2015.03.10. 17:53

Ezt a pofát láttam már valahol. Mi több, nálunk, a ház előtt parkolt – tűnődtem, amint a Mitsubishi standján méltóságteljesen magasló, kolbászzsír-metál izé orra elforgott előttem. Hát persze, a Lexus NX, az pont ilyen. Ezek a hegyes krómdíszítések, ez az ék alakú maszk, ezek a csíkszemek, tényleg kiköpött NX. Nini, még a tengelytáv is ugyanolyan ügyetlenül rövid, s a sárvédőíveket is pontosan ugyanúgy lapította el a Mitsubishi présszerszáma, mint a Toyotáé. Nahát, nahát.

Persze, az ázsiaiak úgy tartják, a másolás nem lopás, hanem az elismerés kifejezése, ha pedig ebből indulunk ki, akár rajonghatunk is a Concept XR-PHEV II Evolutionért, hiszen ha a drága Lexus NX már csak a kis darabszámok miatt nem is lesz képes emelni az utcakép fényét, a Concept XR-akármi már jelentősebb mennyiségben ott lesz velünk a forgalomban. Hogy miért mondom ezt?

Nagy valószínűséggel ez a Mitsubishi prototípus már nagyon közel áll az ASX végleges utódjához, ezt mutatja a mérete (4,5 méter hosszú, tehát a kisebbek közé tartozik), hogy az idei genfi szalonon ez már a második újragondolása volt ugyanannak a témának (először tavaly, a párizsi szalonon találkoztunk vele), s hogy józanabb, immár szimmetrikus a belső tér, az ülések, az ajtózárak, a tömítésrendszer pedig szériaautó-szerű. Ez mind azt mutatta – lassanként akár gyárthatnák is, márpedig nem ártana, ha valamit mutatna a Mitsubishi, mert az ASX utódja, ha törik, ha szakad, 2016 végére a szalonokban lesz. Az ASX egyébként ma a márka egyik legerősebb húzómodellje, sok piacon több fogy belőle, mint Lancerből, s abszolút értékben sem rosszak a számai – tavaly például 196-ot adtak el belőle itthon magánvásárlóknak, majdnem annyit, mint Toyota Corollából.

Egyelőre persze még a porhintés megy, szó sincs egyelőre az egyszerű, dízelmotoros verziókról, a kiállított autó ugyanis egy konnektoros hibrid, amelyet alapból mindig a villanymotor hajt, s egy viszonylag kicsi benzinmotor igazából csak kiegészítő feladatot lát el benne, töltve az akkut, besegítve nagy gyorsításoknál. Az akku 12 kWh-s, s ez elvileg elegendő hatótávot ad a napi, városi furikázáshoz. Azért esett szó távolabbi tervekről is: például az S-AWC fantázianevű összkerékhajtásos rendszerről és a nyolcgangos, duplakuplungos, robotizált váltóról is, de a kocsi jelenlegi készültségét látva mindez inkább a pletyka kategóriájába tartozik, mint a számon kérhető ígéretekébe.

Amíg a Concept XR-PHEV II-ből ki nem csírázik új ASX, addig – már idén nyáron – kapunk azért kézzelfogható újdonságot is, méghozzá egy másik olyan kocsit, amire hegyezi a fülét a magyar vevőkör. Az új L200 pickup az, amelyet tavaly Thaiföldön ugyan már gyártani kezdtek, de most megjelenik benne egy új, 2,4 literes dízelmotor, amely gyengébbik fokozatában 154 lóerőt és 380 newtonmétert csavar ki a főtengely végén (ez sem kevés), míg az erősebbik 181 lóerőt és 430 newtonmétert tud, ami már nagyjából a vérlázító kategória egy ilyen hurcolós autónál.

Teljesen új a kapcsolódó hatfokozatú váltó is, de lesz kormány melletti flepnivel kapcsolható automata is – ezzel is egyértelműen utalva arra, hogy az L200 már kezd átlépni a divatjármű kategóriába.

Miközben az új motor, a masszívabb motor- és futóműrögzítési pontok, illetve az áthangolt rugózás egyértelműen otthonosabbá teszi majd a járművet (egyes országokban Strada néven forgalmazzák, ami ugye, autópályát jelent, lol), a kormányzás áttételét rövidebbre vették, s az utasterében is emelték a minőségi szintet, a kinézete közel sem olyan meggyőző, mint a Concept XR-PHEV II-é, sőt, mintha köszönőviszonyban sem lenne egymással a standon álló két autó. Egy krómmal telibe mázolt, alaktalan fényszórókkal zavarossá tett pofa, kissé biliszerű hátsó rész, erősen tintapacaszerű lámpákkal – ennél a nagyobb japán gyártók jobban érzik ezt a témát.

Sebaj, az L200 eddigi legfontosabb erényei, a gyilkos strapabíróság és az 11,8 méteres fordulókör továbbra is velünk maradnak, s hogy a Mitsubishi is ugyanabban a raktárban mászkál a bevásárlókosárral, mint a többi gyártó, mutatja, hogy lett hét légzsák, megjelent a sávelhagyás-figyelő, valamint a kocsi tipikus használói számára talán legfontosabb biztonsági funkció, a vontatmány belengését megfékező asszisztens is. Már csak halkan merem remélni, hogy azért a platóra is tesznek majd valami burkolatot alapból – ez a létfontosságú pickupos kellék ugyanis hiányzott a standon kiállított autóból.