Így búcsúzik a Mercedes G osztály

2017.09.05. 07:49

A nap trollja

Egyértelműen az a netező, aki ráírt a helyi Porsche-kereskedőre Facebookon, hogy van-e még készleten a Panzerjäger Tiger (P)-ből. A játék arra megy ki, hogy ezeket is Ferdinand Porsche tervezte. A kereskedő vette a lapot, és kulturáltan reagált:

a24vX6d 700b v1

(-Hello, úgy tudom, nem olyan rég ilyeneket is készítettetek, gyártjátok még? - Jó reggelt Robert, már mindet eladtuk, és nem is tervezzük a további gyártásukat.)

Most múlik pontosan

Néhány hete írtunk róla, hogy a 40 év után először komolyabb fejlesztéseket végeznek a Mercedes egyik legikonikusabb modelljén a G osztályon. Csínyán kell bánni mindenféle újítással, hiszen a G-t pont a szögletes karaktere, és a férfias darabossága miatt szeretik a tömegek. Hogy pontosan mikor érkezik a frissített G, nem tudni, viszont most megjelenik egy Exclusive Edition nevű kiadás, amely amolyan búcsúszériája lesz a most ismert terepjárónak.

imageshandler

A csomag eleve csak a G paletta csúcsát jelentő 63 és 65 AMG modellekhez lesz elérhető. Érdekes módon hiába a G Merci a világ egyik legjobb terepjárója, minden második eladott példány nagy felnis, ültetett, 500 lóerőnél is erősebb AMG kivitel. Valószínűleg ez magyarázza, hogy miért is ezekből lesz az Exclusive Edition. Az autók mechanikailag változatlanok maradnak, ami talán nem is akkora baj, hiszen így is a világ összes lóereje bennük van, viszont eddig nem használt, kétszínű fényezést lehet kérni hozzájuk, több árnyalatban is. Ezen felül többféle új felnit, és új belső dekorációt tartalmaz a csomag. Nem tűnik soknak, és tulajdonképpen nem is az, de az árát jól meg fogják kérni, a G65 AMG több mint 88 millióba kerül majd, ha beikszeljük az Exclusive Editiont.

imageshandler (1)

Tegnap a Totalcaron

Szép volt srácok

Nemrég búcsúzott a harmadik generációs Dodge Viper, a Corvette mellet az egyetlen igazán amerikai sportkocsi. Lehet boncolgatni az okokat, de talán leginkább az vert szöget az autó koporsójába, hogy többé nincs igény ennyire nyers, ennyire alattomos sportkocsira. Akárhogy is, egy lelkes, magánszemélyekből álló csapat úgy döntött, hogy még egyszer dicsőséget szereznek a Vipernek, és visszaszerzik az utcai autók Nürburgringen futott körrekordját, amely most a Lamborghini Huracan Performante 6:52-es ideje. A The Viper Ring Record Run nevű csapat végül több nekifutás után 7:01-es időt tudott elérni, ami még mindig 9 másodpercre van a Lamborghini körétől. Bár a Viper kétszer is volt a Zöld Pokol leggyorsabb autója, úgy tűnik, a nyers erő már nem elég a sokkal fejletteb sportkocsik megszorításához. A csapat videófelvételt tett közzé a körükről: 

Gyere velünk Parádézni!


Vége az ínségnek, két hónap nyári szünet után jön a következő Parkoló Parádé. Szeptember 9-én 15:00-kor újra kinyitjuk a Hungexpo kapuit, hogy idén negyedszer, a történelemben tizenhetedszer megtöltsük a betont autóval.

Folytatódik a Totalcar Mesterkurzus is, Göbölyös Motordoktor Zsolt meséli majd el, milyen a jó motortuning. Az autóslét nagy alapkérdéseiről lesz tehát szó, többek közt arról, mennyit ér a chip, meddig lehet feszíteni egy szívó benzinest, vagy hogy létezik-e combosított dízel füst nélkül. Az előadás a nyitás után egy órával, 16 órakor indul a szokott helyen, a III-as fogadóépületben. Tessék egy kedvcsináló magától Göbitől:

Véget ér a nyár

Kedden reggel többnyire napos időre ébredünk, de a Dunántúl egyes részein záporok is előfordulhatnak. Napközben felhők érkeznek az ország fölé, északon még akár az eső is eshet és megélénkül a nyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 20-25 fok között alakul. 

A szent őrültek köztünk élnek

Elkészült a világ valószínűleg legkisebb, működő V10-es motorja, amely mindössze 125 köbcentis. Igen, nincs trükk, ez tényleg egy tízhengeres, V-motor, hengerfejenként duplavezérműtengellyel, olaj- és vízpumpával, rendes, négyütemű mechanizmussal. Az építő, Keith 2014 óta építi a motort, de hallva a hangját, megérte. Elmondása szerint épített már V8-ast, sőt, V12-est is, de tízhengeres még nem készült, ezért ennek állt neki. Az apró motorépítés köré nemzetközi közösség fejlődött ki, így akit érdekelnek a részletek, az ezen a főrumon követheti Keith munkásságát. 

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

Útinform

A Hidegindító megjelenéséig az Útinform a következő híreket hozta:

  • A 4-es főúton, Üllő és Monor között a 32-es km-nél két személyautó ütközött össze. A fél útpályát lezárták, rendőrök segítik a forgalmat.
  • Halászteleknél a Csepel-Ráckeve összekötő úton, közel az M0-ás autóút csomópontjához, egy személygépjármű motorost gázolt. A 8-as km-nél Csepel felé félpályás útzár van érvényben.
  • Hegyeshalomnál az M1-es autópályán a határátkelőnél zavartalan a ki- és a belépő forgalom.