Már nem borul a Toyota Hilux

2017.05.02. 07:01

Jó reggelt kívánunk, ez itt május első Hidegindítója másodikán, kedden. A háromnapos pihenő után kisimultan vethetjük bele magunkat az újabb - négynapos - munkahétbe. A szlovénoknak mondjuk mákjuk van, ott még tart a munka ünnepe ma is. Ne feledjük azért felköszönteni a Zsigmondokat, ők ma ünneplik névnapjukat. Változóan felhős lesz ma az ég fölöttünk, jó ha viszünk magunkkal esernyőt.

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Már nem borul fel a Toyota Hilux a jávorszarvas-teszten. Tavaly ősszel írtunk arról, hogy a svéd Teknikens Världnek sikerült kibillentenie a japán pickupot - ők voltak azok, akik korábban a Mercedes A osztályt is felborították. A Toyota vette a lapot, és frissítette a Hiluxot.
  • Még négy gigagyárat építhet fel a Tesla a jelenleg folyamatban lévő mellett. A pontos szám egyelőre bizonytalan, a vállalat első embere, Elon Musk arról beszélt, hogy év végéig legalább kettő, legfeljebb négy ilyen üzemet jelent be hivatalosan. Hozzátette: talán négy lesz belőle. A helyszíneket egyelőre nem hozta nyilvánosságra, de azt mondta, globális piacot kell ellátniuk. (carscoops)
  • Rekordot döntött a Porsche: egy gyári kivitelű Cayenne-nel húztak el ugyanis egy Airbus A380-as repülőgépet. Az Air France gépét a párizsi Charles de Gaulle reptéren vontatta a németek SUV-ja. 115 tonnát kellett cibálnia 42 méteren keresztül ahhoz, hogy bekerülhessen a Guinness-rekordok könyvébe. (carthrottle)

Air France and Porsche: New Guinness World Records title from Porsche AG on Vimeo.

Anno – május 2 .

  • Tíz évvel ezelőtt ismeretlenek ellopták Kádár János csontjait és felesége urnáját a Fiumei úti temetőből.
  • 1990-ben e napon választotta az Országgyűlés Göncz Árpádot a Magyar Köztársaság elnökévé.
  • 1989-ben megkezdték a vasfüggöny bontását a magyar-osztrák határon.
  • 1947-ben a perecesi bánya bejáratánál bányaomlás történt, kilenc bányász vesztette életét.
  • 1668-ban köttetett meg az aacheni béke Franciaország és Spanyolország között.

Totalcar retró

  • Nem lehet kihasználni, kidobott pénz, a nyugati világ elkényelmesedésének szimbóluma. Ez a Benimar Aereo, amely tizenöt éve járt nálunk teszten.
  • Az autókból kipusztult a lélek? Nem egészen: autóink ma egyenesen szarok. Csikós Zsolt véleménye tíz évvel ezelőttről.
  • Egy autó nemcsak benzinnel vagy gázolajjal, esetleg villannyal mehet. A por és a homok is hajtja - ha nem hiszik, kattintsanak erre a marokkói nagyképesre.

Hosszú hétvége a Totalcaron

Mai műsor

Ha autót veszünk, az egyik legkényesebb szempont a rozsda. Egy-egy futóműprobléma vagy kisebb motorgond sokkal olcsóbban javítható mint a rohadás. Éppen ezért megkérdeztük a lakatost, hogy mely típusokkal vannak pozitív, melyekkel negatív tapasztalatai.

Cukor

  • A hét legértelmetlenebb videója címért már hétfőn harcba száll az alábbi felvétel. Azt láthatjuk, amint egy Dodge Hellcat sofőrje minden fokozatot végigburnoutol. Az elején szinte rögtön átkapcsol egyesből kettesbe, majd szépen lehet hallani a gangolgatásokat. Hetesben is kipörögnek a kerekek. (motorauthority)

Közlekedési koffein

  • Az M7-es autópályán a határ felé, Martonvásár közelében a 28-as km-nél útépítők dolgoznak, a forgalmat a belső sávba terelik.
  • Hegyeshalomnál az M1-es autópályán, valamint az 1-es főúti határátkelőnél a ki- és belépő forgalom folyamatos.
  • Az M43-as autópálya végén, a csanádpalotai határátkelőhely előtt már három kilométer hosszú a leálló sávon álló, kilépésre váró kamionsor hossza. (Útinform)

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

A nap száma

1966-ban ezen a napon adta ki I Am A Rock című kislemezét Simon és Garfunkel. Szóljon hát a címadó szám: