Luxus régi Swift-árban

Használtteszt: Lexus LS 400 – 1991.

2013.04.29. 06:11
Ennél olcsóbb V8-as nincs a piacon, 350 ezerért legalábbis semmit sem találunk a hirdetések között, ami a klasszikus értelemben véve úgy autó, hogy kifizetem, beleülök és elhajtok vele.

Még a forgalomból kivont Grand Csirkék, Cadillac DeVille-ek és W126-os Mercedesek is félmillió körül kezdődnek, így tehát nem csoda, hogy mire Csontihoz értünk, az LS-nek már megvolt a gazdája. Hát igen, egy csődtömegnek tűnik, de ebben a szomorú mezőnyben ő az alexandriai világítótorony, vagy az ókori világ bármely, szabadon választott csodája. Csonti illetékes sales-ese azt mondja, alku nem volt, a 350 ezerről kicsit nevetséges is lett volna, hiszen innen hová, de tényleg, és a vevőnek sem jutott eszébe ilyesmi. Külföldön dolgozik, úgyhogy még látatlanban foglalózta le. Vajon jól tette?

Úgy néz ki, mintha egy hatalmas NE VEDD MEG! - neon világítana felette, anyám valószínűleg migrént kapna, ha megtudná, hogy ilyet vittem haza, bár nem hajlamos a migrénre. Igazából meg is engedhetném magamnak, hogy tankolgassam, ellentétben egy álmodozó főiskolással, vagy friss diplomással, akiknek magam sem ajánlanám. Egy öreg Lexus LS annak való, aki tudja értékelni tengernyi kisebb-nagyobb finomságát, és igazából van pénze, csak momentán nem szán többet autóra.

Sötétbarna. Mmmm! A szín már önmagában is komoly lázadás a hagyományos német kosmosblau világa ellen, a főárbocra felvont halálfejes lobogó. A Lexus határozottan más, mint a német prémium-kortársak, és ha beülünk, azt is látjuk, hogy hiába telt el húsz év, amit állítólag a japánok azzal töltöttek, hogy közelebb kerüljenek az európai ízléshez és formavilághoz, nagyjából a belseje is ugyanannyira, és ugyanúgy más, mint egy mai Lexusé egy mai BMW-Audi-Mercedeshez képest. Kicsit bumfordi, kicsit távol-keleti, amibe azóta a koreaiak is beleértendők, van benne némi amerikai darabosság is, és vagy ügyel rá, hogy ne legyen annyira ellenszenves, mint az európai luxusautók, vagy egyszerűen csak nem jön össze neki. Viszont az európai luxusautó-belsők gőgös ellenszenvességével sem vádolható.

Ezzel együtt nem fest rosszul, nekem legalábbis határozottan úgy tűnik, hogy az emberek megnéznek minket, ahogy elkrúzolunk a békásmegyeri panelházak dzsungelében. Akad, aki utánunk is fordul. Vagy igen keményen nézünk ki, vagy van még az autónak tekintélye. Más megfejtés nincs. Illetve van: rajta felejtettük a narancssárga CSONTICAR rendszámot, úgy közlekedtünk nagy lelki nyugalommal. Öt méter és fél centis hossz, 2815 milliméteres tengelytáv – egy mai 5-ös BMW vagy Audi A6 bruttó hosszban kisebbek, tengelytávban nagyobbak. Beltérben viszont a Lexus egyértelműen szellősebb, hiszen két évtizede még a luxusautók sem voltak ennyire kitömve légzsákokkal és merevítésekkel.

Mennyi a ló darabja?

Minél több lóerőt akartunk minél kevesebb pénzért, így néztünk ki három véres torkú benzintemetőt Csontinál, aki már bánja is egy kicsit az előzékenységet, mert lassan kezdjük a leharcolt autók menhelyének üzemeltetőjeként feltüntetni. "Adok neked 500 ezerért olyan Astrát, Golfot, Corollát, vagy akár Xsarát (csak 1,4-eset) amibe nem tudsz belekötni, de ha Vts-t vagy Lexust akarsz tesztelni ennyiért, akkor ilyet kapsz", károg, és igaza van. Nem ő tehet róla, hogy rendszeresen ezekre az állatságokra mozdulunk rá, legközelebb például a kétmilliós Luazának vízre tételét tervezzük megtekinteni. De hiába, bár köszönjük Csontinak a Ferrarit, a Porschét, meg a Vipereket, igazán nagyot úgyis egy ilyen Lexus szól, lóerőnként 1428 forintért. (A Xsara VTS-nél 3600-ba került a ló darabja.)

A beltér mára úgy alakult, hogy napvilágnál nem ültetnénk be frissen megismert anyósjelöltünket. Az ülések általánosságban nincsenek nagyon rossz állapotban, de a vezetőoldali támlája annyira szétkopott, hogy az előző tulajdonos, vagy talán inkább a gondos anyukája varrt rá egy zsebet, a fakult sárga bőrhöz hasonló árnyalatú posztóból. Alig látszik. Hehehe. A könyöklő is a fürge ujjak áldozatául esett. De, és ez egy elég nagy DE: az elektromos ülésállítás működik, csakúgy, mint a kormányt beszálláskor felemelő villanymotor, a sminktükör-világítás ég, a könyöklő fedele nyílik, és a trükkös dupla pohártartó szépen kiugrik. A luxus, emberek, a pompa!

Ha világos belsejű autót tesztelünk, mindig leírjuk, hogy jaj, de szép, milyen tágas, és általában múlhatatlanul pozitív hatással van a közérzetre, DE olyan könnyen koszolódik, hogy magáncélokra nem ajánljuk. Ez itt kicsit több időt töltött e szomorú árnyékvilágban, mint bármelyik tesztautónk, melyeket néhány hónap, és pár tízezer kilométer alatt laktunk le társbérletben a többi autós orgánummal, el is kopott, de a világossága miatt nem tűnik koszosabbnak, mint amilyen.