Kívánatos kaloda

Teszt: Renault Laguna Grandtour 2,0 dCi Dynamique - 2008

2008. január 16., szerda 00:52
A Renault szerint a méret nem minden. Miközben a Mondeo és a Passat versenyt nőnek egymással, az új Laguna, még a kombi is a vezetési élményre és a szép, kényelmes beltérre koncentrál. Ami jó, de több centivel és literrel még jobb lenne.

Ötszáz kilométer volt benne, mikor elhoztuk, még le se vizsgázott, annyira új. Kari kolléga ment érte egy próbarendszámmal, ő is parkolta le a szerkesztőség épülete alá, a mélygarázsba, egy eldugott helyre, a sor végére, a fal mellé. Aztán beállt mellé egy másik, régebbi Laguna, olyan szorosan, hogy ihaj. Biztos irigységből.

Szép munka volt kicentizgetni a kocsit a sarokból. A Renault próbált segíteni, az agyonextrázott kocsiban elöl-hátul radar figyeli, minek akarunk nekimenni, csipogott is szorgalmasan mindkettő. Más-más tónusban. Egyszerre. Aztán kicsit ki kellett nyitnom az ajtót, hogy szemmel is megnézzem, hány milliméter van még a lökhárító és a fal között.

Ekkor megszólalt a harmadik szólam: a nyitott ajtóra is hangjelzéssel figyelmeztet a Laguna. És akkor kormánytekerés közben véletlenül beakadt a kezem az irányjelző karjába: pitty-pitty, pitty-pitty, hiszen a Renault immár hagyományosan kattogás helyett minden modelljében tévéfocihanggal jelzi az indexelést.

Majd szétment a fejem a rettenetes vernyogástól, sipítástól és ciripeléstől, mire nagy keservesen kipiszkáltam a kocsit a résből. Végre minden elkussolt, én meg boldogan indultam a fény, a rámpa végén nyíló szekcionált kapu felé, amikor az autó kedves csicsergéssel figyelmeztetett: nem vagyok bekötve. Most viszont inkább kiszálltam, és jól megnéztem kint, napvilágnál. És egy nagyon furcsa dolgot láttam. A Laguna Grandtour (a Renault most így hívja a kombikat, a Break-korszaknak vége) nem szép autó, de néha mégis.

Alapjában véve az egész egy szörnyen diszharmonikus műtárgy, van négy kereke és nagy ötödik ajtaja, de nem az a tipikus kombi, amilyet egy gyerek rajzol. Furák az arányai. Túl határozottan tart össze az oldalablaksor felső és alsó vonala. A motorháztető három értelmetlen domborítása is idegesítő.

Ugyanakkor vannak szögek, ahonnan kifejezetten kívánatos. Félelölről, félhátulról simán kéne, totál szemből is van benne valami mélytengeri ragadozós, Isten bocsássa meg, de még a régi Renault Alpine A310 sportkupé is eszembe jut róla. Nem szép, de legalább érdekes autó az új Laguna kombi, és ez mindenképp remek.

Az alufelnije meg kifejezetten tök jól néz ki, mint egy sokpengés húsdarálókés. Simán el tudom képzelni, ahogy küllői pörögve haladnak egy leleményes tömeggyilkos tervezte kínzóasztalon James Bond ágyéka felé, míg Őfelsége furfangos katonája el nem párologtatja a fogába épített minilézerrel. Szóval állat, na.

Odabent egy rossz szavam sem lehet a látványra, nekem most a Laguna belseje a legszebb a középkategóriában. Elbűvölő a vezetői környezet, a félbőr-félalcantara fotelek hívogatóan feketéllenek, a műszerfal izgalmas ívben feszül a szélvédő alatt. Az ember alig várja, hogy megmarkolhassa az alul lapított (F1-utánérzés, ugye), szépen formázott kormányt, hogy nekieshessen a szimmetrikus középkonzol és pszeudo-kardánalagút gombcsoportjainak.

Az első pofont az A-oszlop és a tető találkozásától kapom. Szó szerint. Idő kellett, amíg megtanultam úgy be- és kiszállni, hogy ez a gonosz sarok ne csapjon hókon. A szék kényelmes (motoros, persze, kilencmillióért jó hogy), a kormány jó fogású. a műszerek egyértelműek, a színes egérmozi, a gombok, kapcsolók szintén. Kivéve a tempomatét, ami valamiért a váltókar mögé került. A fűtéskonzol billentyűin nagyon jópofák: lefelé pöcögtetem, hűl, felfelé hevül a kabin. Milyen jópofát lehet kitalálni ilyen triviális téren, nahát!

A kormány mindenfelé állítható, aki harapni szereti, magára ránthatja, aki két ujjal lazán fogja alul, betolhatja. (Természetesen mindkettő elítélendő.) A pedálok jó helyen vannak, a gáz kicsit mélyen, de ez a szép új világ már csak ilyen: síkba rendezés helyett szinte minden kocsiban gumiperem óvja a jobb lábat a fék alá szorulástól. Szóval minden rendben, csak a plafon van túl közel, a hajamat birizgálja a tetőkárpit.

És mennyi?

A Renault Hungária szerint a tesztautó egy Dynamique, ami a középső fázis a Lagunák ranglétráján. (Az alap az Authentique, aztán jön az Expression, majd a Dynamique, a Privilege és végül az Initiale.) Ez a verzió csak 150 lovas, kétliteres dízellel kérhető, akár automatával is. Alapára kézi váltóval 7,3 millió forint, kétzónás automata klímával, pár elektromos vicikvacakkal.

Ehhez képest lekonfiguráltam a tesztautót a RH weboldalán: alcantarával, kártyakulccsal, villanyos, fűthető ülésekkel 8,88 millió forintra ugrott az ár. Szép.

Pontosan mennyivel kisebb a kombi Laguna, mint mások? A következő oldalon megmondjuk.

A második pofon akkor jött, amikor magam mögé ültem a 181 centimmel. Mi ez, egy Mondeo, egy Passat kategóriájába tartozó családi kombi, amiben nem jó hátul ülni? A lábfejem beszorul az ülés alá, a fejem szinte beleér a tetőbe? Nahát. Van egy két pohártartós lehajtható könyöklő, meg két, nem szabályozható légrostély az első ülések között, de manapság ez már igazán a legkevesebb. Kilencmillióért elviselnék itt egy ventilátorkapcsolót, meg valami trükkös tárolót is egy középkategóriásban.

Leghátul, az ötödik ajtón hiába kerestem a külön nyíló ablakot, ez még ennél a jól felszerelt példánynál is feláras extra lenne, 55 ezer forintba kerül. A csomagtér maga elég tágas és átgondolt, nagy rekeszekkel a kresz-cuccoknak, akasztófülekkel pár szatyornak, rögzítőgyűrűvel a gumipóknak. A hátsó üléstámlák egy-egy karral könnyen előredönthetők, és 12 voltos konnektor is van a puttonyban, szám szerint a negyedik (!), amit a kocsiban találtam. Mobiltöltőt mindenkinek!

A lökhárító mögött két fényes koptatóbetét várja, hogy becsúsztassuk rajta a nagy, nehéz dolgokat. És a csomagtér-takaró is felhasználóbarát: a rolót cuccolás után hátrahúzva két kis vájatban akaszthatjuk meg, de a kis vájatokat olyan rafináltan tervezték, hogy kirakodásnál elég csak kicsit lenyomni a roló fogantyúját, és már tekeredik is fel a csörlőre. Lagunába pakolni jó!

Mihez képes szűk? Fussuk át hamar az érdekesebb versenytársakat!

A Laguna hossza 4801, a tengelytáv 2758 mm, a csomagtér 508 és 1593 liter között variálható. A legolcsóbb dízel 1,5 literes, hatmillió forint és 110 lóerőt tud. Hogy állnak ezekkel a paraméterekkel a konkurensek?

A szintén szűköske Peugeot 407 SW például rövidebb, tengelytávja is szűkebb (4763 és 2725 mm). Csomagtere 448 és 1365 liter között változtatható. 5,765 millió forint a 110 lóerős 1,6-os HDI alapváltozata. Ennél tehát kicsit nagyobb, kicsit drágább a Laguna.

A tágas, szellős Ford Mondeo 4830 mm hosszú, tengelytávja 2850 mm. A puttonyba 588 és 1920 liter között fér minden jó, piros alma, mogyoró. Az 1,8 literes dízel 100 lóerővel 6,173 millió forint.

Nézzünk egy japánt, a Toyota Avensis kombit. 4715 mm hosszú, a tengelyek közt 2,7 méter van. A csomagtér 520 és 1500 liter között lehet, a legolcsóbb dízel a 126 lovas kétliteres, alapáron 6,215 millió forint.

A tanulságokat mindenki vonja le maga: az biztos, hogy a Ford most jóval több litert és métert ad alig többért, mint amennyiért mások kevesebbet.

Az autós magazinok tesztjeinek Achilles-sarka, hogy egy pár száz kilométeres tesztút egy új kocsival semmit sem árul el a majdani megbízhatóságról. A Laguna mindenesetre jól összerakott, masszív kocsinak tűnik. Nagyítóval körbekúszva is csupán két aggasztó jelét találtuk a francia márkáknál azért khm, olykor elő-előforduló tervezési trehányságnak. A motortérben van egy szép, ragyogó pléhcső, amiben, ha jól láttam, a turbó és az intercooler között áramlik a levegő. Ezt a csövet felülről egy kicsit meg kellett kalapálni, hogy elférjen a motorháztető alatt. A csomagtérajtó pedig kissé rányílik a tetőantennára, elegáns, mondhatom. Reméljük, a sok lovat nem ilyen átgondolatlan megoldásokkal csalogatták ki a kétliteres dízelből.

Mert a tesztautó legerősebb láncszeme egyértelműen a motor. Halk, takarékos, megymintállat. Már ez a 150 lovas változat is meggyőzően húz, vizes aszfalton sűrűn dolgoztatja a kipörgésgátlót, bele se merek gondolni, mit művelhet a 175 lóerős, 380 Nm-es. Kútnál ellenőrzött átlagfogyasztást nem tudtam mérni, a számítógép 6,7 litert mutatott közepesen hajtott vegyes üzemben.

A franciásan kelletlen, gyors kapcsolásokra alkalmatlan hatfokozatú váltó kiosztása jó hosszú, városban a motor ötven körül még nem szereti az ötödiket, az autópályás utazót elérve is figyelni kell, hogy ne felejtsük el dugni a hatost. Ebben a fokozatban 110-nél forog kétezret a főtengely percenként.

A futóművet a Renault inkább a motorhoz, mint a francia családi kombi archetípusához igazította. A Laguna ugyanis kemény rugókon, feszes csillapításon siklik, vagyis inkább pattog az utakon. Ez jó szűk hegyi kanyarokban, de nem annyira jó a magyar autósok hétköznapi terepén, a gidres-gödrös pesti aszfalton, a felfagyott vidéki mellékutakon.

Renault Laguna Grandtour - 2008

És hogy kéne-e? A fene tudja. Nem az a klasszikus szépség, de szívesen nézegetném a ház előtt. Nincs benne sok hely, de a gyerekek nem panaszkodnának hátul. Nem komfortos a futómű, viszont enged jókat állatkodni a remek motorral. Nem olcsó, de nem eszik sokat. Saját pénzből inkább Mondeóba ülnék, viszont ha az XY Zrt. kérdezné Rácz Tamás key account managert, mit választ magának a középkategóriából nyolcmillióért...

Renault Laguna 2008 Dynamique Renault Laguna 2008 Dynamique

A Totalcar értékelése:

Van sármja, remek a motorja, egész jó vezetni. Ha az ember megbarátkozik a klausztrofóbiával. Mert érthetetlenül szűk. És veszettül ráz, és nem szép. És nem is olcsó. De azért szerettem.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

Címkék:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Fillérekért osztják a családi Daciát

Fillérekért osztják a családi Daciát
A Lodgy, amelyben elég hely van hét embernek, ugyanannyiba kerül majd, mint egy Suzuki Swift.

Törésben verhetetlen

Úttalan utakon kószáltunk vele, és az összkerék­hajtást csak kíváncsiságból kapcsoltuk be. Volt még benne tartalék, csak a raklap hiányzott a platóról.

Gonoszabb lett a 7-es BMW

Csaknem a teljes motorválasztékot lecserélték, most már van háromturbós kivitel is.

Négyes BMW jön, már jövőre?

Nem pont olyan, ahogy korábban gondoltuk, de sportos lesz, és nem is nagy.

Meghalt a vétlen motoros

Előzött, pedig jött a motoros: a miskolci
férfi belehalt sérüléseibe.