Az Infiniti FX-ről mindenki azt hiszi, hogy valami átpofozott és átcímkézett Nissan Murano, elvégre a fura nevű márka a Nissan gyermeke. Hogy mitől fura a név: angolul kábé úgy fest, mintha nálunk Vegtelen néven akarnának drága kocsikat eladni. De nem baj, az angol nyelv sok mindent elbír. Gondolom, amíg meg nem szokták a vevők, biztos nem volt könnyű eladni a cuccot. Persze mindez nálunk nem számít semmit.
Visszatérve a Murano és az FX viszonyához: sok közük nincs egymáshoz. A Muranót egy elsőkerék-hajtásos platformra építették, keresztmotorral, míg az FX-et egy hátsókerekes-hosszmotoros típuscsalád technikájából faragták. Ugyanabból, amiből a Nissan Skyline/Infiniti G kupé és limuzin, sőt, a 350Z is készült. Ez azért nem rossz, ugye?
Ennek megfelelően az FX sem terepjáró, hanem inkább magas személyautó. Jó magas, amit a gigantikus kerekeinek is köszönhet, nem csak a futómű megemelésének. Fényképről csak azért nem tűnik nagynak, mert azt hisszük, a kerekei akkorák, amekkora kerekeket egy hétköznapi ember szokott látni. Hát ezek nem akkorák: a felni 20-as, a gumi pedig rajta 265/50-es.
Mellesleg jó hosszú, ezen belül is hosszú orrú. Az orrban kell a hely a hosszában beépített, V8-as motornak, igaz, Amerika olcsójánosainak árulták 3,5 literes V6-ossal is, FX35 néven, szimpla hátsókerekes kivitelben. Az aktuális szériában (2008 óta) már a mostani Z 3,7 literes motorja az alap, noha maga az autó nem változott gyökeresen. Ja, és a V8-as már ötliteres, FX50 néven.
Életemben nem ültem még Infinitiben, ezért is örültem, amikor rábukkantunk egy FX-re a Bécsi Autóparknál. Nekem ugyanis tetszik ez a fura bakancsformájú, drabális gép. Tudom, nem terepjáró, de talán pont ezért.
Kicsit furcsa, hogy 2004-es. Nem tűnik réginek, pedig már elmúlt hét – talán csak nem láttuk eleget az utakon. Mindegy, a formája nem túl extravagáns, talán ezért sem avult el, mégis jól megkülönböztethető bármitől. Gondolom, a fő ellenfelei az X5, a Lexus RX és persze a Porsche Cayenne. Igaz, mifelénk a hasonló szuper-SUV-okból – leszámítva a Porschét – nagyon kevés a benzines. Az FX-ből pedig csak benzines létezett, akkoriban még nem volt dízel vagy hibrid. Azóta persze már van, dízel.
Becsapós ám az FX bódéja, mert a kupészerű oldalsó üvegezés íve és az előrenyúló hátsó lámpa átveri a szemet és az agyat. Amúgy belül akkora, mint minden hasonló böhöm jármű, talán egyedül az a különbség, hogy a csomagtartója ritka magasan van – ide már nem lehet jó beemelni pár húszkilós bőröndöt. Hiába, a Nissan eme platformjának óriási hátránya, hogy a soklengőkaros, többnyire alumíniumból épített futómű és annak segédváza iszonyú helyigényű, és még pótkerék is van a csomagtartó alatt. Igaz, maga a csomagtartó így sem kicsi. Valami 700 liter.
Hát még az utastér. Az egyszerűen hatalmas, nincs ezen mit ragozni. Viszont még ez sem tereli el a figyelmet arról, mennyire gyönyörű ez az Infiniti-bőr. Nem tudom, hogy tényleg valódi-e, vagy csak részben az, de a felszíne csodálatos. Nagymamám bejglije jut róla az eszembe, az oldala sült ilyen sárgás-barnás aranyszínűre, hasonló mintával. Fantasztikus. Mindezt rusztikus varrásokkal díszítve, és persze az első üléseken Infiniti-hímzéssel. A 200 ezer km feletti futásteljesítmény ellenére a bőr gyakorlatilag kopásnyomok nélkül vészelte át a használatot, épphogy a vezetőülésen megnyúlt egy hangyányit.
Az utastér sem tűnik egyáltalán lelakottnak, noha a bőrkormány sem tocsog az ápolószer-túladagolástól. Az egyetlen, amin igazán látszik a használat, az a fémbetét. A Nissan ugyanis valóban alumíniumból gyártotta a kardánalagút díszborítását és nem ezüstözött műanyagból, így a ráeső keményebb tárgyak néhány ponton behorpasztották. Lám-lám, a gagyinak is vannak néha előnyei.
Mit tud egy V8? Mit tud a 350Z-futómű? És vajon elmegy húsz liter alatt? Lapozzon!
Az FX belső világa egyébként a tipikusan amerikai és Nissan-elemek elegye. Pedálos rögzítőfék, 350Z-stílusú kormány, a műszeregység a kormányoszloppal együtt mozog, amikor állítjuk. Viszont tárolóhely, pohártartó jó sok és jó nagy van. Az első ülések közt két keskeny könyöklő van, ezek külön mozognak előre-hátra. Na, ezekben is van egy-egy tárolóhely, de az egész hóbelebanc egyben is felnyitható, és alatta ott a Hatalmas Könyöklő Alatti Rekesz, az amerikai autósok által vallásosan tisztelt fícsör.
Az viszont biztos, hogy humoruk nincs a japánoknak, mert a hifi Bose. Bár, lehet, hogy Infinityt azért nem tesznek az autóikba, mert azt hinnék a vevők: valami elírás van a hangszórón. Igaz, a Bose is szól, mint az állat, nemcsak hangerő van, hanem hangminőség is.
A rádió-klíma képernyőn és az alatta levő gombokkal ezer dolog beállítható a menürendszerben: csippantson-e a duda a központi zár nyitásakor, vagy sem, elhúzza-e a kormányt, ha levesszük a gyújtást, mennyire legyen érzékeny az automata világításkapcsolás szenzora(!!!), és hasonló nélkülözhetetlen dolgok. Ez azért jó, mert tényleg szinte minden ilyen dolog ízlés kérdése – ennyiért már mindenki maga döntheti el az ilyesmit.
Ja, és még egy hasznos fejlesztés: az angolszász és a metrikus mértékegységek között is lehet választani, egy gombnyomás a váltás a mérföld/gallon, a Fahrenheit és egyéb kőkori mértékegységek között. Igazi szürkeimportra termett autó, nem kell hackereket keresni ahhoz, hogy a klímát az ember be tudja állítani Celsiusban, szemben mondjuk néhány tengeren túli Lexusszal, ahol ez megoldhatatlan.
Az Infiniti-varázslat, miután az ember már kihüledezte magát a bőrön, a motor beindításával folytatódik. Tudom, ez Európa, és nem annyiba kerül a benzin, mint nálunk, de azért nem rossz egy kicsit azt hinni, hogy megtehetem. Elvégre a tank csak 23,8 gallon – olyan kis szám. Na, ez 90 liter, amit egy amerikai húszezer alatt megtankol, mi gyakorlatilag a duplájáért.
De ott egye meg a fene, mert ez a V8-as maga az ördög. Igaz, normál cirkálás közben szinte semmi hangja, de ha az ember odalép, előjön belőle az ami V8-as gurgulázás, amin meg is lepődtem egy kicsit. Nem számítottam ennyire szép hangra – igaz, a hangerő ilyenkor sem nagy, de az egész valahogy nagyon lelkesítő.
Meg persze a menés is, ami a hanghoz jár. Az FX45 cirka 6,3 alatt futja meg a 60 mérföld per órát, azaz a 96 km/órát. Csak hogy érezzük, mit jelent ez: saccperkábé a vele egyidős Porsche Cayenne S (erősebbik szívó) és a Cayenne Turbo közé lőtte be magát. Mindez ilyen magasról, egy ekkora tömeggel és mérettel szinte ijesztő – mindegy, hogy kívülről vagy belülről nézzük. Egyébként a váltó csak ötfokozatú, de ahogy szoktam mondani, a gyenge motorhoz kell a sok fokozat. Itt viszont bő 440 Nm van, amihez szinte még az öt gang is sok.
Szerencsére az Infiniti nem szolgálta ki az amerikaiakat gatya futóművel, úgy áll a lábán, mint a cövek. Kanyarban nem billeg ostobán, mint egy amerikai SUV, jól kormányozható, fékezéskor nem bólogat, hanem betámaszt és lassul. Jó ez, nagyon jó. Hiába, na, a 350Z/Skyline vonulat úgy tűnik, SUV-ban is beválik.
Eláruljam, mennyi egy ilyen?
Picivel ötmillió alatt, és a piacon fellelhető példányokat is figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy ennek a típusnak ennyi az ára. Ugyanebben a kereskedésben akkoriban alig kevesebbért adtak el egy nem bőrös, de amúgy fullos Nissan Qashqai-t, kétliteres benzinmotorral. Igaz, nem véletlenül ennyi az annyi: elég egy pillantás a számítógépre, és látom: 18 literrel járkáltunk az FX-szel. Lehet, hogy jobb lett volna nem megtalálni a gombot, amivel a mérföld/gallon átváltható l/100 km-re. Talán sokkal reálisabb összehasonlítás, ha azt mondom: Porsche Cayenne-ből csak a legkitaposottabb belű darabokat lehet megkapni ennyiért.
Gondolom, ha az ember úgy jár vele, mint egy nagypapa az ezres Swiftjével, akkor talán a 15 l/100 km sem álom. Az embernek legyenek céljai, nem? Mindenesetre egy gumicserénél sem számíthatunk olcsó kínai méretekre. Az picit megrázott, hogy Amerikában a Nissan 6000 kilométerenként vagy háromhavonta (!) írja elő az olajcserét, ami szimplán vicc. Sajnos Európában nincs összevethető modell, de a 3,5 literes motornál azért képet alkothatunk arról, hogy mennyire szolgálja ez a szervizek érdekeit. Az FX35-re 6000, a Nissan Muranóra 7500 km-t írnak elő, ugyanez az európai Murano esetében 15 ezer km. Persze nem kizárt, hogy picit módosítottak a motoron, de egy biztos, én tízezer km alatt nem engedném le azt a közel hétliternyi olajat a motorból.
Gondolom, még ezzel együtt sem lehet kis gazdasági csoda az FX fenntartása, bár amióta van itthon márkaképviselet, reménykedhet az ember abban, hogy ha nagyon kell, az alkatrész beszerezhető. Hogy kéne-e? Ha tehetném, biztos. Az olcsó luxus paradoxon, vannak dolgok, amelyek azért izgalmasak, mert drágák. Az FX is ilyen.
Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!
További cikkeink
