Mi, merre, mennyi a túraautó-vb-n

2005.11.29. 14:06

Egy mozgalmas évad után elkészültek a statisztikák a túraautó-világbajnokságról. Giovanardi aratta a legtöbb győzelmet, és versenyenként átlagosan majd’ 41 ezer néző volt kíváncsi az eseményekre.


Az FIA WTCC-bajnokságban összesen húsz ország 53 pilótája vett részt a 2005-ös szezonban, és versenyenként átlagosan 28,4 versenyző nevezett. Nyolc gyártó versenyautóit láthattuk az aszfaltcsíkon. Mivel Makaóban két addig nyeretlen pilóta, Augusto Farfus jr. és Duncan Huisman, győzedelmeskedett, a húsz megszerezhető győzelmet 12 felé osztották egymás közt a versenyzők. Győzelmek tekintetében Fabrizio Giovanardi volt a legsikeresebb, négyszer sikerült elsőként átszelnie a célvonalat.

Összesen 24-en szereztek pontot, ebből 15-en a dobogóra is felállhattak. A tíz kvalifikáció során csak Gabriele Tarquini és Jörg Müller volt rá képes, hogy kétszer is a leggyorsabb legyen. Jörg Müller volt az egyetlen a mezőnyben, akinek sikerült egy hétvégén mindkét győzelmet megszereznie. A német Magny-Cours-ban duplázott.


Átlagosan 40 700 néző látogatott ki a versenyekre, ami a 2004-es FIA ETCC-bajnoksághoz képest 67,5%-os növekedést jelent. Több mint 300 millió tévénéző kísérte figyelemmel a közvetítéseket világszerte. Átlagosan 274 médiás akkreditálta magát eseményenként, a legtöbb hivatalos sajtóképviselő, szám szerint 1063, az utolsó versenyen, Makaóban volt jelen.