Van valami térdmagasságban. Lapos, szélesebb mint két széttárt kar, lopakodik. Hirtelen 1990 decembere van és egy bázeli játékboltban érvelek az anyámnak, hogy a kezemben tartott piros távirányítós autó van olyan jó karácsonyi ajándék, mint egy legómarsjáró. A piros autó, aminek senki nem tudja kimondani a nevét. Végül megveszi nekem és a mai napig olyan kézifékes kanyart csinálok vele a parkettán, hogy mind a tizenkét hengert és négy ceruzaelemet megnyalhatom utána.
A piros autó egy Lamborghini Countach, a nyolcvanas évek
fiúszobáinak tapétája, ami jóval menőbb volt az összes Ferrarinál. És
ha belegondolunk abba, hogy ezt az autót
harmincöt éve tervezte Marcello Gandini, amikor az emberek
randa dobozokkal mentek ide-oda, akkor elkezdjük megérteni az olasz
autótervezés isteni zsenialitását.
Főleg annak fényében, hogy ahol most állok, ott a Countach annyira
érdekes, mint az Ikeában egy vicces nevű svéd faluról elnevezett
állólámpa. Eltelik úgy tíz perc. És az autó, amire 15 évet vártam, hogy
láthassam, évekig sután
lelambordzsiniztem,
kipipált turistalátványossággá szürkül. Akármekkora zseni Gandini, a
Countach óta eltelt 35 év, és ami azóta történt, az mind itt van
körülöttem.
Ez itt a Budapesti Luxusautó Show, Magyarország nemzeti arabjának
szerelemgyereke. Al Roudhan Bader szervezte, a kocsik komoly része
ráadásul az övé. Valaki, akinek szinte az összes létező szép és érdekes
autóból van egy, az vajon miért Magyarországon, azon belül is miért
Dunaújvárosban lakik? Persze mennyivel jobb a snassz Monte Carlóba
költözni és giccses filmjeleneteket előadni a parti utakon.
Dunaújvárosból Budapestre átmenni egy Pagani Zondával legalább rendes
rebellis gesztus, minden egyes kátyú által lehasított szénszáldarab a
jellemet erősíti.
Gyakorlott, hidegvérű szupersportautó-függőként gyorsan felismerem,
hogy ami most történni fog velem, az olyan lesz, mintha az orromba
dugnék egy porszívócsövet, megtölteném a porzsákot kokainnal, és
átkapcsolnám a porszívót szívásból fújásba. Perceim vannak a józan
észből (
te jó isten, két Zonda, kettő, nem, még nem megyünk oda).
Higgadtan elmegyek egy pohár vízért, higgadtan végighallgatom a
bizonsági őrt, hogy ne vigyek poharat a kocsik közé, higgadtan
válaszolok neki, hogy nyugodjon meg, nem fogom hozzávágni a Countach
ablakához, higgadtan végigmérem a Countach mellett parkoló Lancia
Stratos kíméletlen ékformáját és sisakrostély-szélvédőjét (szintén
Gandini-formaterv), higgadtan leteszem a poharam (az üveg csilingel,
mert remeg a kezem) és munkához látok. Fényképezni fogok.
Na persze.
A teremben a fényviszonyok a következők: félhomály, majd minden
átmenet nélkül az autók sípályává polírozott fényezéséről hatszáz
ponton visszaverődő neon. Úgy a harmadik sötét és maszatos
Countach-fotó után állapítom meg, hogy nem véletlenül értékelhetetlen
szemét minden egyes kép, ami autókiállításon készül. Idegesen kilépek a
csarnokból és felhívom a Karottát, aki azt mondja, hogy kezdjek el
sikítani és akkor majd beomlik a menyezet és lesz szép felhős napfény.
Micsoda ötlet! És amennyi rajzfilmet láttam életemben, nekem is eszembe
juthatott volna.
Állítólag a szénszál erős anyag. Mit neki néhány tonna szilánkokká
robbanó beton és acél vázszerkezet. Egy-két-há-és
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Pohárba szórt jégkockák hangjával robban szét a BNV A-pavilonjának
teteje. Még jó, hogy a kocsik fölött láthatatlan erőtér feszül, így a
lezuhanó acéldarabok nem okoznak különösebb kárt semmiben. A
pomponlányok és a gyöngyöző homlokú üzletemberek sikítva menekülnek ki
a parkolóba, az áldozatokat jótékonyan elfedi a cementpor, a
hippokratészi eskümet pedig leöblítem egy újabb pohár vízzel, ahogy
elhaladok a sebesültek mellett. Mindent elönt a selymes, április végi,
felhőkön átszűrt napfény. Az autók felragyognak, mint Arizonában a
Festett Sivatag sziklái naplementekor. Nos. Végre lehet dolgozni! Akkor
kezdjük.
Rolls-Royce Phantom
Egy hónappal ezelőtt egy
versenypálya szélén álltam és szembejött velem egy Dodge Ram SRT-10. Elképzeltem
az ütközést. Teljes a
déjà vu, ahogy ismét egy nyakig érő hűtőmaszkkal nézek
farkasszemet. Egy gyalogos vs. Phantom
baleseti sebészeti kórboncnoki diagnózisa így
festene:
Diagnosis: fract. clav., stern. et al; rupt. cord., pulm.,
hepat., lien. et al.
Therapia: crematio
Az SRT-10-en felül itt hozzácsapódna még a Spirit of Ecstasy által
okozott trancsírozás, ahogy a szárnyai feltépik a nyaki ütőeret,
szétmarcangolják a nyelvcsont alatti izmokat, míg a két kis ezüstmell
jól irányzott ütéssel összezúzza a gégét.
Rollst eddig csak feketében vagy fehérben vagy bordóban láttam, de
nagyon jól állna neki a matt hadihajószürke, tükrözött ablakokkal.
Urban assault vehicle a javából, fel lehetne szerelni a
tetejére 1-2 tömegoszlató ágyút, a csomagtartóba meg egy taktikai
atombombát. Ha legközelebb Phantom közelében állnak, figyeljék meg,
hogy a hátrafelé nyíló hátsó ajtókból rugós mechanizmussal esernyő
húzható elő. Na ez Anglia! És nem az
oldalra szerelt teáskészlet , ahogy a fritzek képzelik. Angliában
persze nemcsak guruló hadihajókat készítenek, hanem
TVR Tuscan és Sagaris
rendes sportautókat is. Egy barátom mesélt egyszer az olasz
ismerőseiről és a családi Lamborghinijükről, ami elsőre teljesen
normálisnak tűnt. Olasz család, olasz kocsi, értik, a francia család
Peugeot-val jár, a cseh Skodával, és így tovább. Pontosabban mégsem. De
mielőtt ezt végiggondoltam volna, tavaly eltöltöttem két napot
Londonban, hogy hasonló logikával akkor most végre látni fogok az utcán
TVR-t. És egyet sem láttam, mert az összes félgazdag angol külföldsznob
és Porschét vesz. De végre itt most.
bárdot jelent (TVR Sagaris)
És jó hírem van! A Tuscan és a Sagaris pontosan olyan jól néz ki
élőben, mint fotón. A TVR-gyárban a vonalzót kizárólag arra használják,
hogy a körmére csapjanak annak a dizájnernek, aki autótervezésre
használná. A Tuscan elegánsan olvadó cseresznyefagylalt, a Sagaris
pedig a beltenyésztett angol nép harsány őrülete. Hátul oldalra kiálló
sportmotor-kipufogók és alumíniumbakokkal a csomagtartóra hegesztett
függőleges plexiszárny, az utastérben pedig 20 dekamérföldig skálázott
sebességmérő. Miért is ne! A hullámzó, bevágásokkal szabdalt
motorháztető alól kilóg a cég saját fejlesztésű Speed Six motorja
(mondjanak ennél jobb nevet egy sorhatosnak! fogadjunk hogy nem fog
menni?). Ami négyszáz lóerőt küld bébiszitterek nélkül a hátsó
kerekekre.
Psszt! Ön menő bróker? Vegyen egy Sagarist, és nem fogja megbánni. A
dekamérföldes sebességmérő kiváló beszélgetésindító, a hétmérföldes
motorháztetőről pedig epikus kokaincsíkokat lehet felszívni, amit
legegyszerűbben valószínűleg
Spyker C8 Laviolette és Spyder
Hollandiában lehet beszerezni, ahol meglepő módon autót is
gyártanak. Persze ilyen dizájnt, mint a Spyker, kizárólag olyan
országban lehet létrehozni, ahol nem a belsőégésű motorok, hanem a
Cannabis indica füstje okoz szmogot. Nézzék azokat a kivájt és
krómozott légbeömlőket! És a hatalmas, földet túró hűtőmaszkot!
Busánszky Lajos totalcar-közeli autóhifi-bolond szerint rettenetesen
rondák. Szerintem meg csak szeretettel kell rájuk nézni. Igazából
gyönyörűek. Kecsesek, mint egy nagy trópusi rózsabogár. És teljesen
biztos, hogy nem áll be mellénk még egy a pirosnál. Ez mondjuk
elmondható az
BOVI Silver Sting
első magyar szupersportautóról is. Amit a következő módon
állíthattak elő. Kerestek egy embert, aki még hógolyóból sem tud
szimmetrikusat gyúrni és megkérték, hogy emlékezetből zsírkrétázzon fel
egy McLaren F1-et. Uraim, a funkcionális esztétika nem véletlenül két
szó. És ugyanezt a
Bugatti Veyron
Volkswagen is megszívlelhetné. Szégyen, és ha meglátnak az utcán,
köpjenek rám egy félig elfogyasztott áfonyás turmixot, de sose
érdekeltek annyira a Bugattik. A régiek esetlen kaszáspókok, az EB110
egy autósporszívó és egy ceruzahegyező zabigyereke, a Veyront
beharangozó konceptek pedig vakondokok és földikutyák alumíniumból.
Aztán eltöltöttem pár napot Ettore és Jean Bugatti, valamint az általuk
készített autókról szóló cikkek olvasásával, és rájöttem, hogy ezek az
emberek csodálatos zsenik voltak.
a négy darab kipufogót (Bugatti Veyron 16.4)
Mea culpa, mea culpa, drága Jean, és drága Ettore. És most már
a Royale-t is ki tudom mondani többé-kevésbé rendesen. A régi Bugattik
egytől-egyig fájdalmasan gyönyörűek. Viszont az EB110 továbbra is egy
autósporszívó és egy ceruzahegyező zabigyereke, a Veyron pedig élőben
is egy nagy, buta vakondok. De ez mind lényegtelen. Mert az a tény,
hogy a cezaromán Ferdinand Piëch direktíváját (ami egy kész
karosszériából, 1000 lóerőből és a 400 km/h-s csúcssebességből állt)
bárki is meg tudta valósítani, az annak tanúbizonysága, hogy a mérnöki
tudomány él és virul. És hogy egyszer még eljutunk a Marsra és ott
emberi kolóniát alapítunk. Lehet válogatni különféle nemzetek
űrhajósaiból, ami mókás szituációkra
Wiesmann GT
ad majd lehetőséget. A Wiesmann GT az angol roadster, ahogy a
németek azt elképzelik. Lecsupaszított BMW M3-ra felhúzott arachnoid
karosszéria, szép, klasszikus kupéarányokkal. Ennél
peresebb gumi pedig valószínűleg nem létezik, az abroncs futófelülete és a
felni közé egy oxigénmolekulát is csak begyömöszölni lehetne. Vesekő
kínozza? Vegyen egy Wiesmannt és hajtson végig vele a Thököly úton!
Aztán forduljon el a Keletinél, menjen el a Nyugatiig, üljön be a
moziba és
Lamborghini Murciélago Roadster
nézze meg a
Batman: Kezdődik! -et. Christian Bale komplex és izgalmas Bruce
Wayne-t/Batmant alakít, Michael Caine-t pedig valószínűleg a közértben
retekválogatás és sorbanállás közben is élvezet nézni. Van egy jelenet
a filmben, amikor Bruce Wayne megérkezik egy partira ezzel a kocsival,
felnyitja az ajtót, és az utasülésből kettő darab szőke csaj száll ki.
Itt a saját csajunk fülébe kell súgni, hogy
ez a kocsi igazából két személyes...ja és mit csinál a barátnőd ma
este? A Murciélago szép autó, öt év távlatából is perverz gyönyör
kimondani a nevét , és így nyitva talán még a kupénál is szebb. De hidegen hagy.
Nem értem hogy tudom ezt leírni, én, akinek apró bikák rohangálnak az
ereiben és a gyerekei első szava valószínűleg az lesz, hogy Miura. De
Modenában ma már nem a Lamborghini a fenegyerekek fenegyereke,
hanem
Pagani Zonda F és F Roadster
a Pagani. A céget Horacio Pagani, Olaszországba települt argentin
alapította, aki eleinte a Lamborghininek csinált szénszáldarabokat,
aztán megalapította a saját cégét. Pagani a lehető legjobb helyen tette
ezt. Modenában már az óvodában is az a kiszámoló, hogy
1-7-4-10-2-8-6-12-3-9-5-11.
Nyerjen dedikált Pagani Zonda F
brosúrát!
Horacio Pagani küldött egy kis ajándékot a totalcar
olvasóinak. Azaz önnek. Méghozzá egy nagyalakú füzetet, ami
bemutatja a Zonda F-et. Ja és dedikálta is. Szeretné megnyerni?
Válaszoljon egy kérdésre a
Mohó Hiénában, és már kezdhet is
izgulni.
A Zondának ez már a második generációja, a nevében az F nem más,
mint Juan Manuel Fangio, legendás autóversenyző és a Zonda
társszerzője. Valószínűleg ez az egyetlen autó, ami kabrióban
ugyanolyan könnyű és ugyanolyan szilárd, mint kupéban, még ha ez
nullával való osztás is minden más esetben. Nyers, festetlen szénszál
az egész, közelhajolok és látom az egyes szálakat cikázni, a motor egy
rettenetes 640 lóerős V12-es, amit a Mercedes-Benz diliháza, az AMG
készít a Paganinak. Az utastér pedig a vérfertőzött európai
arisztokrácia maga, steppelt vörös bőr borít mindent, kivéve amit nem,
mert az alumínium és fa és szénszál. Szédülten nekidőlök egy állva
maradt oszlopnak az autó mellett és nézem, és nézem, és nézem, és ekkor
már rég eldőlt a régi dilemmám, miszerint Zonda vagy Murciélago. Ilyen
közel állva a Zondához nem is értem, hogy ez valaha kérdés lehetett. Az
autó a Bugatti Type 57SC Atlantic, a Mercedes-Benz 300SL, a Ferrari 250
GTO és a Lamborghini Miura vonalát viszi tovább, ez itt az abszolút
must have, az autó, amiért a testrészeimmel fizetnék sorban.
Nem úgy, mint a
Jaguar XK
halódó brit autóipar legújabb rúgásáért. Szegény ember Astonja, így
szokták hívni az új Jaguar XK-t, ami ugyanolyan szörnyen hangzik, mint
a Lamborghini Gallardóra
bébilambót mondani, és pontosan annyira igaz is. Most végre
elvégezhetem az összehasonlítást, mert a bal kezemnél egy Aston Martin
DB9 áll, a jobbnál meg a Jaguar XK. És tényleg ugyanaz az autó. Ami nem
meglepő, mert mindkettőt Ian Callum tervezte (bár a DB9-et aztán Henrik
Fisker fejezte be). Annyi a különbség, hogy míg a DB9 gyönyörű, az XK
suta és jellegtelen. Talán ezt érezte a
British racing greennél halványabb zöld nyakkendőjével babráló sápadt
Jaguaros ember is, aki a kiállítás előtt két nappal tartott
sajtótájékoztatón felállt,
erőforrásozott egyet,
majd gyorsan le is ült. Ennél azonban tudományosabb akartam lenni,
úgyhogy megmutattam az XK-t a csajomnak, aki a legnagyobb Jaguar fan a
világon és úgy kapja el az utcán a 15 ezredmásodpercre felvillanó
Jaguarokat, mint én az olasz V12-es motorhangot. Ránézett az XK-ra és
azt mondta:
háááát. Gyűjtsenek inkább még egy kicsit és vegyenek DB9-et
vagy nézzenek megint Németország felé, ahol
Gumpert Apollo
mert ez csak egy műanyag doboz
megakadhat a szemük egy jó kis utcai versenyautón. Erre nagyon
kíváncsi voltam, az EVO is jót írt róla, meg aztán Roland Gumpert
csinálta, aki az Audinál a raliprogramot vezette. Az Apollo egy 650
lóerős torpedónaszád, hasonlóan kíméletlen, mint a legtöbb Audi.
Közelhajolva azonban a motorháztető lyukai festett pöttynek
bizonyulnak, alul pedig nincs semmi, csak valami váz. Haha, ez egy
műautó, nagyon vicces. Irány inkább Svédország, ami
Koenigsegg CCR
a Pagani mellett a másik szupersportautó-punk otthona. Christian von
Koenigsegg 22 évesen a korához illő, doboz sör feletti világmegváltás
helyett csinált egy autómanufaktúrát. 11 évvel később pedig, tavaly
február huszonnyolcadikán, a Koenigsegg CCR megdöntötte a McLaren F1
sebességrekordját. A McLarenét! Gordon Murray aranyfóliával szigetelt,
egymillió fontos autójáét, amibe Murray alumínium cédélejátszót
terveztetett, hogy azzal is könnyebb legyen. De minden érthetővé válik,
ha megnézzük a Koenigsegg ajtatát. Egy rendes szupersportautó ajtaja
mindig csinál valami izgalmasat, és soha nem véletlenül csinálja, hanem
mert a funckió megköveteli. És ha a funkció helyesen lett definiálva, a
végeredmény gyönyörű. A Koenigsegg ajtaja oldalra kinyúlik, majd 90
fokot felfelé elcsavarodik, mindezt egyetlen precíz mozdulatban. Von
Koenigsegg a kisujjával csukja be, alumíniumcsápok nyúlnak ki-be az
ajtó tövében, a zár halkan a helyére kattan. Félmillió euró. Aprópénz.
Igaz, hogy ennyiért kaphat egy csomó
Jaguar E-type
régi angol kocsit is. Mondják, hogy az E-type a legszebb autó, amit
valaha építettek, és ez azért is nagy szó, mert az E-type tömegautó
volt, 70 ezer darab készült belőle. Ami ha nem is volkswagenbogárnyi
huszonegymillió, a "világ legszebb autója" jelzőt szintén gyakran
viselő Bugatti Type 57SC Atlantic három darabjához képest sáskaraj. De.
Kupéban borzasztóan esetlen és aránytalan. E-type-ot kabrióban kell
venni,
Morgan Aero 8
amit a Morgannél jól tudnak. Morgan csak kabrióban van (télen sem
húzzuk fel a tetejét!). Most pedig helyezze a mutatóujját közvetlenül
az orra elé. Nézzen rá. Mindkét szeme középre fordul. Ha most fotó
készülne önről, nem szívesen mutogatná. Ön most pontosan úgy néz ki,
mint egy Morgan Aero 8. Mellesleg nem tudja elolvasni, amit ide írtam.
Úgyhogy felesleges is megemlíteni, hogy az Aero 8 az első modern
Morgan, 4,4 literes BMW V8-as van benne, az oldalt kivezetett kipufogói
pedig olyan hangot adnak, mint a második világháborús vadászgépek.
Rattattattattattatta! Vigyázzon, ne terhelje túl a mediális szemmozgató
izmait! Halló! Nézzen vissza, mert
Ferrari Enzo Ferrari
ezen a ponton a túladagolás már tapintható és mindjárt vége a
cikknek. Hogyan lehetne egyébként elsétálni minden idők egyik
legextrémebb utcai autója mellett és annyit reagálni csak, hogy
hmm, az Enzo. Ahelyett, hogy zokogva borulnék a motorjára,
remegve érinteném meg a szénszál bőrét, és Enzo Ferrari emlékének
szűzlányt áldoznék, akit méregdrága Ferrari motorolajjal lobbantanék
lángra. Az Enzóra annak idején sokan mondták, hogy nem szép, és hogy az
esztétika és a funkcionalizmus remegő egyensúlya bizony nemhogy
megingott, de egyenesen ledőlt. Botorság. Az Enzo csodálatos autó, csak
ki kéne vinni az útra és menni vele és nem itt, a leomlott acél
tetőszerkezet között nézni bután. Stefan Eriksson gyanús svéd
üzletember pedig, aki
összetört egyet a Pacific Coast Highwayen, azóta pisztolygolyón hordja a
monogramját. Mert egy Enzót ostobaságból összetörni legalább akkora
bűn, mint amit
Tóth László követett el, aki geológuskalapáccsal lecsapta a Pietà orrát
1972-ben.
Ez volt tehát az automobil szépségének rendezett rituálé, ahol a
szívem összetört, majd üvegporrá darálódott és felszívódott a
mellhártyámon. Mindent láttam. Örülök, hogy Magyarország kedvenc autós
villanymédiumának dolgozhattam, örülök, hogy talán megnevettethettem
önöket.
Placcs!
