Köpök a sírotokra

2009.09.20. 07:50 Módosítva: 2009-09-20 07:50:30
Az elszigetelődés egyértelműen negatív fogalom, egészen addig, amíg nem luxus körülmények között szigetelődünk el. Ha idilli környezet és tökéletes komfort vesz körül minket, kiderül, elszigetelődni kellemesen is lehet.

Utoljára a Lexus GS 450h-ban éreztem valami hasonlót, de az sem volt ennyire durva. Autóban ülve mindig erőt vesz rajtam a haladási kényszer. Legyen az 60 vagy 500 lóerős, teljesen mindegy, a kényszer mindig ott lóg a levegőben, mindig az irányít, amikor vezetek.

A vezetés egyfajta feszültséget kelt bennem. Más kérdés, hogy ez a feszültség a kellemesebbik fajtából való és adrenalint termel, amitől az agyam ugrándozik örömében, de akkor is feszültség. Minden érzékszervemmel figyelek, pontosan feltérképezek minden autót, motorost, biciklistát és gyalogost, figyelem a tereptárgyakat, elemzem a szituációkat, folyamatosan távolságot és sebességet mérek, így próbálok meg optimálisan haladni; nem feltétlenül azért, mert sietek, inkább megszokásból.

Sokféle autóban ülök hétről-hétre, sokféle tudatállapotban, mégsem változik az egyenlet. Ahhoz, hogy valami más történjen velem, mondjuk kevésbé koncentráljak a vezetésre, valamelyik tényezőt drasztikusan meg kell változtatni. A másnaposság például tökéletesen működik, ilyenkor nem tudok, és nem is akarok feszült figyelemmel vezetni, inkább bekapcsolom a robotpilótát, és komótosan elgurulok oda, ahová éppen kell.

A másik lehetőség, hogy olyan kényelmes luxusautót tesznek a fenekem alá, amilyen például a CL 500. Tudom, ez a legkevésbé érdekes, mégis beszéljünk egy keveset arról, mennyire szép. Pedig az orra, ami dizájn tekintetében minden autó legfontosabb része, hiszen alapvetően ez határozza meg a karakterét, igazán semmi különös. A lámpái kifejezetten egyszerűek, a hűtőrács is szolid. Van ugyan egy bazi nagy Mercedes plecsni középen, ettől eltekintve azonban a CL 500 orr-része tökéletesen érdektelen.

Aztán eltávolodunk néhány métert oldalra, és összeáll a kép. Hirtelen értelmet nyer a forma: a motorháztető domborulatai szolidan emlékeztetnek a régi idők sportkocsijainak idomaira, az autó oldalán végigfutó fénytörő ív egyszerűen tökéletes, csodálatos az oldalablakok formája, a mókás küszöb. Egyszerűen úgy jó az egész, ahogy van, pedig csak az arányokat és a formákat találták el, egyáltalán nem bonyolították túl a dolgot. A CL hatalmas méretei ellenére is könnyed és kecses.

Autósújságírók semmilyen kifejezést nem csépeltek el olyan mértékben, mint azt, hogy egyszerre sportos és elegáns. Kellemetlen, én is érzem, ennek ellenére nem tudok mást írni a CL 500-asról, mint hogy egyszerre sportos és elegáns, dinamikus és felsőbbrendű, lendületes, mégis... Brrr. Ugorjunk.

El lehet-e férni hátul? Hát persze. A CL ugyanolyan hosszú, mint az S Merci. A tengelytávja ugyan rövidebb, ennek megfelelően az utastere is kisebb valamivel, de annyival azért nem, hogy a hátsó utasok ne utazzanak kényelmesen. Egyedül a beszállás nehézkesebb kicsit, mint egy négyajtós esetében, pedig az autó próbál segíteni: az előre hajtott első ülést egy kedves robot húzza előrébb.

Természetesen mindent elektronika mozgat: az ülések minden egyes része, még a fejtámla is gombbal irányítható – ha leállítjuk a motort, az ülés illedelmesen hátrébb csúszik, hogy könnyebben ki tudjunk szállni. Van beépített telefon, gombra előugró redőny a hátsó üveg előtt, még a központi kijelzőt is forgathatjuk jobbra és balra annak megfelelően, hogy mi szeretnénk nézni a navit, vagy inkább rábíznánk a feladatot a jobb egyben utazóra.

A hangulat olyan, mintha valami patinás angol klubban lennénk. A kormány fa, a gombok is a múltat idézik, még az ajtó gombját vagy az ülést döntő kallantyút is jó érzés megfogdosni. A CL 500 utastere nagyon ízléses és még annál is egységesebb. Egyáltalán nem tűnik modernnek, leginkább talán arra a Bentley Turbo R-re emlékeztet, amit tavaly volt szerencsém vezetni. A két autó között az a leglényegesebb különbség, hogy a CL ajtóinak nincs kerete és a B oszlop hiánya miatt, ha lehúzzuk az ablakokat, olyan érzés, mintha kabrióban ülnénk.