Itt az Opel jövője

Bemutató: Opel Mokka - 2020

2020.10.23. 07:03

A Mokka most épp nem kapható, de gőzerővel dolgoznak az új generáción a német fejlesztők. Sőt, azt mondják ez nem csak önmagáért fontos modell, hanem kijelöli az Opel irányát a következő évekre.

A statikus bemutatók általában kevésbé érdekesek, mint amikor vezetni is lehet egy újdonságot, de vannak kivételek. Az új Mokka például ilyen, mert bár érkeztek PSA alapokra felhúzott Opelek korábban is, ám azok tervezése mind az egyesülés előtt kezdődött, így kompromisszumokkal járt az átállításuk General Motors alapokról PSA technikára. A gyáriak szerint azonban a Mokka tervezése már tiszta lappal, az új leosztás és a francia építőelemek ismeretében indult, tehát ezzel tudják először igazán megmutatni, milyen az új Opel.

És ez tényleg Opel, nem csupán Peugeot villámos jelvénnyel, hiszen a PSA csoport nem záratta be a rüsselsheimi fejlesztő központot, csak egy kicsit csökkentette a létszámot. Bizonyos projekteken, mint például a következő generációs négyhengeres motorok és az alternatív meghajtások fejlesztése, az egész cégcsoport számára dolgoznak a németek, de nem csak erre büszkék a gyáriak. Azzal is eldicsekedtek, hogy egyedüli autógyártóként a PSA csoport tudta 2020 első nyolc hónapjában teljesíteni az Európai Unió felé vállalt CO2 flottaátlagot. Szóval lehet a Peugeot-féle motorokat nem szeretni, de nagyon hatékony technikák, és bizonyára sokat hozzátettek ahhoz, hogy az Opel harmadik éve nyereséges, húsz év mínusz után.

A Mokka persze mindenhogy fontos típus, hiszen a kompakt crossoverek nagyon kelendők Európában, a régi, GM-alapú generáció gyártását pedig már leállították. Az újdonság azonban nem arra, hanem a Peugeot 2008-ra épít természetesen, vagy pontosabb úgy fogalmazni, hogy a testvéreihez hasonlóan a CMP platformra húzták fel. Ez azt jelenti, hogy összkerék-meghajtású változat ebből a generációból valószínűleg nem lesz, elektromos viszont igen: a Mokka-e megkapja a Corsa-e temperált 50 kWh akkumulátorát és 136 lóerős hajtásláncát. Újdonság azonban, hogy a Mokka szériában Opel Connect rendszerrel érkezik, tehát mobil applikációban lehet majd indulási időpontot megadni az autónak. Ami azért jó, mert akkorra akkut és utasteret temperál, és ez érezhetően növeli a komfortot, illetve a hatótávot hideg időben.

Az elektromos Mokka azért is fontos, mert a magyar pályázati körre éppen időben érkező Corsa-e értékesítése során azt tapasztalták, a vásárlók inkább nagyobb autót szeretnének az elektromos hajtás köré, nem szuperminit. Ez azonban növeli a súlyt és a légellenállást, ezért a Mokka hatótávja kicsit alacsonyabb, mint a Corsáé, 324 km WLTP mérés szerint. Széria viszont itt is a 100 kW teljesítményű egyenáramú töltés lehetősége, illetve a Corsa invertere helyett extraként 11 kW teljesítményűt kaphat. Lesz a Mokkában kettes szintű önvezetés, ami gyakorlatilag az autópályás sáv- és féktávolság automata tartását jelenti, illetve önállóan vészfékez majd gyalogosra és kerékpárra.

Természetesen lesznek benzin- és dízel változatok is, amikben szintén ismert motorokkal találkozunk majd, az 1,2 literes, háromhengeres turbó például 100 és 130 lóerős teljesítménnyel érkezik, hat fokozatú manuális- és nyolc fokozatú automata váltóval. Tehát amit megszoktunk a már futó PSA-Opelekben. Ezt képviselte a fehér, GS Line felszereltségű kiállítási darab, mely egyéb tekintetben ugyanazt tudja majd, mint az elektromos, tehát a Mokka a Corsával azonos stratégiát követ. És abban is hasonlít a kistestvérre, hogy nagyon látványos tárgy lesz az utcán.

Az új Mokka ugyanis kicsit olyan, mintha az Opel Adam szület ne újjá praktikusabb és eladhatóbb formátumban. Úgy tervezték, hogy kéttónusú fényezésben adja ki az igazi zamatát, és a két színt elválasztó csík sem csak króm lehet, ahogy a GS Line pirosa példázza. Sőt, tovább vitték az Adammal elkezdett, és a Crosslandon, illetve az Astra kombin most is látható „ráhajtott” C-oszlop dizájnt. De nem csak a közelmúlt Opeljeit idézi meg, hanem a ’70-es évekbe is visszanéz, a tetővel egyezően feketére fényezett motorháztető ugyanis vagány taréjt kap, mint anno a Manta A.

A kocsi frontja viszont teljesen új, a Mokka kapja meg először az Opel Visor névre keresztelt megoldást, melyről már most tudjuk, hogy a Crosslandon is feltűnik, és bizonyára sok ezután következő villámos viszi tovább. Ennek lényege, hogy szembemegy a divattal, és az egyre nagyobb hűtőrácsok helyett egységes, zárt felületre tűzi az egyébként finoman újratervezett Opel logót. Ezt a gyár iránytűnek hívja, mert a motorháztető tarajának függőleges, és az alapáron LED lámpatestek vízszintes síkját éppen metszi, mintha csak az irányt akarná kijelölni. Képen és élőben is látványos megoldás, biztos hogy ezeket az Opeleket más márkával nem keverjük majd össze. Legfeljebb egymással, ha túl egyformák lesznek az orrkiképzések.

A Visor funkciót is szolgál, ebben lehet azokat a radarokat és egyéb, még be nem vezetett érzékelőket elhelyezni, melyek a magasabb szintű önvezetéshez kellenek majd, tehát az Opel jövőálló designban gondolkodik. A Mokkában az utastér is igyekszik lépést tartani a külsővel, már alapáron csak kijelzőt kapunk, mutatós műszereket nem. A feláras változatot mutatták meg, ebben 12 colos az óracsoport és 10 colos a központi érintőképernyő, de megmaradtak a jellegzetes Opel gombok a kormányon, a megszokott klímapanel, rádió konzol és bajuszkapcsolók is . Szóval kezelni valószínűleg nem lesz nehéz.

Villogó színes fényektől megvilágított, pulpituson ácsorgó autókról véleményt mondani nehéz, de az első benyomásom az, hogy az Opel jó irányba mozdul, bár talán harsányabb ez a Mokka, mint amit megszoktunk az eleganciában utazó márkától. Álló helyzetben kényelmesnek tűnik a széria kagylóülés, és vállalható a digitális vezetői környezet, bár a kormánykapcsolók ebben a világban már ósdinak hatnak. Kívülről kompaktabbnak tűnik az autó, mint az elődje, de a belső nagyjából hasonló méretű lehet, és megtartotta az erőteljes kiállását, a fiatalos, mégis idősebbeknek sem idegen ízlésvilágát. Hogy végül milyen élmény lesz Mokkázni, arról most keveset tudtunk meg, hiszen a bemutató napján állítólag még csak hat darab létezett a világon. De mivel a kompakt városi terepjárók nagyon népszerűek, a technika teljesíti az elvárhatót, sőt az elektromos rendszerük a jobbak közül való a kategóriában, a külső pedig kifejezetten látványos, ezért a Mokka, és tágabban: az Opel minden bizonnyal jól fog muzsikálni a következő években.