Szép a színe

Teszt: Citroën Berlingo 1.6 HDi - 2006

2006. június 23., péntek 08:26
A kenyai bennszülöttek ideális járműve. Simán be tudnak szállni a fejükön cipelt csomaggal is. Más értelmét nem látom az ekkora belmagasságnak, mióta a cilinder kiment a divatból.

Nem új autó a szóban forgó példány. Vagyis újnak új, csak épp modellnek nem új. Megrágtuk már 2003-ban az újba tevés után, aztán tavaly is nyalogattunk rajta kicsit - bár az egy komolyabban felszerelt példány volt -, de viszont akkor már vaskosan a használttesztek közé került. Most akkor mit kezdjek ezzel? Mit mondhatnék még róla amellett, hogy szép zöld a színe?

Na megvan: azt hiszem, arról fogok mesélni, hogy ez dízel, mert a másik kettő benzines volt. Így a külsőt és a belsőt bemutató mondatokat ki is lehetne hagyni, de azért foglaljuk össze mégis, hátha valaki most lát ilyet először.

Szerintem a kerék és az ék feltalálásának horderejéhez hasonlítható a kocka feltalálásáé is. Főleg a nagy kockáé, mert egy kis kockát ki venne észre, míg a kis kerék használható valamire. Tehát egyértelmű, hogy ha egy autónak vannak kerekei, vagy ék alakúnak, vagy kocka formájúnak kell lennie. Ék alakúak a sportkocsik, így a Berlingónak maradt a kocka.

Úgy néz ki menet közben, mint egy felállított pingpongasztal. Akármelyik oldaláról nézzük. És ugyanolyanok a menettulajdonságai is. A legkisebb oldalirányú fuvallatot is megérezni a kormányon, míg a szembeszél a motor erejét teszi próbára. A mostani 1,6-os HDi elég ahhoz, hogy a városban hurcibáljuk magunkat meg a haverokat, esetleg csomagokkal együtt. A sávok között cikázva előzni úgysem fogunk, ahogy a buszmegállóknál állva sem kacsintunk ki belőle a csajoknak.

Előbbi esetben ugyanis a dülöngéléstől betojnánk, utóbbiban pedig lerí rólunk, hogy nem unatkozó milliomosok vagyunk, hanem a főnök utasítására épp szállítunk valamit. Autópályán már nem ennyire jó a helyzet. A maximális sebesség simán tartható (még több is), inkább az előzéseknél van a gond. Ha mi előzünk, nagyon kell figyelni, hogy legyen elég Kraft, hogy hamar lelépjük, akinél gyorsabbak vagyunk. Itt sincs gond a motor tartalékával, akár 150 m/h-ról is ugorhatunk vele, bár nem olyan nagyot.

Ha teherautót vagy kamiont előzünk, az oldalszélre kell nagyon ügyelni, ami a megelőzés után lép fel. Pingpongasztalunkat ugyanis simán egy sávval arrébb rakja, akár van még egy sáv, akár nincs. Ha minket előznek - ez a gyakoribb eset -, arra kell figyelni, hogy nagyon gyorsan eltakarodjunk a száguldó útjából, mert a Berlingót nem tisztelik. Mindenki csak a hasznonjárművet látja benne, eszébe sem jut, hogy egy család utazhat benne, és simán letolják az útról.

Ezt a tiszteletlenséget tapasztalni városban is, ahogy más típusoknál is. A szerkesztőségi Ladával például egyszer sem kaptam meg a jobb kezet, még egy suzukis is elém vágott a múltkor, és még ő anyázott... A Focus ST-vel, a Prowlerrel, vagy bármelyik Audival sosem tapasztaltam ilyet. Ennek taglalása egy másik cikk témája lesz, már látom.

De most vissza a Berlingóhoz. Nézzünk körül kicsit belül. Ugyanazt látni, mint három éve. Sok műanyag, de tényleg rengeteg, porszívó helyett akár slaggal is lehet takarítani. A két hátsó tolóajtó akkor jön jól, ha fizetésnap után megyünk bevásárolni. Ilyenkor a hipermarketek parkolóiban még oldalazva is nehéz közlekedni. Mi viszont simán beállhatunk a legszűkebb helyre is, nem kell parázni, hogy nem nyílik az ajtó. Akár hátra is mászhatunk a vezetőülésből, és mi is kiszállhatunk a tolóajtók valamelyikén.

CIM

Mindkét első ülésre jutott könyöklő, de bár ne jutott volna. Először is pont úgy néznek ki, mint Micimackó karjai, így biztosra veszem, hogy kicsinálták őt. És vajon hány Mackó pusztul még el a gonosz karfagyártók miatt? Ráadásul tök feleslegesen, mivel ebben a formában teljesen használhatatlanok. A könyökömnek pont a kettő között lenne kényelmes, de akkor minduntalan beszorul oda. Ha ragaszkodom a saját könyöklőmhöz, akkor meg úgy ülök a kocsiban, mint egy béna lottóárus, és még a váltókart sem érem el. Szerintem jobb lett volna egyetlen széles, igaz, attól meg nem lehetne hátrasétálni menet közben. No nem a sofőrre gondolok.

Ha pedig előrebillentjük a három hátsó ülés - 2/3, 1/3 - valamelyikét, iszonyatosan nagy, sík padlójú rakodóteret..., mit rakodóteret, igazi platót kapunk. A hatalmas belmagasságot viszont még itt sem értem. Jó, mondjuk, egy kisebb hűtőt vihetünk állítva, de ha több kisebb csomagunk van, akkor nem pakolhatjuk egymás tetejére őket, mert a nyakunkban kötnének ki a felsők. Mindegy, nagy a légtér, és kész.

Tehát egy ilyen bódéba dobott dízelmotoros, családinak mondott autónk van. A hat liter körüli átlagfogyasztás, az ajtók és belső praktikussága feledteti, hogy valójában egy kicsit átszabott teherautóval utazunk. És az átszabás egyáltalán nem a kényelmi cuccokban jelentkezik, hanem abban, hogy van még egy üléssor hátul. A tolóajtókon az ablakok csak kibillenthetők, így a szellőztetés nem egyszerű, cserébe van légkondi. Az első ablakok elektromosak, de a jobb oldali nem automata.

Mondjuk, ezt nem is várnám el ebben a kategóriában, de a saját Picassómban például még azzal is tetézik, hogy a kapcsolóban nincs lámpa. Még foglalat sincs. Így sötétben csak a vezetőoldali gomb világít, a másikat nem is látni. A Berlingóban világit mindkettő. Hát ja, a teherautóban tuti, hogy utazik rakodó, aki használná, míg egy Picassóban nem biztos, hogy ül még valaki elöl.




És ha már előkerült a Picasso mint a márka hasonló funkciójú modellje, hasonlítsuk hozzá. Szerintem családiasság szempontjából egyedül az ízlés dönthet. Mivel hasonló a motorkínálat, hasonlóan használható a belső, és mindkettőhöz jár bevásárlókosár a csomagtartóba, azt kell megvenni, amelyik jobban tetszik. Nekem a Picassó tetszett jobban mint személyautó.

Citroën Berlingo 1.6 HDi - 2006

Persze ott van még az ár is, ugye. Jelen pillanatban a 92 lóerős 1.6 HDi Berlingo Multispace három és fél millióba kerül, a hasonlóan közepes felszereltségű Picassó pont egy millióval többe. De még a fapados verziók árában is közel egymilliós a különbség. Akár még ez is dönthet a gömbölyű vagy a szögletes forma mellett.

A szerző értékelése ertekeles

Amikor már úgy gondolom, hogy jól érzem benne magam, akkor eszembe jut a pingpongasztal, és elmegy tőle a kedvem. De aztán ez elmúlik, és kezdem megint jól érezni magam, de akkor eszembe jut a pingpongasztal és....

Címkék:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Megszületett a legszebb BMW?

Megszületett a legszebb BMW?
Nem akármilyen világpremier ez. Ilyen az, ha
a németek visszafogottsága találkozik az olasz formatervezők temperamentumával.

Itt az új holland sportautó

Az új csúcs sportautó-márka megérkezett. Hosszú fejlesztés után megmutatták végre a Sarthét.

Teszt MZ-vel csak király lehetsz

A banántankos tárcsafékes, Istenem, hány motoros álma volt! Használható az MZ a mai forgalomban?

Technika Ha béna vagy, sokba lesz. Nagyon

Jéggolyók is okozhatnak turbóhalált, de általában
a kenés hiánya öli meg az érzékeny szerkezetet.
Mit tegyünk, hogy ez velünk ne történjen meg?

Robogóval is lehet tetű napod

Ez nagyon szarul kezdődik: Kőbajker elindult
a Mopedrallyra a Fossal.

Formula–1-es kiadás a Twingóhoz