Valószínűtlen forgatókönyv

2007.08.04. 08:27
0 hozzászólás
Visszatarthatatlanul vágyakozik egy vadonatúj autóra? Fojtsa el a sóvárgást azzal, hogy emlékezteti magát, micsoda potom pénzért veheti meg tíz év múlva. Nekem bevált.

Mindenekelőtt leszögezem, számomra az igazi személygépkocsinak négy ajtaja van. És lehetőleg nem rövidebb 4,8 méternél. Tíz éve még beértem négy és féllel, 2017-ben nyilván kevesellem az 5,1-et is, de fegyelmezetten tudomásul veszem majd, hogy 2007-es autók között nagynak számított a 20 centi híján 5 méter. Tehát főképpen limuzinválogatás lesz.

Mi más juthatott volna rögtön eszembe, mint a remek Citroën C6-os? Aki nem hajlandó beállni az egy kaptafára készülő négyajtósok vásárlói sorába, nyilván elsőként veszi számításba a pompás külsejű és pazar belsejű francia járművet. Egyetlen dolog felhőzi a kényelmes, nyugodt 10 évnyi várakozásomat: a legolcsóbb C6-os is több mint 11 millióba kerül. Ráadásul 2,2-es dízelt, méretéhez kifejezetten nevetséges kézi váltóval soha nem vennék. A két V6-os, a 2,7-es dízel és a háromliteres benzines már 13 körül jár. Ki vesz ilyet manapság? Ki lesz, aki kíméli a kedvemért? Félek, azt fogja kiírni a kereső, hogy "sajnáljuk, az ön feltételeinek megfelelő autót adatbázisunk nem tartalmaz". Pedig meszesedő csigolyámmal nagyon fogok vágyni kellemes ringatására, amint kétszeres nagypapaként hajtok végig a macskaköves Thököly úton, unokáimat a városligeti vigasságra szállítva.

Tíz év múlva tízéveset

Sorozatunkban szerkesztőségünk tagjai azt vizsgálják, hogy az új autók mai palettájáról milyen, akkor már lélekkel bíró használt autót vesznek majd 2017-ben. Az eddig megjelent részek:

  1. Winkler Róbert
  2. Balázs Viktor
  3. Gyulavitéz

Második favoritom kicsit hamarabb kezdte földi pályafutását (5 éve van közöttünk), mégis masszívan ragaszkodom későbbi megszerzéséhez. Az olasz tanktervezés örökös nyertese, a Lancia Thesis: nincs két tonna, de háromnak látszik; alig 4,9 méter, de elhittem volna, ha 5,1-et mondanak rá. Ilyen lehetett volna a Jaguar harmadik évezredi csúcsmodellje, ha az XJ nem volna ugyanolyan immáron 29 éve . Minden benne van, amit ma elvárok egy luxusautótól, csak egy apróság aggaszt. Nincs belevaló, rendes motor . A dízelek nyomatékosak, de szűk tartományban, a benzinesek meg viccesek: 2,0-es turbó és 2,4-es szívó, 185 és 170 LE. 2017-ben alig leszek 48 éves, remélem, ennél többet várok még az autómtól. Azért a híradásokkal ellentétben az olasz honlapon találtam új 3,2-es V6-ost; gondolom, akad néhány túltárolt darab. Áruk méltányos, 50 ezer euró alatti, vagyis kereken egymillió forintot kell tartalékolnom egy tízéves példányra.

Vagy talán egy Volvo S80? Mellette szól, hogy ha véletlenül lesz is addigra 1-2 éve harmadik generációja, legfeljebb néhány elvakult autóbuzi tudja megkülönböztetni a másodiktól. Három S80-ast vezettem, mindet automatával, ezek közül az erősebb dízel és a 2,5T is kellemetlen csalódás volt. Előbbi nyers hangjával (állítólag már vastagabb a szigetelés), utóbbi örökös fordulatéhségével fárasztott. A V8-ast viszont imádtam. Mély dohogása, bármikor ugrásra kész ereje lenyűgözött. 315 LE, 440 Nm, és mégis a legnagyobb nyugalommal odaadnám egy friss jogosítványosnak.

Az összkerékhajtás hibátlanul illeszkedik a bőséges teljesítményhez. Bár ez a legdrágább, mégsem félek a 10 éves árától. Az előbbiektől eltérően sok lesz belőle. A C6-ost és a Thesist gazdáik amolyan egzotikumként a reális ár fölött kínálják majd, ezt viszont a sok dízel húzza le magához. Mellette szól, hogy a kis fordulatú nyolchengerest nehéz széthajtani, csak arra kell vigyáznom, hogy a váltócserén túllegyen a kiválasztott példány. Már ha ez is olyan alulméretezett, mint ami az előző széria T6-osában volt.

Szabad lesz-e a választásom? (privát apokaliptikus vízió)

Tetszik látni, milyen ügyesen haladok az egyre nagyobb benzinmotorok irányába? 3,0-as V6, 3,2-es V6, 4,4-es V8. A szépen felépített gondolatmenet csak egy helyen sántíthat. Ha ezeket a benzinfaló monstrumokat mesterségesen tartják távol a használattól.

Irdatlan benzinárakkal például. Mondjuk mert a baráti (értsd: leigázott) arab államok hirtelen mégiscsak megtalálják a közös hangot egymással, ezen kívül Kínával, akivel az oroszok is kibékülnek, attól fogva nyugat helyett kelet felé folyik az olaj. Az Egyesült Államok inkább a földben hagyja a texasi készleteit, ha ezzel Európát a nyomorba is dönti. Dehogy törődik a pár százmilliós apró piaccal, amikor ott van a már mindent jobban és kevesebbért gyártó Kína, és olcsó bedolgozókért kiált India, Vietnam, Laosz és Kambodzsa.

Akkor az amerikai nem tengerészgyalogosnak öltözve, Hummeren keresi fel Ázsiát, hanem bérmunkásként, jobb esetben valamelyik bombayi egyetemre jelentkezve. Megoldást jelenthetne nekünk Dél-Amerika, de a könnyelmű 16-17. századi spanyol és portugál vérengzésekért azzal állnak bosszút az indián származású államfők, hogy azonos súlyú aranyért sem adnak kőolajat. Késő lesz az Uniónak azon bánkódni, hogy a roaming-tarifák helyett talán inkább a kőolajlobbival kellett volna foglalkozni 2007-ben.

Elismerem, kissé vészes forgatókönyv, jobban lehet tartani az adminisztratív korlátozásoktól. Noha a magas légköri áramlatok továbbra is vegyesen hozzák a kiotói egyezményt továbbra is elmismásoló Amerika szmogját és a kínai szénerőművek füstjét, 2017-re Európában rádöbbennek, hogy mégis kellene valamit tenni a környezetszennyezés ellen. Velence már a második Atlantisz, megmentésére ráment Itália és a kultúrvilág számos adakozójának a pénze, hiába. De talán megállítható az ibériai sivatagosodás (ahol dromedárokat tenyésztenek, import lappföldi tevefüvön), az oslói partokat sem borítják be örökké a Dániából átsodródott kókuszdiók, és a Dunában sem szaporodnak túl a gnúra vadászó krokodilok.

Talán ennyire mégsem lesz szörnyű a helyzet, de hogy nem flangálhatnak bármerre és bármikor a luxuslimuzinok, arra mérget veszek. Itthon különösen fájó lesz a teljesítményadó (200 LE = évi félmillió forint), de az átírás költsége is meghaladhatja a 10 éves autó vételárát. Talán az vigasztal majd, hogy pár gyűjtő kivételével legfeljebb bontók vásárolják fel a vágyott kategóriám autóit.

Mégis, mi marad nekem, ha a fentiek nem? Nem sok. A dízeleket utólag felszerelt tripla koromszűrő fojtogatja, minden második liter gázolajat közvetlenül a katalizátorban égetnek el. A mai hibrid technológia jópofa kezdetnek tűnik majd 2017-ben, pár múzeumi darabon kívül más nem marad fent belőlük. De egyébként sem tetszenek a Toyoták és Lexusok, se a Honda Civic. Bezzeg a Honda FCX, azt már el tudnám képzelni. Kár, hogy nem lesz belőle 2017-ben tíz éves. Se 9, se 8, de a hétben sem lennék biztos.

Végkövetkeztetés? Tíz év múlva nem veszek tíz éves gépkocsit. Beállok a sorba, hosszúlejáratú hitelszerződés alapján akkumulátor, hidrogéncella lesz az új kisautómban. Vagy lehet, hogy napelem a tetején, esetleg vákuumszivattyúval továbbítanak egy központi irányítóteremből? Á, ezek inkább a 2037-es valóság részletei. 2017-ben magasabb lesz az átlaghőmérséklet Budapesten, mint ma Nápolyban, tehát valójában egész évben robogózni fogok. Igen, megálláskor bedugom a konnektorba, ahhoz nem kell már semmit feltalálni. Egyébként is, nézzék, mások sejtik, mire kell tanítani a népet.