esni is többet fog. Mindenesetre ne búslakodjunk ezen, inkább szorítsuk meg a kávéscsészét, dörzsöljük meg szemeinket, hiszen itt a friss Hidegindító!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Megnyerte a Katalán Ralit, így zsinórban negyedszer is bezsebelte a világbajnoki címet a francia Sébastien Ogier. Julien Ingrassiával az oldalán, Volkswagen Polo R-rel tudott nyerni. Magyar szempontból ugyanakkor talán ennél is érdekesebb eredmény, hogy Turán Frigyes és Zsiros Gábor a WRC2 kategória harmadik helyére hozta be a Ford Fiesta R5-öt, őket csak a két gyári Škoda előzte meg. A versenybírók azonban büntetéssel sújtották a párost, akik így a nyolcadik helyre csúsztak vissza. (wrc.com)
  • Bajnokot avattak a MotoGP-ben is. A spanyol Marc Marquez megnyerte a Japán Nagydíjat Motegiben, míg közvetlen riválisai közül először Valentino Rossi, majd Jorge Lorenzo is kiesett. Ezzel Marquez a királykategóriában harmadszor, összességében pedig ötödször lett világbajnok. A második helyért még várhatóan nagyot vív Rossi és Lorenzo. (motogp.com)
  • Magyar Európa-bajnoka lett a ralikrossznak. Szabó Krisztián a német futamot megnyerve húzta be a Super 1600-asok kategóriájának első helyét is. Nagyon szoros volt a csata, végül egyetlen ponttal zárt a dán Ulrik Linnemann előtt. A harmadik Kasparas Navickas lett.
  • Ha pedig már bajnokokról beszélünk. A Német Túraautó-bajnokságban, vagyis a DTM-ben a BMW-s Marco Wittman végzett az élen. A bajor gyártó pedig nyilván számított már erre a sikerre, hiszen azon melegében le is leplezték az M4 DTM Champion Editiont. Összesen kétszáz darab készül a modellből, amely műszakilag az M4 GTS-sel egyezik meg. Emellett aerodinamikai és optikai módosításokat is végeztek rajta. 45 millió forint az ára. (carscoops)

Anno – 2016. október 17 .

  • 1979-ben e napon kapta meg Teréz anya a Nobel-békedíjat.
  • 1973-ban október 17-én robbant ki az olajválság.
  • Ötvenegy esztendővel ezelőtt, 1965-ben zajlottak az első nagyszabású tüntetések Washingtonban és Londonban a vietnami háború ellen. 1967-ben e napon mutatták be a kapcsolódó témájú Hair című musicalt a New York-i Public Theaterben. 1979-ben film is készült belőle.
  • Hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban helyezték üzembe Angliában az első atomerőművet.
  • 1931-ben adócsalás miatt elítélték Al Caponét.
  • 1909-ben Louis Bleriot végrehajtotta az első magyarországi motoros repülést.
  • 1552-ben ezen a napon vonult el a török haderő az egri vár falai elől.

Totalcar retró

  • Éppen tíz évvel ezelőtt járt nálunk a Mazda 3 MPS. De hogy mennyire lett hot hatch? Innen kiderül.
  • Tudják, melyik az a kocsi, amelyik mellett a 450 lóerős, V8-as Audi RS5 lomha traktornak érződik? Kattintsanak öt évvel ezelőtti tesztünkre.

Hétvége a Totalcaron

Mai műsor

  • Jakusovszky Kristóf retúrjegyet váltott a szopórollerre. Hogy megúszták-e szárazon a mopedes túrát, az a Sebesség oltáráról kiderül.
  • Török gyerek gyártotta, lengyel gyerek mutatta, magyar gyerek próbálta - a Mikulás pedig nagyputtonyos Mégane-t hozhat a puttonyában.

Keserű méz

  • Nőket vert át, így jutott nagy értékű autókhoz az amerikai Timothy Rossell. A 28 éves férfi társkereső oldalakon ismerkedett meg nőkkel, akiknek hazudott saját személyazonosságáról is. Volt, hogy rendőrnek, volt, hogy mentősnek adta ki magát. Áldozatainak egyike először egy Lamborghinit Gallardót, majd egy Corvette Z06-ost vett a saját nevére, de Rossell használatára. A férfi ezt követően eladta az autókat, és azt állította, a járművek lopottak voltak, ezért lefoglalták azokat. A Lambót és a Chevyt további autók követték. Amikor a nő elkezdett gyanakodni, majd szembesítette Rossellt a vádakkal, a férfi megpróbált elmenekülni, de defektet kapott. A rendőrök egy buszmegállóban fogták el. (carbuzz)

Közlekedési koffein

  • Az M1-es autópályán, Hegyeshalomnál a kilépő oldalon hatósági ellenőrzést végeznek, emiatt a várakozó kamionsor hossza a külső sávban eléri az 5 km-t. A személyforgalomban nincs fennakadás.
  • Az M5-ös autópályán a Budapest felé vezető oldal 54-es km-nél Örkény térségében kamionnal ütközött egy személygépkocsi. A forgalom egy sávon halad. Torlódásra számítsanak!
  • A 4-es főúton Fegyverneknél félpályás lezárás mellett dolgoznak, mindkét irányban torlódásra kell számítani. (Útinform)

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

A nap képe

Mintegy tízmillió forintot (37400 dollárt) ért végül az az AMC Pacer, amelyet a Wayne világa című filmből ismerhetünk. Korábban mi is megírtuk, hogy teljesen felújított, és majdnem pontosan a moziban látottal megegyező állapotban kerül kalapács alá a bilikék Pacer. Végül tehát ennyit ért meg az új tulajdonosnak. (autoblog)

A nap száma

Ha már a vietnami háborút és a Hair című musicalt is említettük: ez a szám az 1979-es film zárójelenetében hangzott fel: