2010.04.23. 13:25 Módosítva: 2010.04.23. 13:25

Vettem egy motort, át akartam íratni. Mivel zsigerből utálom az adminisztrációs szarpasszírozást, meg végignézni, hogy az elsőbbséget élvezők sorra kerülnek előttem az okmányirodában, az ilyesmit általában mással intéztetem. Olyan valakivel, aki ráadásul végez eredetiségvizsgálatot is. Vagyis: odajön, eredetiségvizsgál, majd fogja a papírokat, ügyintéz, és másnap-harmadnap kezemben az új forgalmi.

Ez nekem megért 4-5 ezer forintnyi felárat, mert: nem kell a nappal kiesett munkámat éjjel pótolnom, továbbá nem kell olyan dolgokkal elrontanom a szám ízét, amiket utálok. Így legalább egyben fizetek, és nem idegelem magamat, hogy mi a fene kerül hatezerbe a forgalminak hívott, pévécé tokos papírfecnin, és további hatezerbe a törzskönyvben, miután az úgynevezett vagyonszerzési illetéket is megfizettem.

Amikor az autónkat vásároltuk, mindez flottul működött, fel is hívtam az illetőt, hogy ismét megrendelném a szolgáltatást. Március 31-én. Ő erre annyit mondott, hogy pechem van. Holnaptól nincs mobil eredetiségvizsgálat. Miért? Mert megtiltották. Mostantól csak fix telephelyen lehet eredetiségvizsgálatot végezni.

Úgyhogy, amikor végre lett annyi időm, bebikáztam, felpattantam a motorra, és elvittem a legnagyobb szakadó esőben eredetiségvizsgálatra. Milyen jó lett volna ugyanezt az iroda fedett parkolóházában elintézni. Ehelyett most tökig áztam. A mobil eredetiségvizsgálat feliratú furgon az udvaron, a cucc már a frissen bérelt műhelyben. Nyilván ez sokat lendített a vizsgálat minőségén.

Elismerem, nekem ez csupán kicsi kényelmetlenség. A munkaidőm rugalmasan nyújtható, nem kell kivennem pár óráért szabadságot. De a mobil eredetiségvizsgálat sokaknak maga volt a megváltás: például olyan kis településeken, ahol nincs vizsgálóállomás. Mostantól ők szívnak, ahogy azok is, akik törött, vagy valamilyen okból beindíthatatlan járművet akarnak átíratni. Netán télen vesznek motort. Ez esetben trélerezni kell, mivel 15 munkanapon belül át kell íratniuk. Nem várhatják meg, hogy kitavaszodjon, netán kevés lehet az idő a javításra.

Arra gondoltam, biztos van logikus magyarázat, amiért 2010 március 31-én elvégezhető volt bárhol, egy tökéletesen felszerelt furgonból is egy eredetiségvizsgálat, április elsején már nem. Gondoltam, megkérdezem a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól, ezért elküldtem egy nem túl hosszú levelet a sajtóosztályra.

Tisztelt Sajtóosztály!

Egyetlen rövid kérdéssel zavarnám Önöket.
Mi indokolta a mobil eredetiségvizsgálat megszüntetését?

Válaszukat köszönöm.
Üdvözlettel:
Papp Tibor
Totalcar.hu

Mivel a levelet április elsején küldtem, nyilván azt gondolták, hogy vicc. Ezért tizenkilencedikén odatelefonáltam, hogy mi a helyzet a válasszal. Továbbították az illetékesnek. Aztán huszonegyedikén ismét rákérdeztem, hogy mikor lesz válasz. Valaki már a kezébe vette az ügyet, és valóban: huszonkettedikén megjött a mail, egy nappal e cikk tervezett megjelenése előtt.

Mindenesetre tisztelem az NKH sajtóosztályának munkájában, hogy sosem próbálnak válaszolni a kérdésre, hanem keresnek egy értelmes embert házon belül, kár, hogy a tempó még egy havilap szintjén is necces. Még akkor is, ha időközben vulkáni hamufelhők jöttek-mentek.

Tisztelt Papp Úr!

Hivatkozással a 2010. április 1-jén érkezett kérdésére Mikulás Róbert, a Közúti Jármű Főosztály vezetője tájékoztatása alapján az alábbiakban küldöm a Nemzeti Közlekedési Hatóság válaszát.

Az előzetes eredetiségvizsgálati eljárás részletes szabályairól szóló 301/2009. (XII. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: KR) határozza meg az előzetes eredetiségvizsgálat végzésének feltételeit. A Nemzeti Közlekedési Hatóság, mint engedélyező hatóság csak akkor köthet a vállalkozóval szerződést, ha a KR-ben rögzített feltételeket a vállalkozás teljesíti. Ez alapján pedig a vállalkozói tevékenységet telephelyre lehet engedélyezni.
A hatósági ellenőrzés szempontjából így megbízhatóbbá és átláthatóbbá válik a rendszer, ami biztonságot jelent az állampolgárok részére, mivel így a hatóság tudja, hogy pontosan hova kell mennie ellenőrizni ezeket a cégeket, vállalkozásokat. A telephely műszerezettsége pedig szintén az állampolgárok részére egy biztosíték a korrekt vizsgálatra.
A vállalkozónak a kérelem benyújtása során az engedélyt a telephelyre kell megkérnie, telephellyel nem rendelkező vállalkozás nem engedélyezhető. A vállalkozónak azt kell biztosítania, hogy a vizsgálat során a KR-ben előírt tárgyi feltételekkel a vizsgálat helyszínén rendelkezik. Erre a feladatra felhasználhatóak a korábban alkalmazott, a vizsgálat elvégzéséhez szükséges eszközöket tartalmazó mobil eszközök.
A KR nem határozza meg a telephelyen kívül végzett vizsgálat lehetőségét, az Ön által használt "mobil vizsgálóállomás" fogalmát nem definiálja.

Üdvözlettel:


Baranyai Eszter
kommunikációs és PR referens

Vagyis, ha nem is túl direkt módon, de olyan választ kaptam, amelyből könnyen levezethetem: megint rossz helyen kérdezősködtem. Tudniillik a kormányrendeleteket, törvényeket, amelyek a Közlekedési hatóság működését szabályozzák, az országgyűlés, esetleg a kormány hozza. Jelen esetben a kormányt kellett volna kérdeznem.

Sőt, egy gyors keresés, és látom az említett kormányrendelet végén: Bajnai Gordon s.k., miniszterelnök.

Azt hiszem, tőle nehéz lenne választ kapni a kérdésre. Bár nem vonom kétségbe Bajnai sokoldalúságát, de valószínűleg halvány gőze sincs arról, hogy a vizsgálóállomáson dolgozó adminisztrátornak miből kell levizsgáznia, továbbá mit kell megnéznie az autón, és hány megapixeles legyen az a fényképezőgép, amivel lemakrózzák az alvázszámot.

Nekem leginkább azokat kellene fülön csípnem, akik ezeket a rendeleteket kiötlik, szövegezik, és a végén odadugják az aktuális miniszterelnök keze alá, hogy itt tessék aláírni. De az ilyen „mi indokolta, hogy...?” kezdetű kérdéseknél az NKH csak annyit mond: mi kérem a hatályos jogszabályok szerint működünk. Mintha a jogszabályok megalkotásához az égvilágon semmi közük sem lett volna.

A most röghöz kötött, ex-mobil eredetiségvizsgálók sokkal készségesebbek, ha az ember kérdezgeti őket. Feltéve, ha a nevük nem tudódik ki. (Érdekes, amikor a környezetvédelmi vizsgálat integrálásáról és az új vizsgarendszerről készítettünk cikket, ahhoz sem akarta senki sem a nevét adni. Hogy ez miért lehet?)

Az eredetiségvizsgálók szerint egyszerűen a tönkretételüket célozza az új rendszer. Mert – bár erről nem esett szó – például a bevételüket is csökkentették. Eddig a díj 60 százaléka maradt náluk, a többi 40 ment az NKH-hoz. Most az arány megfordult. Bár ez nem tűnik drámainak, azt halkan elárulják, hogy a költségeik levonása után a tiszta jövedelem gyakorlatilag megfeleződött.

„Ezzel engem kinyírtak – mondja az egyik noname ex-mobil eredetiségvizsgáló – most tudatosult bennem: azzal, hogy nem engedik a mobil vizsgálatot, havi 70-80 autót buktam el.” A mobil és a fix eredetiségvizsgálat ugyanannyiba került: amit az egyik vállalkozó autó beszerzésére költött, azt a másik egy helyiség bérletére fizette ki, gyakorlatilag a költségek is azonosak voltak. A berendezések is, a furgonban csupán ezek tápellátásáról kellett gondoskodni. Egy notebooknál ez nem gond, az autó fedélzeti elektromos rendszere egy inverterrel elbírta, de 2010 április 1-től az NKH lehetetlenné tette a hordozható számítógépek használatát.

Hardvert a turkálóból

A rendelet pontosan leírja, milyen számítástechnikai eszközökkel kell rendelkeznie egy eredetiségvizsgáló állomásnak. Íme:

1. Telephelyenként különböző Publikus Internet felől fix IP cím;

2. Internet böngésző program (Firefox 2.x vagy 3.x, vagy Internet Explorer 7.x vagy 8.x);

3. Acrobat Reader 8.x;

4. Számítógép (legalább WinXpHuSp2 prof. futtatására alkalmas 1 GB RAM, 100GB HDD, 9 pin soros port, 4 db USB 2.0 port, párhuzamos port, DVD olvasó,

Operációs rendszer és környezete: Windows XP prof HUsp2, JRE1.6_1x, Monitor 17” TFT –1280*1024) 600 dpi lézernyomtató, 1200dpi skanner (sic!), billentyűzet pufferes vonalkód olvasó, digitális fényképezőgép);

5. Azonosítás kártyaolvasóval (Java Card 2.2.2.)

A legmeghökkentőbb kitétel a monitor. Vajon miért csak egyetlen méretet és felbontást fogadnak el? És mi lesz, ha már csak széles monitorokat lehet majd kapni? Ezekkel a feltételekkel gyakorlatilag kizárták a notebookot, mert nem létezik olyan, amelyen ilyen méretű kijelző lenne. Az is érthetetlen, hogy mire kell a soros és a párhuzamos port, 2010-ben, amikor az USB 3.0-nál tart a számítástechnika.

Arra hivatkoznak, hogy a sikkasztó és pénzmosó vezetőiről elhíresült, Eclipse Zrt.-féle programnak legalább 100 gigabájtnyi hely szükséges. Ez ugyebár már önmagában is nevetséges. A mobil internettel az volt a baj, hogy nem volt fix az IP-cím, amit minden vizsgálóállomásnak előírtak. Csakhogy a mobilszolgáltatók azóta erre is biztosítottak lehetőséget, azonnal reagálva az igényre. A nyomtatóról csupán annyit mondtak a szakemberek, hogy az általuk kiprintelt igazolásra semmi szükség: amikor az ember bemegy az okmányirodába, a rendszám alapján az ügyintéző látja, hogy megtörtént a jármű vizsgálata. A vizsgálatokhoz egyébként nem kell olyan műszer, ami ne lett volna meg eddig az autókban.

A változások azonban nem csak a számítástechnikai hátteret érintették. Korábban öt, a magyar állammal leszerződött fővállalkozó alvállalkozói végezték a vizsgálatot – a kicsik a nagyok alá szerződtek. Most erre a piacra belépett az NKH, hiszen a vizsgaállomásokon az emlékezetes decemberi tenderrel kiépítettek hozzá a megfelelő hátteret. Ma viszont bárki leszerződhet az NKH-val alvállalkozónak, akinek megvannak a tárgyi feltételei. Ezt tették a régi nagyok is.

Már, akik megmaradtak: a korábbi öt cég közül kettő kapásból lehúzta a rolót, de a többieknél megmaradtak az al-alvállakozók, mert így a nagy cég révén előnyökhöz jutnak, például megfelelő felelősségbiztosítással rendelkeznek, stb. És mint mondják, így „kisebb a valószínűsége, hogy úgy járunk, mint a zöldkártyások”. De most sokan csődbe mentek közülük, csupán az egyik nagy cég alvállalkozói közül három-négyszázan adták vissza az ipart.

Némileg kettős mérce alkalmazásának tűnik, hogy több mint tíz éve tanfolyamokra járó, elég nagy tapasztalattal rendelkező szakembereknek most újabb vizsgát kellett letenniük, amin például az egyik eredetiségvizsgáló kollégája simán megbukott, noha egyetlen rendőrségi ügye sem volt (azaz egyetlen, általa jónak talált autóról sem derült ki semmilyen turpisság). Ugyanezt a jogosítványt az NKH vizsgaállomások munkatársai automatikusan kapták meg, pedig a ma divatos ikresített autók kiszűréséhez tényleg nagy tudásra lenne szükség. „Ha lenne egy ilyen mutyis autóm, biztos egy műszaki vizsgaállomásra vinném eredetiségvizsgálatra – mondja az egyikük – Ma már minden azonosítót hihetetlenül profi módon hamisítanak. És ott át is szoktak menni az ilyen kocsik.”

Az eredetiségvizsgálók nem kertelnek, szerintük azért történt mindez, mert valahogy az ügyfeleknek nem akaródzott az NKH-hoz menni eredetiségvizsgálatra, szerették a mobil szolgáltatást. Egyes becslések szerint már az összes vizsgálat 60 százalékát így végezték. Persze, az igazán nagy volument az autókereskedők járműveinek és a banki visszavett autók vizsgálata jelentette: így egyszerre rengeteg autót tudtak megvizsgálni. Most ezekkel oda kell zarándokolni egy fix eredetiségvizsgáló állomásra, csakhogy ezek egy része a forgalomból ideiglenesen kivont jármű, minden biztosítás nélkül. Marad a tréler, vagy a próbarendszám, a mozgatás összes költségével. És mindez meg fog jelenni a használt autók árában.

Ahogy egy másik tétel is: korábban a bankok leszerződtek az öt fővállalkozóval, és egy törzskönyves autó esetében ha valaki hitelt akart felvenni rá, simán lekérték az adatlapját. Elvégre minden benne volt, amire szükségük van, pl. festékréteg-vastagságok, satöbbi. Most ehhez külön műszaki állapotfelmérést kell csináltatniuk, mert az NKH nem szerződik le velük. És ennek a többletköltsége is a vevőnél fog lecsapódni.

Érdekes volt maga a megszüntetés módja is. A vállalkozók gyakorlatilag március 30-án tudták meg, milyen szerződést kell aláírniuk, és hogy pontosan milyen feltételek mellett végezhetik tovább a munkájukat két nap múlva.

Az autóvásárlóknak ez nem fáj, nekik továbbra is ugyanannyiba kerül a vizsgálat. Lehet szeretni, vagy utálni, netán lehúzásnak tartani, ám tény: a kötelező eredetiségvizsgálat bevezetése óta drasztikusan estek vissza az autólopások Magyarországon, mivel a lopott járműveket nem lehetett itthon (egyben) értékesíteni.

Igaz, a Gazdasági Versenyhivatal többször is bírálta a rendszert, mivel kimeríti a kartellezés fogalmát, ahogy öt nagy cég egymással megállapodva, fix áron végezte a szolgáltatást. Szerintük az embernek amúgy is elemi érdeke lenne az eredetiségvizsgálat, amikor autót vesz, tehát önként is elvégeztetné. A szolgáltatást így nyugodtan piaci alapokra is lehetne helyezni, és akkor a verseny miatt olcsóbb is lenne. A GVH szerint az új szabályzás egy alapjaiban elhibázott rendszerben okoz problémákat – tulajdonképpen az egészet újra kellene gondolni, mert túl sokba kerül a fogyasztóknak, feleslegesen. Ebben is lehet valami.

A mobil eredetiségvizsgálók egyelőre kivárnak. Az autóikat leállítják a telephelyen, aztán megnézik, mi változik a kormányváltással. Úgy tűnik, ez az üzlet egyelőre nem lesz a régi, de hátha. Én azért erre nem vennék mérget a helyükben – a magyar állam ugyanis borzasztó üzleti partner.

Szavazzo!

Minket, autósokat leginkább az zavarhat az egészben, hogy ha már fizetni kell egy vizsgálatért, miért nem tehetjük kényelmesen, többletköltségek, utazgatás és időráfordítás nélkül. De úgy tűnik, az ügyfélbarát dolgok csak a szavak szintjén érdeklik az NKH-t. Én persze szeretnék megmaradni naivnak, és azt sem zárnám ki, hogy volt valami tényleg komoly oka az új rendszer bevezetésének. Netán sok mobil eredetiségvizsgáló keveredett zűrös ügyekbe? Vagy az unfrankó autókhoz nem tudott kivonulni a rendőrség, mert nem ismerték a vizsgálat pontos helyszínét? Ez lenne gond a GPS-korában? Nem tudom, és úgy tűnik, nem is fogom megtudni.