Spárta győzött

Menetpróba: Dacia Lodgy

2012.05.07. 05:55
Galériák (1)
Képzeljenek rá Renault-emblémát. Na, gyerünk, nem olyan nehéz, menni fog. A sörnyitó helyére egy rombuszt. Ugye, mindjárt más? Egyből kellemesebb asszociációkat ébreszt. Ha mindenkinek megvan, nekiláthatunk.

Valószínűleg tévedés volt Magyarországon Daciaként bemutatni az új olcsórönókat. Túl sok volt a nyolcvanas években az azonnali féltengely-cserére szoruló, narancsosan lefújt, összehebrákolt 1310 TLX a Merkur-telepen, szinte mindenkinek jutott. Akinek nem, annak jó eséllyel a szomszédja mesélte a rémtörténeteket, de a kocsmában már biztosan akadt valaki, akinek ki kellett cserélnie a fél autót, és még mindig nem lett jó. Egy márkanév megítélése nagyon lassan változik meg a fejekben.

A Lodgynak (ejtsd: lodzsi) meg végképp semmi köze a románokhoz. Franciák tervezték, Marokkóban gyártják, és a világ nagy részében történetesen Renault-ként árulják majd. Nem kell ettől megijedni, hisz tudjuk, hogy a minőségbiztosításon múlik minden. Ha egy török Hondának elhisszük, hogy japán minőségben készült, miért ne bíznánk afrikai barátainkban? A franciák ráadásul csak a Lodgy kedvéért egy tök új gyárat húztak fel Tanger mellett, amelyről azt állítják, hogy nullemissziós, hála a víz- és szélerőműveknek, ahonnan az energiát kapja. Most talán ne menjünk bele, mennyire álszent egy nemsokára évi 400 ezer, sokak számára első járműként szolgáló autót ontó üzemet környezetbarátnak reklámozni.

Bátrak voltak a renault-sok, nemcsak a gyár, hanem a nemzetközi bemutató helyszínének megválasztásánál is. Nem vacakoltak sokat, Tangerből egészen Marrákesig vitték a vattaúj Lodgy-flottát, bár a francia rendszámok arra engednek következtetni, hogy a bázison azért vetettek még egy pillantást az újoncokra, mielőtt a gonosz újságírók rávethették volna magukat. Akárhogy is történt, mi jól jártunk, hiszen a marokkói úthálózat több hasonlóságot mutat a hazaival, mint mondjuk a svájci.

Az első pozitív élmény a Lodgyban a szagtalanság. Aki ült már Loganban, minden kétség nélkül fel tudja idézni a benne terjengő félreismerhetetlen tengeralattjáró-szagot - ezt kihagyták a marokkói Lodgyból, cserébe némelyik kevésbé kiszellőztetett autóban mintha bent felejtettek volna egy gyűszűnyi szintetikus hígítót. De tényleg csak egy gyűszűnyit, és a kipróbált négy autóból csak egyben, ami könnyen betudható az előszériás gépek sajátosságának.

És minden tekintetben pont ugyanekkora a minőségi ugrás a Loganhoz képest. Nem facsarja az orrot a ragasztószag, nem bántja a szemet a látványos primitívség, nem marja a kezet a tejfölöspohár-műanyag. A Lodgy-t pont a fájdalomküszöb fölé lőtték be, igaz, néhol csak kapufáról csúszik be a gól. De az összhatásról inkább a célszerűség és a flancmentesség jut eszünkbe, mint a gagyiság.

Ha ránézünk a kengurupofájú bódéra, azért nem kezdjük el keresgélni a Pininfarina-feliratot, de tisztességes iparosmunkának elmegy. Orrban a legerősebb: a mandulaszemek közé beékelt hatszögletű hűtőrács kellemesen bárgyú tekintetet ad, alatta a vaskos áll pedig egész masszív benyomást kelt. A fenekére tapadt rája is jópofa, csak ami közte van, az kicsit kusza. A méretes lemezekbe túl óvatosan vasalt élek nem nagyon állnak össze, rossz szögből nézve egyszerűen hullámosnak tűnik az oldala, mint egy rosszul felvakolt fényezés. De a befeketített ajtóoszlopok és az alulra ragasztott díszlécek kigyalulják a kiálló szálkák nagyját - elég a hasonló méretű Logan MCV-re gondolni, máris jobban értékeljük a dizájner alkotását.

Az ormótlan kasztnihoz aprónak tűnő kerekeket meg csak addig furcsálljuk, amíg rá nem jövünk, hogy Issigonis minis trükkjével van dolgunk: minél kisebb a kerékdob, annál több a hely odabent. Erre elég keményen rágyúrtak. Azonnal elhiszem a marketingesek állítását, hogy a kategória legnagyobb belterét tisztelhetjük a Lodgy-éban - elég megemlíteni a maximális raktér méretét, de literben túl ijesztő lenne, inkább köbméterben írom le: 2,6.

Nem kérdés, hogy a Lodgynál a méret a lényeg. Az első sorban akár cilinderben is elférnénk, annyi a fejtér, de ennél sokkal nagyobb szám, hogy a leghátsó sorban kényelmesen elfértem az 1,85 körüli magasságommal. Nem túlzás azt mondani, hogy ez egy valódi hétüléses, és a daciások külön ki is emelték, amit a helyszínen tesztelni nem tudtunk: állítólag három gyerekülés is elfér a második sorban, és ehhez isofix-kampókat is szereltek a padra.

Miután magunkhoz tértünk a 4,5 méteres hosszhoz képest bámulatos helykínálattól, észrevesszük, hogy a beltér ránézésre nem is tűnik olcsóautósnak. A dizájn teljesen összeszedett, az ötletes levegőrostélyok karikáira rímel a műszercsoport krómkeretes hármasa, és az összeszerelés is rendben van, ami említésre méltó ebben a kategóriában. Nincs sorja a műanyagokon, nem lötyögnek, mocorognak a panelek, nem kellemetlen a tapizásuk. Persze, ez lenne a természetes, de azért láttunk már ellenpéldát bőven.

Nyilván van egy kis csalás a meghökkentő első benyomásban, hiszen az első tesztautók, amikbe beülhetünk, mind fullextrásak. De amikor meglátjuk a kurblis ablakos, műanyag kormányos, krómdíszek nélküli belsőt, attól sem menekülünk jajgatva - a fapados Fabiához hasonlóan elkönyveljük, hogy ez egy alapautó, és persze szép a krómkeret a levegőbeömlőn, de attól még, hogy nincs rajta, ugyanúgy fújja az arcunkba a hideget. Már ha van benne klíma, mert az is feláras.

Na de melyik a legjobb motor? Mert már négy közül lehet ám választani.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Őszi belföldi csomagajánlatok

Mindjárt itt az őszi szünet, foglaljon már most akciós ajánlatainkból.