A tizedik parancsolat szerint nem illik kívánnom, ami embertársamé. Némi irigység mégis költözött belém: három olyan remek belbeccsel rendelkező Lanciát láttam, amelyeken még ma is ámulok. Gazdáik suvikszolják, gondozzák őket, amit japános megbízhatósággal hálálnak meg.
Ambiciózus gyári marketingesek sem
sűrűn kényeztetik a médiamunkást rögtön két kaszni- és három
motorverzióval a hivatalos bemutatókon. A lelkes Kappa-tulajdonosok
nem bíztak semmit a véletlenre, találkozónkra 3 autóval jöttek. Jól
számítottak: megtetszett a tágas és kényelmes olasz gép.
A Lancia 1969 óta a Fiat amolyan luxusmárkája. Az ésszerűsítés miatt
persze számos azonos alkatrészt, sőt azonos alapokat használnak (pl.
Fiat Croma - Lancia Thema, együttműködésben a Saabbal, lásd
9000), de
a felszereltséggel és a felhasznált anyagokkal igyekeztek
megkülönböztetni a népautónak szánt verzióktól. A Kappa sem
kivétel: jó nagy (4,7 méter hosszú, másfél tonna) és dúsan extrázott.
Bár a soványabb változatok készültek szívó-kétliteres motorokkal, azért
okozhatnak némi meglepetést. Egészséges önbizalmat inkább a nagyobb
benzinmotorok, így a 2,4 literes, 175 lóerős öthengeres, vagy a 164-es
Alfából származó háromliteres V6-os 204 lóereje biztosítanak. A dízelek
(124-136 LE) inkább nyomatékukkal kedveltetik meg magukat. Csúcsmodell
a kicsinek tűnő, annál vérmesebb kétliteres turbó: korábbi,
megpiszkálatlan verziója is 205 lovas. De a részletekről egyesével, a
három autó bemutatása során.
Kappa
(κ Κ) a görög ábécé 10. betűje,
hangértéke k. Különös a Lancia névválasztása, hiszen az olaszok
egyáltalán nem használják a k-t. Olyannyira nem, hogy "cappá"-nak
írják. Ha fel akar vágni a taljánok nyelvében járatlan ismerőse
előtt, tanulja meg fél óra alatt a 85 szóból álló bekezdést, és
elmondhatja, hogy az összes k-val kezdődő olasz szót ismeri, így:
kalashnikov, karaoke, karate, ketchup, kimono, koala. Nem
tipikus olasz szavak, ugye?
Ha ezt túlzott szellemi erőfeszítésnek érzi, válassza a j-t.
Azt 42 címszóval megúszhatja (Herczeg Gyula - Juhász Zsuzsanna:
Olasz-magyar szótár, Akadémiai, Budapest, 2002), és még kettővel
rövidebb a sor, ha úgyis ismeri a Jeepet és a Honda
kisautóját.
Lancia k 2.0 automata szedán - 1995
A belépőmodell 1994-97 között 145, '97-től emelt sűrítési arányának
köszönhetően 155 lóerős benzinmotorral bír. Tesztautónk a korábbi
változat. Szögezzük le az elején:
másfél tonnás, automata váltóval szerelt limuzinba kis fordulaton
(is) nyomatékos, nyugodt blokk való. Ehhez képest ez az öthengeres,
20 szelepes kimondottan szereti a fordulatot, hogy ne mondjam,
háromezer alatt kifejezetten lanyha. Biztos, hogy paramétereiben sokkal
haloványabb (persze, egyúttal könnyebb)
Renault-m álló
helyzetből könnyedén lefutja. Igaz, annál nem is 13,8 másodpercről
szólnak az annalesek százra gyorsulásnál. Erőteljes taposásra azért
meglódul, és saját órája szerint kétszázzal is hajlandó vágtatni. Kár,
hogy ekkor kissé felhangosodik - a 3 autó közül ebbe szűrődik be
legjobban a motorzaj.
Partner a lötyögésben a megdöbbentően hosszú direkt fokozattal bíró
váltó. Negyedikben száznál 2300-at forog, vagyis pont felén a
nyomatékmaximumnak.
Szerencsére van sportgombja, aminek aktiválásával jóval magasabb
tartományokig pörög. Segítségével könnyebb előzni - az autó gazdája az
1. főúton átadva a volánt, szinte kényszeresen pöccintette a kapcsolót,
ahogy valami lassúbbat utolértünk.
Nem akarom azt mondani, hogy siralmas, de később megérti a kedves
olvasó, miért a nyavalygásom. Ja, a váltóról még egy gondolat:
soha nem vezettem még ennyire észrevehetetlenül kapcsolgató
automatát. Rendben, nincs is vaskos nyomaték, ami széttépte volna,
de akkor is különlegesen finom. Nem tudom, a másik automatával
rendelhető modellre, a V6.24 3000-re is érvényes-e ez a tartósság?
Népítélet-rovatunkban
mindenesetre nem panaszkodnak.
Sok, sáncszerű műszerfalú
kategóriatársával
ellentétben
utasokat körülölelő, lágy ívekből összeálló belsője kifejezetten
hívogató. Belépőmodell, mint feljebb mondtam, ennek ellenére az
automata klímát, színezett üvegeket, a tartós anyagokból készült,
kényelmes enteriőrt nem sajnálták a vásárlóktól. Kormány, vezetőülés
állítható. Mindezeket lassan megtaláljuk az új autók mindegyikében, de
jellemzően nem ebben a minőségben. Makulányi rozsda, akár
négyzetcentinyi sérülés belül - egyiket sem találunk.
Példásan gondozott, gyönyörű 11 éves autót láttam. Bő 220 ezer
kilométerrel a háta mögött! Igaz, mostani gazdája 9 hónapig kerülgette,
vizslatta a vásárlás előtt. Az eladó sem mindennapi figura:
nem állt szóba azzal, aki nem az ő elvárásai szerint használta volna
tovább. Ez a hóbort többszázezer forintjába került, mivel a
legalább 850-900 ezer forintot kóstáló gépet 670 000-ért
kótyavetyélte el. De ha így alszik nyugodtan... "Goldmatik" (ugye nem
kell magyarázni, honnan a becenév?), a vevő, egy Peugeot 405 1,6-os
automatát hagyott ott hűtlenül, hogy a nagyobb, erősebb, és bevallása
szerint sokkal kedvelhetőbb Kappába üljön.
Kappadókia
Törökország Közép-Anatólia tájegységén találjuk a történelmi
Kappadókia vidékét. A különös kőkúpokat, kalapot viselő
tornyokat a földtörténeti középkorban igen aktív vulkáni
tevékenység, és az azt követő időjárási és más természeti erők
hozták létre. Előbbiek alkottak, utóbbiak pusztítottak. A
különböző kopásállóságú kőzetek aztán ilyen fura alakzatokba
merevedtek.
A puhább alsó rétegeket aztán az emberi kéz lyuggatta,
lakóhelynek, menedéknek. Az egyik oldalról a rómaiak, a
másikról az arabok által szorongatott keresztények egyik
nagyobb közössége ezért a IV-VI. században a göremei völgyben
keresett menedéket. Lakóhelyiségeken kívül templomokat,
raktárakat, istállókat faragtak ki maguknak. A kőzetbe vájt
városokat (némelyik akár 20 ezer fős lehetett!) alagutak
kötötték össze, 8-10 kilométeres hosszúságban. Derinkuyuban
található az eddig 8 feltárt szintű barlangrendszer, amit 52
akna látott el friss levegővel. Mintegy 30 km folyosója ismert,
a külvilágra vezetőket malomkerékszerű óriás kövekkel
torlaszolták el, ha jött az ellen.
A térség központja, Göreme 2071 km-re van Budapesttől. Mivel
ebből nem kevesebb, mint 1317 km autópálya, egy jó Lancia
Kappával két nap alatt oda lehet érni.
Lancia k 2.4td SW - 1997
A dízel is öthengeres, kezdetben 124, majd a közös nyomócsöves
rendszer bevezetésével 136 lóerővel. Sajnos a próbaúton a valós
menetteljesítményekre nem derülhetett fény. A másfél éve használt,
eddig gyakorlatilag üzemanyagot és a kötelező karbantartást igénylő
Kappa az elmúlt napokban elvesztette ereje meghatározó részét. Így a
prospektusban ígért 11,5 másodperces gyorsulás helyett valahol fél perc
környékén érhette el a százat. Ismert a probléma (jeladós porlasztó),
és folyamatban a javítás, de gazdája nem akarta a találkánkat
elmulasztani.
Ő egyébként egy Fiat Cromát nyűtt korábban, természetesen az is
dízel volt.
A magánimportban behozott nagy kombi 1,7 millióban van. Döntését
jónak tartja, az autót kedveli, főleg nyomatéka nyűgözi le. A magasabb
köz- és biztosítási terheket a kedvező fogyasztás ellentételezi. Ami
8-8,5 liter, a vezetési stílustól függően. Eddig bő 40 ezer km közös
múltjuk van, és mosolyogtatóan kevés pénzt költött rá.
A futómű és a fék a polgári Kappáknál nem a száguldást támogatja.
Nincs egyiknek sem baja, de az előbbi a méterhez illően lágy, az utóbbi
viszont meglehetős láberőt kíván. Különösen igaz ez a dízelre.
Súlyos eleje szívesen viszi az ív külseje felé, és a féket is
keményen taposni kell, ha nem tehervonatnyi fékúton szándékozunk
megállni.
Bár a próbaútra halovány motorral érkezett, a dízelről azt mondom,
jó választás lehet a takarékos családosoknak.
Rengeteg hangszigetelése elfeledteti, hogy csörgős-csattogós
gázolajosban ülünk. Kidolgozási minősége, magas felszereltsége
szintén csábító. Arra tessék figyelni, hogy az állapot és a
kilométeróra-állás hasonlítható legyen. A próbagépen látszott, hogy
sokat futott - de nem a motorján vagy a kasznin, egyedül a kopottas
vezetőülésen.
Kap(p)áskultúrák
A földművelés egyik legrégebbi fajtája.
Az őskori felfedezés, miszerint az elhullajtott magból hamarosan
vetés zsendül, kreativitásra ösztönözte eleinket. Előbb botokkal,
később nyélre erősített fémlemezzel, az ún. kapával tették
porhanyósabbá a talajt.
Napjaink legfontosabb belföldi kapáskultúráiban kukorica,
burgonya, dohány, répa és napraforgó terem. Mivel régebben mindezek
a kertben tenyésztek, így a tizednek és kilencednek nevezett
adónemekkel nem sarcolták. Tessék, így változtatja meg a
táplálkozási szokásokat az adópolitika. Elterjedésükkel a
korszerűtlen két- és háromnyomásos vetésszerkezet tovatűnt.
(További részletek:
Magyar Néprajz II. Gazdálkodás )
Lancia k 2.0t SW - 1997
A Kappa kényelmes autó. Tágas belseje, közepesen lágy rugózása,
fotelszerű ülései, bőséges felszereltsége mind a
nyugodt úrvezetők kegyét keresi. Az sem baj, ha jó sok holmival
indulnak kirándulni: a kombik mindegyike hátsó szintszabályozással
készült.
Ehhez képest az első széria még négyhengeres, pöttöm kétliteres, 16
szelepes turbója egy vadállat.
"Kswturbo" autóját persze megpiszkálták, hogy a gyári 205-ből 250
lóerő legyen, így tényleg képtelenül jól megy. Előzni gyerekjáték,
háromezer körül lórúgásszerű élmény éri az utasokat, és hétezerig tart
a tűzijáték. 7 másodperc körül éri el a százat, nem próbáltam, de
biztos, hogy a gyári 235-ös végsebesség röhögve megvan. Ismétlésképpen,
ez egy 16 mázsás kombi.
Ötsebességes váltója szintén jó hosszú, száznál 2500 körül forog a
főtengely. Vagyis a turbónyomás még nem épül fel teljesen, így kevesebb
benzin jut a hengerekbe: így
a mért 10-12 literes fogyasztás hihető. A nyomaték 300 Nm
körül van, a brutális kuplungerő indokolt. ('97-től az eddig szívó
öthengeresre raktak egy Garrettet, további 15 lóerőt és 11 Nm-t
nyerve. Tehát 220 LE, 309 Nm, egy széria kétliteres blokkból.)
Futóműve kicsit lejjebb engedi a kasznit, de sportosnak bátorság
lenne nevezni. Gazdája nem is olyat keresett:
nagy, kényelmes kombit, magas felszereltséggel, és lehetőleg nem
drágán. Tavaly vásárolta, 1,5 millióért. Tény, hogy
kellett költeni rá , de nem méltánytalanul sokat. Citroen Xantiája után
komoly minőségi ugrásnak érzi a Kappát.
Szeretem az erős autókat, de még jobban a kényelmeseket. Tudom,
utasméret és ízlés kérdése, de
a tesztben szereplő Kappa SW belterénél simogatóbbat és szebbet
nagyon ritkán látni. Az Alcantarának hívott bőrhatású üléskárpit
mintha most jött volna a gyártósorról; a kétszínű műszerfal is az új
illúzióját nyújtja. A fabetét persze plasztik, de még ezt is elnézem
neki. Memóriás ülés, teljesen automata klíma, szervomotorok hada
szolgálja a magamfajta puhány puhány alak kényelmét. Kívülről is
tetszetős.
Pininfarina műhelye (ők tervezték, a gyártás is náluk zajlott) a
kissé unalmas limuzinból kellemes kombit alkotott. Nézzék például a
tetősínt, ahogy letüremkedik a C-oszlopnál: teherhordó funkciója is
van, de mennyivel fontosabb a nagy sík felület oldása! És milyen
pompásan elfér rajta a Pininfarina-márkajel.
A bordóhoz bronz dukál, a kékhez ezüst. Ugyanígy, az ajtón lévő
díszlécek is ebben az árnyalatokban pompáznak. Kifejezetten harmonikus
az összhatás. Állapota pedig lenyűgöző. Ha ötödannyi időt töltenék
autóápolással, mint "kswturbo", mindhárom autóm klasszisokkal jobban
nézne ki a jelenleginél.
Tény, hogy nagyon elkötelezett tulajdonosok autóiról olvashattak
feljebb. Még az is elképzelhető, hogy döntésük igazolására kissé
szépítik a valóságot. (Kérdezzék őket személyesen itt, ha kíváncsiak:
Lancia Kappa-fórum . De nekem is tetszettek -
egy kombit vagy a ritka kétajtóst magam is elfogadnám. Hosszú
alkuval jó áron kaphatunk egy magas felszereltségű, tágas és kényelmes
járgányt. Igaz, főleg a négyajtós külseje nekem túl egyszerű és
dísztelen, de a belső tartalom és a minőség sokkal drágább autókat is
lepipál. És bár a látszat mást mutat (elég sok szaladgál nálunk), az
összesen 80 000 elkészült darab még egyfajta exkluzivitást is
biztosít.
Kappa
Az 1994 év végén megjelent Kappa nem az első Lancia, ami ezzel a
típusjelzéssel készült. Az 1907-ben, Vincenzo Lancia által
alapított manufaktúra
már tizenvalahányadik modelljeként 1919-ben, rögvest az első
világháború után hozta ki a tágas (4,66 méter) és erős (ötliteres
motor, 70 lóerő 2200-as fordulaton, pokoli, 125-ös végsebesség)
autót. 1922-ig gyártották. Volt sportos változata, a Dikappa,
félelmetes, 87 LE teljesítménnyel.
Az olaszok legendás józanságát és közismert önmegtartóztatását
bizonyítja (muhaha), hogy az alig 2000 lírával magasabb ár
(alapmodell: 78 ezer) ellenére a családi modellt preferálták, mivel
abból 1810, a Dikappából alig 160 példány készült.
Utódjuk a Trikappa, aminek 4,6 literes V motorja 98 lóerős
volt, és a keresettségét a kecsegtető, 69 ezer lírás ár segítette.
Ebből 847 darabot sikerült értékesíteni. Ekkortájt gyártották az
egyesek szerint a Kappa-családba tartozó "12 cil V" (V12-es,
természetesen) jelzésű, 7841 köbcentis mamutot, macskakőszaggató
150 lóerővel - érthető, hogy kevésbé vitték a nyamvadt
nyolchengerest.
További cikkeink
