Kádárista rezervátum?

2008.07.14. 10:16
Mindent és mindenkit tizenkettes csavarokkal és szupererős Loctite-tal a betonpadlóhoz rögzítettek. Az egész intézmény egy mozdíthatatlan, átalakulásra, pénztermelésre képtelen monolit.

Pár héttel ezelőtt akadt egy cikkünk a Közlekedési Múzeum tatai úti raktárában látható csodákról . Amikor írtam, nem is gondoltam, hogy ilyen nagy port ver majd fel. Részben az olvasók - tehát önök - háborodtak fel azon, milyen reménytelenül hevernek ott évtizedek óta a jobb sorsra érdemes vasak. Másfelől pedig több oldtimeres szakember talált meg azzal, hogy felesleges kavargatnunk e babfőzeléket.

Egyetlen, járműveket bemutató, nagy állami múzeumunkban ugyanis évtizedekkel ezelőtt mindent és mindenkit tizenkettes csavarokkal és szupererős Loctite-tal a betonpadlóhoz rögzítettek. Az egész intézmény egy mozdíthatatlan, átalakulásra, pénztermelésre, látogatók zaftos kiszolgálására képtelen monolit - állították sokan.

Most már mindig ott lesznek az óriási mozdonymodellek a múzeum fő csarnokában? És biztos, hogy 2020-ban is ugyanezt a ZISZ-t, Pentét, T-Fordot, Magomobilt és Csonka postakocsit nézegetjük majd a sötét kupolateremben akkor már pelyhedző állú fiaimmal? Úgy döntöttem, utánajárok.

Ahogy elkezdtem tapogatni a sötétben, a kezeim mindig a Maybachba ütköztek. Ez a múzeum legzsírosabb falatja, az elmúlt években körülötte volt a legnagyobb zsizsegés. Egy teljesen eredeti Maybach Zeppelin. Felbecsülhetetlen kincs.

Egy nyugdíjas újságíró kollégától megtudtam, az autó tízegynéhány évvel ezelőtt még működött, kiállítható állapotban volt, Solymáron néhány bennfentes vezethette is. Aztán tönkrement benne a váltó, félretették, most már ráférne egy alapos felújítás. Ajánlatok is érkeztek különféle cégektől. Közülük a leginkább kasszakímélő konstrukciót az MB-Autó Magyarország Kft. javasolta. Felkerestem az akkori projekt egyik résztvevőjét, Juhász Pétert (JP), a Mercedes-Benz Hungária Kft. homologizációs vezetőjét.

Hogyan segített volna a Mercedes?

TC: Úgy tudom, a Közlekedési Múzeum Maybach Zeppelinjének restaurálására az MB-Autó Magyarország Kft. annak idején komoly ajánlatokat tett.

JP: 2003. január 31-én egy e-mailben tudakoltam a Maybach konszernarchívtól, szállítottak-e a harmincas években Magyarországra Maybach járművet. A Maybach-regiszter igazolta, hogy Horthy Miklós kapott egy Zeppelin típusú autót, amikor Németországban járt, s az most a budapesti Közlekedési Múzeum tulajdonában áll. A referenciakönyvet megvettem, abban is szerepel az autó, fényképpel, alvázszámmal.

E válasz adta a löketet, hogy dr. Katona Andrásnak, a múzeum akkori főigazgatójának óvatos ajánlatot tegyünk az autó restaurálására. A Maybach nevet éppen akkoriban élesztette fel a Mercedes, benne volt a levegőben az újrakezdési láz.

A cégünk restaurátor-műhelye itt a Kárpát utcában már fel tudott mutatni egy nemzetközileg is elismert állapotúra hozott, harmincas évekbeli Mercedes-Benz 500K-t, egy rendkívül komplikált, és tökéletesen restaurált 600-as modellt, valamint elkészült a saját, kék 170-esünk is. Nem a levegőbe beszéltünk.

Többféle lehetőséget felvázoltunk, volt szó egy itthoni, Kárpát utcai felújításról, szóba került a stuttgarti Mercedes-Benz Classic Center is, mint profi lehetőség, de felajánlottuk, hogy a Közlekedési Múzeummal közösen is szívesen nekivágnánk a projektnek. Abban már a kezdetektől megállapodtunk, hogy nem újragyártásról, hanem restaurálásról lesz szó, tehát ami eredeti alkatrész menthető, azt megtartjuk.

Az volt a legfőbb szándékunk, hogy a Maybach végre kikerüljön a raktárból a közönség elé. Sajnos a főigazgató innentől elzárkózott mindenféle megoldástól. Egyetlen módját tudta elképzelni a segítségnek, hogy mi adunk mondjuk ötmillió forintot a múzeumnak. Mi viszont ennél komolyabb garanciákat szerettünk volna, például arra, hogy (a múzeum tulajdonának fenntartásával) a Maybach a mi színeinkben felbukkanhat egy-egy rendezvényen, Mercedes-Benz csillagtúrán, kiemelt prezentációkon.

TC: Hányszor kérték volna el évente?

JP: Ezen nem gondolkoztunk, a tárgyalások hamar megszakadtak. Idő előtt elváltak az útjaink.

TC: Mikor tették a második ajánlatot?

JP: A 2006. májusi Veterán Autó és Motorban készült egy interjú az akkor kinevezett múzeumi főigazgatóval, dr. Sági Zoltánnal. Ő próbált mindent üzleti alapokra helyezni, néha kicsit talán túlságosan is. Az említett lapszámban szerepelt tőle egy érdekes kijelentés, idézem: "...nemrég kaptunk ajánlatot a birtokunkban lévő ZISZ kocsira is, de történelmi szempontból értékes kocsiról van szó, ami a Maybach esetében nem áll fenn. Sarkalatos kérdés, jó-e az a múzeumnak, ha ott pusztul egy tárgy a raktárban, mert még az állagmegóvására sincs pénz." Úgy tűnt, mintha a Maybach tárgyalási alap lenne egy továbblépéshez. És már a Sági-interjú előtt, áprilisban felhívott egy ottani muzeológus, hogy fel tudnánk-e becsülni a Maybach értékét. Ismét leültünk tárgyalni, ezúttal már az új főigazgatóval.

TC: Mekkora ez az érték?

JP: Bemehettünk a raktárba, alaposan körbefényképeztem az autót. A képeket CD-n kiküldtem a gyárba, s a Classic Centerben a járműértékesítésekért felelős kollégától a következő választ kaptam: "a képek alapján a jármű nagyon eredetinek tűnik, jelentős részben komplett, a legkisebb alkatrészekig megvan mindene".

A kinti múzeumnak van egy DS8-as Zeppelinje, annak a tapasztalataiból kiindulva egy ilyen autó komplett restaurálása körülbelül 500-750 ezer eurót emészt fel. Tökéletes állapotban ezek a járművek 850 ezer euró körüli áron cserélnek gazdát, tehát az itteni múzeum Zeppelinje 250-300 ezer euró között érhet. A gyár egyébként meg is vásárolta volna az autót, valószínűleg nyitottak lettek volna olyan megállapodásra, hogy fél évet itt van, fél évet kint.

Aztán 2006. június 6-án kaptam egy levelet a muzeológustól, miszerint: "a gyűjteményünkben lévő Maybach Zeppelin külföldi értékesítését nem tartjuk megvalósíthatónak, az esetleges belföldi értékesítést is legfeljebb a múzeumi védettség, a szigorú ellenőrzés jogának feltétel nélküli fenntartásával, és a múzeum kiállításában való elhelyezésével tartanánk elképzelhetőnek." Megírtam a gyárnak a negatív választ, a levelezés lezárult. Ma már nehéz lenne ismét felvenni ezt a szálat - 2003-ban, a Maybach újraindulásakor megvolt a lendület, még 2006-ban is tartott valamelyest, ma már kifújt.

Valamit azért sikerült elérnünk - a Maybach-ügy akkora érdeklődést gerjesztett, hogy azóta legalább lettek nyílt napok. Egyszer még ki is hozták a kocsit a múzeumból.

Ügyes lavírozással tehát egyszer 2003-ban, egyszer meg 2006-ban is talán viszonylag kis ráfordítással, a Mercedes segítő jobbjára támaszkodva fel lehetett volna újítani a Maybachot. Láttam az autót közelről, minimális rendbetétel után most is simán ki lehetne állítani a fő helyen ácsorgó, gazdagon kittelt ZISZ mellé. De a raktárban hever, a restaurálására esély sincs. Hiányzik a pénz.

Katona és Sági doktorok óta ma már a harmadik főigazgatót foglalkoztatja a múzeum. Kócziánné dr. Szentpéteri Erzsébet régi ember a szakmában, már a hetvenes évektől a Közlekedési Múzeumban dolgozott, úgy hírlik, a Katona-korszak alatt is többször sürgette a reformokat. Egy minisztériumi kitérő után 2007 eleje óta ő igazgatja az intézményt.

Nehéz felbecsülni, hogy egy ekkora vállalat esetében sok idő-e az azóta eltelt tizennyolc hónap, vagy épp csak a tűzoltás megkezdésére elég, de a fiaimmal minimum kéthavonta eljárunk a múzeumba, és sok változást nem látunk. Legfeljebb az időközben bevezetett nyolcszáz forintos felnőttjegytől, meg az ezerforintos fotózási engedélytől köhögök kicsit, de ha ebből pénze lesz kedvenc intézményemnek, csak helyeselni tudok.

Persze, jók az időszakos kiállítások , a PeCsában lévő állandó repüléstörténeti tárlat lenyűgöző - kár, hogy csak az találja meg, aki keresi, hiszen a múzeum fő épületében alig találni utalást arra, miket látni egy épülettel odébb, a lizsében.

De a többi... A legnagyobb központi csarnok felét elfoglalja a nagyjából száz darab, a világ egyik technikatörténeti szenzációjának tartott 1:5-ös mozdony- és vasútikocsi-modell. Állványon, a felnőttek szemmagasságában, tripla erősséggel tükröző üvegek mögött. Aki nem csak a neonok visszaverődését akarja látni, a kezével árnyékolhatja ugyan az üveget, de a gyerekek lemaradnak az élményről. Fent, a karzaton, a hajós kiállítás egyszeri megnézésre pompás, de évek óta nem változik semmi. A gyerekek kedvence, a nagy hajókormány, meg a gépházi vezérlőkar teljesen elkopott. A legnagyobb terem lényegében kipipálva.