Nem vagyok hülye: vettem!

2006.05.12. 08:11
Emlékszik még a Zaporozsec-matricára? "Nem vagyok hülye, nyertem!" A dízel Loganra én kicsit átjavítva ragasztanék: "nem vagyok hülye: vettem!" Nemhogy megéri a 2,5 milliót, egyenesen az évtized üzlete. Például mert 5,2 litert kért száz kilométerre.

Mi, alsó-középosztálybeliek, nehezen maradunk józanok, ha a fogyasztásról van szó. Csábítanak a hazug reklámok, elhisszük, hogy minket szólítanak meg vele. Hitelre vásárolunk, aztán ha kicsit romlik a helyzet, jön a kétségbeesés, szorongás, majd az infarktus. Pedig drága és alig jobb portéka helyett vehetnénk olcsót, és akkor nemcsak befizetők lennénk a társadalombiztosítási kasszába.

Szíves engedelmével, abban a sorrendben kalauzolom a dízel Dacia körül, ahogy magam apránként felfedeztem.

Kedvtelve gusztálni sose' fogjuk - a Logan kívülről

Daciánk megpillantásakor észlelhető első ijedelem hamar elmúlik, főleg ha nem hátulról közelítjük meg. Onnan egyszerűen drabális, mint egy szumóbirkózó. Oldalról a hatalmas ajtók alapján egyterűt sejtenénk, de a puttony ritka vendég azokon. Elölről végképp semmi kivetnivalót nem találni rajta; ma is legalább fél tucat kísértetiesen hasonlót láttam; igaz, egyikre sem emlékszem konkrétan. Mindenesetre vannak sokkal randább autók a piacon.

Igen furán áll a szép szögletes doboz a négy kerekén. Mintha pót-légrugók vennék le a terhet az eredeti spirálokról, elöl-hátul egyaránt. Tesztautónk szöcske-formájához hozzájárul a nevetséges virsli-abroncs: 165/80-R14! Nem hittem a szememnek, de a katalógus is megerősítette érzékszervi észlelésem. Biztosan maradt a Barum raktáraiban pár tízezer darab, amikor a farmotoros százötös gyártását befejezték. Röpke 15 év, és újra készül olyan autó, amire pont jó.

Szép drappmetál fényezése sokat jelent - többet, mint amit a szó kifejez. Igaz, plusz 80 ezerért jár, viszont ebből derül ki a társadalom számára, hogy takarékosak vagyunk, de nem ágrólszakadtak. Édesanyám, akit szerény nyugdíjához mérhetően kispolákra akartam rábeszélni, azt kategorikusan visszautasította, ezt viszont dicsérte. Legnagyobb elismerése jeléül még az árát is megkérdezte (a láthatóan drága autók nem érdeklik - ez viszont szóba jöhetne, ugye). Más nem jut eszembe járgányunk külsejéről, esetleg a hetykén felfelé meredő visszapillantókat érdemes említeni. Mint a mócok* kackiás bajsza.

*Román néprajzi adalék - mócok

avagy havasi románok: az Erdélyi-érchegységben és Erdély egyéb havasi területein élő román népcsoport. A legmostohább hegyvidékeken élnek, ahol földművelésre nem nagyon van lehetőség. Állattartásból, és főképp fakitermelésből, faedények készítéséből élnek. Kalotaszegen járva érdemes esetleg Mócföld felé kanyarodni. A Bihari-hegység Erdély legcsapadékosabb része, így bővizű vízeséseket, föld alatti folyókat (Pádisi-karsztvidék), illetve egy 3000 éves jégbarlangot talál a kíváncsi turista.

Magyarul errefelé egy szót sem beszélnek. Franciával, netán olasszal viszont nyugodtan próbálkozhat, biztosan megértik egymást. 100-150 éve még igen békétlen népnek ismerték őket a völgyekben élő magyarok; mostanra határozottan megszelídültek. Pár éve a havasrekettyei vízeséshez igyekeztem motorral (én balga; ahhoz is Dacia kellett volna), az útelágazásnál tüstént négyen-öten futottak oda, hogy barátságosan elmutogassák a járást. Itt bányászták a középkori Magyarország aranyát-ezüstjét, de jutott belőle szerte Európába is. Kincskeresők most is vannak: itt találjuk a hírhedt Verespatakot is.

Mai módi, kopogós plasztikba csomagolva - a Logan beltere

Nagy ajtó, nagy légellenállással - ez az első észrevétel, ha be akarunk hatolni a fülkébe. Aztán a két terjedelmes fotel elöl, kényelmes kanapé hátul. A magunkra húzott ajtó mély döndüléssel csukódik. Semmi wartburgos pléhhang. Minden kézre esik, noha a kormány csak tengelye körül mozdítható. A szék meghökkentően magas - arra gondoltam, hogy belekalkulálták a kiülést, de ötezer kilométer után semmi jele a szivacsban a süppedésnek.

Normál, 140 centi magas autók felett átlátni belőle. A műanyagok ránézésre megfelelők, mondhatni, divatosak. Csak hozzányúlni ne akarjunk. Betonkemények, tapintásuk a savanyú káposztás hordóké. A ritmushangszerekre fogékonyak örömmel fedezik fel, milyen széles hangskálát építettek az ajtókba, műszerfalra, kormányra. Megszólaltathatók, de maguktól csendben vannak. Zörgés, nyikorgás sehol, semmikor nem hallható.