2015.09.05. 06:31

Az első olyan képet tette közzé első hobbiterepjárójáról a Jaguar, amelyen ténylegesen látni is valamit az F-Pace formavilágából. A crossover korábban már  kikacsintott  egy rövid videóban, később pedig  tesztképeket toltak fel a netre . De a frankfurti bemutatóhoz közeledve már komolyabb dolgokra van szükség, hogy fenntartsák az érdeklődést.

A C-X17 tanulmányon alapuló modellre nemcsak luxusterepjáróként, hanem családi sportkocsiként is hivatkoznak. Az autó alumínium vázszerkezetre épül, amelyet belső kódnéven iQ[Al]-ként emlegetnek. Az ígéretek szerint olyannyira tágas lesz, hogy öt embernek és a csomagoknak is elegendő helyet kínál.

A motorpalettáról egyelőre semmit nem árultak el a gyáriak. Az azonban aligha kétséges, hogy a Jaguar-Land Rover csoport új Ingenium motorcsaládjának tagjait kapja meg az F-Pace. Ez négyhengeres benzineseket és dízeleket jelent, de ezek mellett lesz még háromliteres V6-os is. Sőt, a későbbiekben akár egy ötliteres, kompresszoros V8-as sem elképzelhetetlen az SVR jelzéssel ellátott csúcsmodellben.

A hivatalos bemutatót a kevesebb mint két hét múlva rajtoló Frankfurti Autószalonon tartják. A gyártás a nagy-britanniai Solihullban zajlik, a forgalmazást pedig világszerte jövőre kezdik majd meg.