Vadkemping a magasban

Indul a VadMusso - egyszerre lakóautó és haszonjármű

2021.02.28. 07:25

Lassan egy éve a mindennapjaim része a Ssangyong Grand Musso pickup, a hazai Ssangyong-importőr jóvoltából. A formátum sose állt távol tőlem, évekig Isuzu Dmax-szal csapattam, jártam vele erdőn-mezőn, vontattam lakókocsit, a Bükkben kipróbáltuk, milyen a hátsó ülésen aludni (nem jó) és a platón,  szóval kihoztam belőle, amit lehetett. Aki járt a Parkoló Parádékon (itt rendszerint az előadásoknak is helyt adó épület mellett táborozott) vagy a TB24-en, láthatta, de akár a Szigeten is összefuthatott vele.

Aztán magasabb osztályba léptem, a Dmax ment, a Musso jött. Ez az akkori Dmaxhoz képest elég nagy lépés volt, teljesítményben, méretben, de felszereltségben végképp, hiszen az adaptív tempomaton kívül minden megvan benne, ami egy mai személyautóban (az új Dmaxban már minden is van, bár egyelőre csak futólag láttam). Az utasoknak a kényelem, az első ülés hűtése és a hátsó pad fűtése szokott leginkább feltűnni.

Az Erőmérőn is járt a gép
Az Erőmérőn is járt a gép

Az autó, akár japán elődje, elsősorban a rendezvények (Parkoló Parádé, Autós mozi, Sziget, stb.) kiszolgálására szolgált, illetve adott esetben a 3 tonnás vontatási teljesítménynek is jó hasznát láttam. 

A friss vizsgás, OT korú ('86) lakókocsimat nevetve elhúzta, hiszen csak 1 tonna
A friss vizsgás, OT korú ('86) lakókocsimat nevetve elhúzta, hiszen csak 1 tonna

2020-ban az ismert okokból eléggé rendezvény szegény környezet volt, egy Parkoló Parádé és pár Autósmozi fért csak bele. Reméljük, idén kicsit jobb lesz a helyzet, az időpontok már megvannak (és sajnos egy már ki is esett).

Reméljük, idén is lesz a Lupán Autósmozi!
Reméljük, idén is lesz a Lupán Autósmozi!

Őszre becsúszott egy iKamper Xcover tetősátor, amit természetesen a Mussóra dobtam fel, ez igen jó együttállásnak sikerült, jó kis Balaton körüli túra lett belőle. Pár apróság hibádzott csak, mint például a rögzítés, mivel a sima kereszt sínekkel csak a fülke és a doboz összekötésével lehetett megfelelően rögzíteni (minimum 75 centinek kell lennie a sínek között, a pickupon elöl és hátul is csak 65 cm körül van). Ez a földutakon okozhat gondot, amikor az alváz csavarodása miatt a fülkének és a felépítménynek külön kéne mozognia, és ha ezt nem teszi, valami idővel engedni fog.

IMG 3340

A kempinges/vadkempinges-életérzés sose állt távol tőlem, közben bekerültem egy vadkempinges csoportba is, ahol egyfelől rengeteg hasznos tanácsot kaphat az ember, ráadásul igen kellemes helyszín ötleteket és társaságot is találhatunk, így elhatároztam, 2021-ben jobban beleásom magam ebbe a tetősátrasdiba – már persze a reménybeli rendezvények mellett.

A platóajtó is igen hasznos tud lenni
A platóajtó is igen hasznos tud lenni

Ebben szerencsére partner volt a hazai Ssangyong-importőr is, így az idei (a fekete, később matt szürke) Grand Mussón immár egy Madrack tartó díszeleg szolid helikopter leszállóként.

Ez nem csak igen jól néz ki (azért kapott az autó egy matt szürke fóliát is, amitől még komolyabb lett a megjelenése), de a beépített csatornákba számtalan kiegészítőt és tartót lehet rá szerelni, ha szükséges. A tetőrész saját tartójával még durvábban nézne ki, de nekem a rendezvények miatt szükség volt egy zárható dobozra (a sima rolós megoldás kevés lett volna), a túrázás miatt pedig praktikusan a felnyíló ablakokra, így lett ez a doboz.

00967082-0F04-4B4C-A61A-8E1F38362658

Egy másik, hasonló tartót forgalmazó cégnek specifikusan az összes elterjedt sátorhoz, így a fent említett iKamper sátrakhoz (a dolgok úgy állnak, hogy  iKamper Mini lesz) is van tartója, ezért ellenőrzésképpen rendeltem pár apróságot, hátha más a méret.  Karácsony környékén olyan fontos dolgok érkeztek, mint például egy Gopro-tartókonzol vagy egy sörnyitó (tudjuk, minden sörnyitó, de ez tényleg). Ez utóbbi pont nem lett jó, mert a másik gyártó szélső eleme keskenyebb, mint a Madrack, de a befoglaló sín mérete stimmel, így remélhetőleg nem lesz gond.

Mivel az kiderült a korábbi út során is, hogy nem árt rendezetten tárolni a platón lévő cuccokat, így egy rendező, tároló rendszer lesz a következő projekt, amit első körben házilag tervezek megoldani és természetes itt részletesen beszámolni róla. 

A nehezített pálya, hogy az autó idővel visszatér a forgalmazóhoz, tehát nem lehet nagyon szétfaragni, illetve a rendezvények esetén is tudni kell használni a rakteret, szóval valami viszonylag mobilis és a későbbiekben adott esetben másik autóba – akár a saját Berlingómba – is beépíthetőnek kell lennie.

Musso-mágnes-4.png

Technikai támogatók:

És akik még sokat segítettek:
  • Bigzee az elektromos dolgokban
  • József, aki bármikor kisegít egy kis fémmegmunkálással, műhellyel
Vadkempinges, kempinges, csavargós témában ajánlom:
  • a Autós vadkemping, a hazai legnagyobb vadkempinges csoport
  • a Klikk, a hazai legnagyobb lakókocsis, lakóautós csoport