Kaland-jármű, a Toyota szerint

2017.12.01. 06:10

Mintha elfogytak volna az ötletek a Toyotánál: legújabb tanulmányautójukat, amelyet Los Angelesben lepleztek le, érdekesnek szánták, de inkább olyan érzést kelt, egy átlagosra sikerült autót próbáltak volna feldobni rettenetes mennyiségű fényezetlen és fémszínű műanyaggal.

A tanulmány alapformája a végletekig egyszerű, szögletes és letisztult. Olyan autó lenne, amelyet mondjuk a C-HR mellett meg sem látna senki, bár belekötni is nehéz lenne. Erre került aztán a sok, látszólag oda nem tartozó, feltűnősködő díszítőelem: nagy fekete műanyag sárvédőszélesítések, és a szélvédő tetejét fedő árnyékoló elem ugyanebből az anyagból. Az autó alján még erre is rátettek egy lapáttal: kartervédő-imitációkat próbálták megtámogatni a terepjáró-jelleget. Az összhatás mindettől zavaros és izzadtságszagú – még a nagy terepgumik sem javítanak sokat a helyzeten. Nehéz megmagyarázni, hogy hogyan sikerült összeütniük ezt, ugyanannak a gyártónak a tervezési osztályán, ahonnan egy C-HR vagy egy GT86 ki tud kerülni.

Pedig a műszaki tartalom és az ötletek ennél többet érdemeltek volna. Az FT-AC-ban például nyomaték-vektorozó összkerék-hajtás van, amely a gyáriak szerint mindig maximálisan kihasználja a rendelkezésre álló tapadást, sőt, van benne pillanatokon belül eltüntethető gyári kerékpárszállító állvány, és egy igazán masszív tetőcsomagtartó is integrált tartozék.

A képeket nézve valahogy az az érzés keríti hatalmába az embert, hogy a Toyotánál már majdnem elkészültek egy szériagyártású közepes SUV terveivel, és valakinek az az ötlete támadt, hogy egy ilyen tanulmánnyal kellene bedobni a köztudatba, a feladatot pedig valami névtelen tuningcégre bízták, amely ennyit tudott kihozni a lehetőségből. Mindenesetre a Toyota már az idén is mutatott sokkal jobbat: tavasszal, New Yorkban az FT-4X például egyenesen zseniálisnak tűnt ehhez képest, bár ezzel tulajdonképpen nem mondtunk sokat.