Öreg szivar az igazi

Audi 100 guru

2002. szeptember 4., szerda 07:50
Műszakilag egyszerű, átlátható konstrukciók, legalábbis számomra. Ha idehoznál egy Zsigulit, biztos meg tudnám javítani, de előtte egy hétig keresgélném, mi hol van.
 
   
   

Eleinte szokatlanok voltak az Audi méretei, de Szakál Pál szerint ez betudható annak, hogy az autószerelő iskola tanműhelyében csak IFÁk voltak. Igaz a 80-as évek elején még nem is futott annyi Audi a honi utakon, mint mostanság. Azt a néhányat is abba a műhelybe hordták a tulajdonosaik, amelyben Pál dolgozott az iskola után.

 
   
 

Ez pedig a Mozaik utcai szerviz volt. Tulajdonképpen itt kapott lökést az Audi guruvá válás felé, bár mindössze egy évet töltött itt. Ezután egy kisebb műhelyben folytatta a német típusok javítását. Mert persze nem csak Audi 100-ról van szó - bár abból fordul meg keze alatt a legtöbb még ma is -, hanem a VAG csoport valamennyi szüleményéről.

 
   
   

Ekkor, a 80-as évek közepén a meló java részét a rengeteg bogár adta. Ezen nem kell csodálkozni, az Audik, meg a többi VW akkor még újnak számítottak. Nem nagyon hordták szervizbe őket. Aztán az idők folyamán Pál látta, hogy a nagyobb autókat nem szeretik a műhelyben javítani, inkább elküldik őket. Az ok egyszerű: nem szerették az öthengeres motorokat, a buszokat pedig fel sem tudták emelni. Ekkor született meg a saját szerelde gondolata.

 
   
 

El is készült, munka is akadt bőven. Az előző helyen maradt kollégákkal megmaradt a jó kapcsolat, és ők a továbbiakban már egyenesen hozzá irányították - többek közt - az Audi 100 tulajokat. És ismét jöttek a dolgos évek, amik alatt az egyszerű németautó szerelőből valóban Audi 100 guruvá vált.

 
   
   

"Nekem a VW-Audinál kezdődik az autó. Az olaszok motorja marhára hajtható, de szétesnek. Az Audi meg az utolsó percig megy. A dízelek például 100-120 km/h-ra lettek kitalálva. Lehet ennél sokkal többel is menni, de akkor már jöhet a baj. És mivel elég kevés dízel van ebből a tipusból, kurrens alkatrész a hengerfej. De a többi alkatrész beszerzésére soha nem is volt panasz. Mindig lehetett kapni mindent hozzájuk. Manapság is rengeteg az utángyártott cucc, egyedül az ár-minőség arányra kell ügyelni a vásárláskor."

 
   
 

"Egyszerűen jók ezek az autók. Sőt a régiek még jobbak voltak. Erre aztán rájöttek a gyárban is. Például a szivar 100-asban még olyan volt a szervó, hogy a pumpája 1,75 bart nyomott, és ez működtette a kormányt. A fék vákuumos rásegítéssel üzemelt. Soha semmi gond nem volt ezzel a rendszerrel. Aztán az eggyel újabb típusban lecserélték a szervó pumpát 150 barosra, és ez működtette a kormányt is meg a féket is. A csövek meg sorra durrantak el, mert nem bírták a nagy nyomást, és a pumpák is állandóan haldokoltak. Úgyhogy a gyárban visszaálltak a kis nyomású pumpára és a levegős rásegítésre."

 
   
   

"Nagy előrelépés volt az első Audim, mivel előtte bogaram volt 5 évig. Aztán vettem egy 100-ast, amit 10 évig használtam. Pokoli jó autó volt. 300 ezer kilométert pakoltam bele, és semmi baja nem volt. Most egy másik 100-asom van, meg egy 200-asom is. A kettő között nincs sok különbség műszakilag, csak a 200-as mindig a turbó motoros verziót jelentette, évjárattól függetlenül. Apró dolgokban tér csak el, pl. 5 csavaros a felnije."

 
   
 

"A most futó öreg 100-asokat leginkább a 123-as Mercihez tudnám hasonlítani. Aki nagy, megbízható - az öthengeres motorokat nem lehet tönkretenni -, viszonylag olcsón fenntartható autót szeretne, és nincs rá több millió forintja, valamint nem zavarja, hogy a forgalmiban milyen évszám szerepel a "gyártási év" mezőben, az ilyet vesz. A különbség talán annyi a Merci és ezek között, hogy mivel Merciből rengeteg van, valamivel olcsóbb, meg az alkatrész is olcsóbb hozzá"

 
   
   

"Az ügyfélkörömön látom, hogy nem nagyon válnak meg ezektől az autóktól a gazdáik. Van, akinek kimondottan a szívéhez nőtt. Aki pedig egyszer is megszokja a nagy autó kényelmét, nem fogja másra cserélni, vagy visszasírja azokat az időket, amikor még kinyújthatta a lábát vezetés közben, és több száz kilométer után sem gémberedtek el a csontjai."

 
   
 

"Az is visszahozza az ügyfeleket, hogy ezeket az autókat még lehet szerelni. Jön az ügyfél, látom rajta, hogy nincs egy forintja se, de az autót mindenképpen szeretné megcsináltatni. Ilyenkor nem azon gondolkodom, hogy mennyibe is kerül egy új alkatrész, hanem kicsit megcsiszolom itt, kitisztítom ott, és máris pöccen a motor, mindenki örül. Ezt egy új autónál lehetetlen megcsinálni."

 
   
   

"Az újaknál több gömbfej van egy keréknél, mint kerékcsavar. Ez persze jó, csak éppen nem a magyar utakra találták ki. Autópályán kényelmes, csöndes, de városban aztán kapják a pofonokat. És persze a gömbfejet nem lehet cserélni, csak lengőkarral együtt. Itt fizetik meg az emberek a kisebb fogyasztás meg a magasabb komfortfokozat árát. Ugyanez a helyzet az alumínium mániával is. Jó dolog aluból motort csinálni, de Magyarországra, az itteni utakra nem szabad az olajteknőt is abból készíteni. Az új autóknál is sorra elrepedtek, így át kellett térni a hagyományos vaslemezes megoldásra."

 
   
 

"Az évek során összegyűlt annyi tapasztalat a fejemben, hogy bátran merem állítani az Audi 100-on nincs olyan alkatrész, ami előbb-utóbb, de biztosan tönkre megy. Egyszerűen nincs típushibája. Ha mégis mindenképpen kellene találnom valamit, talán az injektort említeném - már amelyik ilyet kapott a motorjára. Valójában ez sem szerkezeti hibás, hanem a rossz minőségű benzint érzi meg a 10-15 éves konstrukció, és igencsak érzékenyen reagál rá."

 
   
   

"Az autók állapotát is érdemes figyelni, mert egy aprónak tűnő hiba végzetes lehet. Ezen a dízelen például elfelejtett a tulaj vezérműláncot cseréltetni, és mikor elszakadt, eltörte a vezérműtengelyt és összekuszálta a szelepeket. Néhány hete már kajtatok az új hengerfejért, mert az már menthetetlen, és most végre úgy látszik, sikerült találnom. A többi dologgal nincs gond, csak össze kell majd rakni."

 
   
 

"Műszakilag egyszerű, átlátható konstrukciók. Ha idehoznál egy Zsigulit, biztos meg tudnám javítani, de előtte egy hétig keresgélném, mi hol van. Az Audikban meg elmatatok, minden kézre esik. Sajnos az újak motorjához nem tudok nyúlni, mert azok már komputeresek, és azt nem tudom kiolvasni. Nincs hozzá műszerem. Manapság a munkák java része a sima elhasználódásból adódó kopó alkatrészek cseréje. Most a karambolos javításokat nem említem, az más tészta, bárhol előfordulhat."

Ajánljon ön is gurut! Ha ismer olyan elhivatott szerelőt, aki egy-egy márka nagy, de nem széles körben ismert szaktekintélye, küldjön nekünk egy emilt .

 
 

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Technika Ha béna vagy, sokba lesz. Nagyon

Ha béna vagy, sokba lesz. Nagyon
Jéggolyók is okozhatnak turbóhalált, de általában
a kenés hiánya öli meg az érzékeny szerkezetet.
Mit tegyünk, hogy ez velünk ne történjen meg?

Fillérekért osztják a családi Daciát

A Lodgy, amelyben elég hely van hét embernek, ugyanannyiba kerül majd, mint egy Suzuki Swift.

Teszt MZ-vel csak király lehetsz

A banántankos tárcsafékes, Istenem, hány motoros álma volt! Használható az MZ a mai forgalomban?

Itt az új holland sportautó

Az új csúcs sportautó-márka megérkezett. Hosszú fejlesztés után megmutatták végre a Sarthét.

Ha szombat, akkor Mopedrally

Ez nagyon szarul kezdődik: Kőbajker elindult
a Mopedrallyra a Fossal.

Formula–1-es kiadás a Twingóhoz