Ólomcica

Csomagtér viszont lecsukott tetővel tényleg nincs, mondjuk három laptoptáska fér el a kabrió állapotú 207 CC fenekében. Katalógus szerint 145 liter, szemre még ez is túlzásnak tűnik. Tesztautónk a legdrágább 207 CC. A bő 5,8 milliós Féline (ez a csúcs) felszereltségű 109 lovas kis HDI egymillióval kerül többe a 120 lóerős, 1,6-os benzines alapváltozatnál, de még a 150 lóerős benzines turbóst Féline-t is is veri háromszázezerrel. Nem értem, miért, azt hittem, a Peugeot büszkébb annál a BMW-vel együtt fejlesztett jó kis új benzinesre , mint a Forddal közösen készített régi dízelre, de ezek szerint nem. Pedig azzal bizonyára izgalmasabban is viselkedik az autó.

Ez az 1,6 literes dízel sokkal inkább nyomatékos erőgépet, semmint mérges versenyautót csinál a szép kis kocsiból. El lehet vele indulni, alul nem olyan szánalmasan gyenge, mint a legtöbb mai turbódízel - viszont nem kezd el lökésszerűen tolni sem, amikor felépül a turbónyomás. A váltó csak ötfokozatú, de ezek jó hosszú fokozatok. A motor 140-nél forog háromezret, így a fogyasztás tempós használatban is megáll 6,5 liter körül száz kilométerre. Takarékos divatautó.

Városban háromezernél elváltogatva kellemesen, elfogadható dinamikával lehet vele autózni (legfeljebb a precíz parkolás okozhat gondot a csöpp méret dacára teljességel átláthatatlan karosszériával). Nem mondom, hogy meg sem kottyant neki a velem együtt másfél tonna, de szolidan használva ugyancsak megdolgoztatta a katalógusban hasonló menetteljesítményeket felvonultató (193 km/h, 11,7 s 0-100-ra), csak éppen mindig kiforgatva erőlködő 1,6-os benzines kompaktokat. Akadt néhány ilyen kompakt, mindig hímnemű sofőrrel. Gondolom meg akarták nézni maguknak a szőkét a cicakabrióban. Aztán mellém értek, elszörnyedtek, lemaradtak.

Hát ez van, a 207 CC nem nekem való, nem testes hím autóbuziknak találták ki. De azért jó móka volt az együtt töltött hét, nem gyűlöltem meg, ő is sokat tett értem, barátságban váltunk el.