Szóval szép: talán a Bravo, a Grande Punto harmonikusabb, de lélegzetelállító latin formának ez is elmegy. És ha már az új Fiatok: szellemiségében az Ibiza beltere is hasonlít hozzájuk.

Szép, de kicsit gagyi. Amíg előkészítették a tesztautót, átlapoztam egy Ibiza-prospektust. Zongoralakk-fekete gombok a középkonzolon, vaskos, komoly jobb és bal bajusz, sőt, Ibizában most először extra bajusz a rádió távvezérlőjének, kiegészítő gombsor a váltókar előtt (tesztautónkban itt a vészvillogó, centrálzár ki-be és ablakfűtés-gombok mellett nem kevesebb, mint hat vakkapcsoló hever!), csőműszerek, vadító piros LCD-panelek.

A valóságban aztán csak egy jó minőségű felületet, és két igazán masszív, komoly, igényes bútordarabot találunk a sok kellemetlen tapintású, olcsó plasztik mellett. A gumiszerű, finoman rücskös kárpitelem a kormánytól jobbra jó. A fura alakú fém(es) betéttel díszített váltókar szintén. A kormány meg nagyon jó: domborodik, vékonyodik, lapul, duzzad, háromküllős, sportos, szép. Tehát amit a legtöbbet fogdosunk, legtöbbet tapogatunk, rendben van. De azért az indexkar, a világításkapcsoló, brrr_

A vezetőülés is kényelmes, bár a műszálas kárpit elég hátborzongató, ha néha csupasz bőrt ér. A kormány fel-le, ki-be nagy amplitúdóval állítható, és az ülés is süllyeszthető-tologatható annyira, hogy akár a Danny DeVito – Arnold Schwarzenegger Ikrek is válthassák egymást szülőkeresés közben, ha elfárad valamelyikük. (Bár a kormányzó úr térde alighanem beleverne kicsit a középkonzolba. Az enyém belevert.)

Ja, és kilátni, azt nem nagyon lehet. Vannak ugyan pici ablakok az A- és C-oszlopban, de a keskeny oldalablakok, az alacsony szélvédő, belülről alaposan körbeburkolt hátsó ablak egyrészt kissé tengeralattjáró-szerű élményt kínál a bent ülőknek, másrészt váratlan izgalmakat a félszemből-félhátulról közeledő közlekedőtársaknak.

A tesztautót ugyanaz a régi, jól bevált 1,9 literes pumpe-düsés dízel mozgatta, amely számos VW-termékben váltotta már ki elismerésemet. Minél nagyobb autóban találkoztam vele eddig, annál lenyűgözőbb volt takarékossága, minél kissebben, annál elragadóbb dinamizmusa. Az Ibiza nem nagy autó, tehát az alapjárat-közeli erőtlenségen átlendülve marha jól megy a 105 lóval, 240 Nm-rel. 1125 kilót nyom csupán: nem is csoda. Az ötödik fokozat már-már hihetetlenül hosszú, 140-nél alig forog 2500-at a motor. 45 literes a tank: 900 kilométer korántsem teljesíthetetlen táv kúttól kútig.

A futómű jó, feszes, de nem rázós, és erőltetett kanyarokban is viszonylag pontos, bár az első MacPherson, a hátsó csatolt hosszlengőkarok nem nevezhetők mérnöki csodának. A fék sem rossz: precízen adagolható a fékhatás, az erős lassításkor tapasztalt lágyság, gumisság pedig simán betudható a nagyon új kocsinak. Pár száz kilométer, kicsit egymáshoz idomulnak a betétek és tárcsák (hátul is!), és jó lesz az. A váltó már-már audis élményeket idéz, pontos és határozott, a kormányzás szerencsére nincs agyonszervózva.

Az autó kifejezetten csendes, a számos remek tulajdonsága mellet rémes kerregéséről is elhíresült 1,9 PDTDI zaja alig jut be a kabinba, az Octavia ugyanezzel a blokkal sokkal-sokkal hangosabb. Az Ibiza autópályatempó mellett is kifejezetten csendes. Ráadásul hallgatható a rádió, az alsó egy-két fokozatban erőtlen, de hármas-négyes állásban hatásos a klíma – mi kellhet még?

Egy kis hely hátra mondjuk még jó lett volna. Magam mögött (181 centi) a térdem ugyancsak passzentosan illeszkedik az üléstámla vájatába, és ha egyenes háttal akarok ülni, a fejem is beszorul a tető alá. Oldalra nézve nevetségesen keskeny az ajtóbelső is; az Ibiza kívülről szép és komoly autónak tűnik, hátulról belülről meg városi mininek. De azért ne feledjük: nem is a kompakt kategóriában versenyez, hiszen Polóból készült!

Kicsit vigasztalódhatunk, ha hátrébb megyünk még egy traktussal: 292 liter kisautó-kategóriában nem rossz érték. Hát még, ha külön kis ikonnal megjelölt szatyorakasztó fül is akad benne!

Hazai Ibiza-árakat egyelőre nem tudunk mondani, meg szlovákot sem, de Németországban a 105 lóerős dízel alapváltozatért 16 790 eurót kérnek. Ez ott nagyjából a Style felszereltségű 1,6-os Skoda Roomster ára, ami nálunk 4,056 milla. Tehát nemigen tévedek nagyot, ha azt mondom, a tesztautó alapváltozatának listaára Magyarországon bő négymillió forintra várható.

Ennyiért kisautó, még ha dízel is – elég sok. Bőven lehet az áráért válogatni a külméretekben alig nagyobb, belül jóval tágasabb kompakt mezőnyben is. De ha területi képviselő lennék, és ilyen Ibizát kapnék mondjuk hasonló teljesítményű, felszereltségű dízel Cee'd helyett, nem lennék boldogtalan.

Ha egy tömeggyártó ilyen pofás kasztnit hajtogat valami köré, ilyen szépen berendezi a kabint, szinte nem is számít, milyen az a valami maga. Utoljára a Mitsubishi Lancer kapcsán éltem át ugyanezt: hiába gagyik az anyagai, hiába nem tud semmi különöset a motor, a hajtás: ha szép, meg van neki bocsátva. Az Ibizának minden apró hibáját megbocsátja majd a tulaj, ha este a garázs előtt megcsillan rajta a lemenő Nap fénye.