Meghalt a BMW motorsportlegendája

2016.11.17. 07:20

Kimondottan hűvös reggelre ébredtünk november 17-én, csütörtökön, a Gergők és Hortenziák névnapján. Ma van a koraszülöttek világnapja: a világon minden tizedik gyermek korábban érkezik a világra, mint a 37. regisztrált hét. Ma ünnepeljük Budapest napját, ugyanis 1873-ban éppen november 17-én tartotta első ülését a Pest, Buda és Óbuda egyesülésével létrejött székesfőváros közgyűlése. Mi viszont most lapozzunk, hiszen kezdődik a Hidegindító!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Nyolcvankét éves korában elhunyt Paul Rosche, a BMW modern kori motorsportjának egyik kulcsembere. Az ő nevéhez fűződik a bajorok legendás M12-es motorja - tudják, a négyhengeres, amely az utcai M10 blokkon alapul. Emellett az túraautó Európa-bajnokságot 1969-ben megnyerő 2002 Turbón, az E30 M3 S14-esén, a kilencvenes évek Le Mans-i hatliteres V12-esén is dolgozott. Negyven éven át szolgálta a BMW-t. Nyugodjon békében! (autoblog)
  • A Jaguar Land Rover autóinak fele elektromos lehet 2020-ra. A vállalatcsoport hárommilliárd angol fontot pumpál az ezzel kapcsolatos kutatás-fejlesztésbe. A hajtásláncokért és dizájnért felelős nagy-britanniai központot a duplájára növelnék, és a munkaerő létszámát is megkétszereznék. Ezeket a terveket Ralph Speth vezérigazgató fogalmazta meg. (motor1)
  • Tízmillió dollárért kínálják eladásra a legelső LaFerrarit. Az olasz sportkocsigyártó mindössze 499-et készített a modellből, így minden példánynak megvan a maga különlegessége, de az első mégiscsak más. Ezek az autók új korukban sem voltak olcsók, de az áremelkedés elképesztő. Míg a megjelenéskor forintban kifejezve mintegy 400 milliót kellett kipengetni értük, addig ez a példány most hárommilliárdot kóstál. (carbuzz)

Anno – november 17.

  • 1970-ben e napon szállt le a szovjet Luna-17 űrhajó a Hold felszínén, és a Holdra bocsátotta a Lunohod-1-et, az első holdjárművet.
  • 1962-ben adták át a forgalomnak a Budapestet Miskolccal összekötő villamosított vasútvonalat.
  • 1830-ban ezen a napon tartotta alakuló ülését a Magyar Tudományos Akadémia (akkor még Magyar Tudós Társaság).
  • 461-ben, tehát éppen 1555 éve lett Hilár pápa a keresztény egyház feje.

Totalcar retró

  • Tíz évvel ezelőtt kaptunk a Volvótól ablakot a seggünkre. A C30 bevallottan nem a célszerűségről, hanem a hedonista élvezetekről szólt. Csikós Zsolt tesztjét itt olvashatják.
  • Úgy tűnik, november 17-e Csikós napja a Totalcaron: öt éve a Citroën DS5-ről írt, azzal a nehezítéssel, hogy közben a szexipar legfejlettebb izgatószerei támadtak rá.

Tegnap a Totalcaron

  • Winkler megírta tapasztalatait a hét második legértelmetlenebb sajtóútjáról, Finnországban ugyanis mindent megtudtak a friss Kugáról, csak azt nem, milyen az új motorja.
  • Bemutatták a Magyar Suzuki új elnökét, a sajtóeseményen pedig az is kiderült, hogy a Swift elbúcsúzik Esztergomtól.
  • Csik mindeközben Los Angelesből jelentkezett be: a teljesen új CX-5-öst láthatta az elsők között.

EICMA 2016

  • A milánói motorszalonról is jönnek még a hírek futószalagon. Egyetlen idei újdonságról sem maradnak le, ha ideklikkelnek.

Mai műsor

"A magyar használtautó-vásárlók még mindig elég ritkán ellenőrzik a vásárlásra kiszemelt példány előéletét. Bíznak benne, hogy nem tekerték az óráját, nem két autóból rakták össze és, hogy nem lopott– aztán vagy bejön vagy nem. Kipróbáltunk két alkalmazást, amely csökkenti a lyukra futás valószínűségét külföldről behozott használt autó vásárlásánál" - Sturcz Anti az előélet-lekérdezés lehetőségeiről írt egy nagyon hasznos cikket.

Cukor

  • Ő itt Az Ember, Akinek Egymillió Dollárja Fekszik Kisautóban. Igen, egymillió dollár. Bruce Pascal szenvedélyesen gyűjti a Hot Wheels játékait. Az elsőt hétéves korában kapta, most nagyjából 3500-nál tart - ezek közül némelyik kifejezetten ritka. Sőt 175 darab olyan prototípus, amelyet a Hot Wheels soha nem dobott piacra. Az egyik legkülönlegesebb az a rózsaszín VW Beach Bomb, amelynek segítségével a lányokkal szerették volna megkedveltetni a kisautókat. 150 ezer dollárt, azaz mintegy 40 millió forintot ér. Annyiért már igazi autóból is komolyat kapunk. (carbuzz)

Közlekedési koffein

  • Várpalotánál, a 8-as főút 24-es kilométerében befejezték a helyszínelést, a forgalmi akadály megszűnt, folyamatos a haladás.
  • Hegyeshalomnál az M1-es autópálya és az 1-es főúti átkelőknél zavartalan a kilépő forgalom, nincs fennakadás a közlekedésben. (Útinform)

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

A nap képe

Egy igazán megkímélt Ford Sierra Cosworth RS500-ra bukkantak a srácok a motor1-nál. A kevesebb mint húszezer kilométert futott legenda decemberben kerül kalapács alá a Classic Car Auctions keretein belül. 1987-es gyártású, egy évvel később, háromezer kilométerrel az órájában került második tulajdonosához. 1995-ben az USA-ba szállították, ahol klimatizált garázsban pihent. 2000-ben, még mindig kiváló állapotban előszedték, de mivel tulajdonosa nem tudta forgalomba helyeztetni, így visszaszállították Angliába. A Graham Goode Racingnél minden apróságot átnéztek rajta, ami véleményes volt, azt fel is újították. Akár 25 millió forintot is érhet az árverésen. (motor1)

A nap száma

1974-ben ezen a napon kezdte meg első európai turnéját az ABBA. A svéd zenekar első állomása a dániai Koppenhága volt. Abban az esztendőben jelent meg Waterloo című lemezük is, szóljon hát a címadó dal.