Bikaherepörkölt St. Pauliban

Tesztautónk egyébként a legnagyobb, legerősebb C126 kupé, amit gyártottak. A széria limuzin verzióiban még 2,6 literes, 160 lóerős hathengeres benzinessel is próbálkoztak, de a kupéknál minden motor V8-as volt, 4,2, 5,0, illetve 5,5 literes formában. Utóbbi, az 560 SEC volt az Obersturmbannführer - 279 lóerő, 7,2 másodperces gyorsulás százra, 240 km/h-s végsebesség. Gott im Himmel! Egy Porsche 911 sem ment akkoriban sokkal jobban, a Mercedes prezensze pedig végképp ellentételezte az a másfél másodperces gyorsulásbeli, és óránként húsz kilométeres végsebességbeli különbséget.

2006. december, Budapest. Hiába tesz meg minden tőle telhetőt a decemberi, letargiásan szürke ég, valamint a külső Váci út csikkel, PET-palackkal és Multifilter-dobozokkal szegélyezett, düledező gyárépület-sora azért, hogy az embernek elmenjen a kedve az élettől. A nyers valóság az 560 SEC sötétkék bőrrel bevont vezetőüléséből, füstüveg ablakain át nézve csak valószerűtlen trip, az elsuhanó táj észrevétlenül Reeperbahnná olvad. A tudatalattit manipulálja ez a dög, mintha a létezésnek nem fogadná el más formáját, csak a nyolcvanas évek végi westeuropäische hoch-miliőt.

Drogkirályként hasítok a tizenhat évvel ezelőtti St. Pauli nyüzsgő utcáin, alig hallhatóan, a távolban gomolyog előttem a V8-as. Sportkipufogó persze semmi, nincs szükség fölösleges feltűnésre, úriember nem nyúl proli eszközhöz. Nyolc fok az már hideg, de inkább csak feljebb tekerem a sztereó, hőfokszabályzós klímát - ha letekerve hagyom az ablakokat, a sok bérből és fizetésből élő jobban hallja a najnundnajncih luftbalonzt. Meg persze a Mercedes is így mutat igazán jól, látszik, hogy nincs B-oszlopa. Vajon mennyiért jönne el Nena egy fellépésre a lokálban? És mennyit kérne utána a fullszervizért? Jó is ez a bőr kartámasz, meg az automata váltó, ha mozognom kell, fájnak a tűszúrások a jobb karomban. Most ugrottam le Olaszba a múlt héten, volt egy kis ügyem Messinában, összesen kétszer vettem ki a váltót "D"-ből, azt is kávézáskor.

Hiába közel két tonna az 560 SEC, kis úthibákon ráz. De így legalább érezni, hogy él, meg hogy mennyi vasból van. A kormánya is kemény a feszes bőrbevonat alatt, a finom vibrációk átjönnek az ujjamon, folyamatosan érzem, hogy hatalmas gép dolgozik ott messze elöl. Ellenben egy mai Mercedes bőrkormánya puha, csak a mélyében tapintható ki valami tétova szilárdság. Varnus Xavér kézfogása.

Ejnye ez a Váci út, miért áll meg mindig valamelyik sáv? Letaposom a gázt, a váltó gyorsan visszapakolgat, kitekerem a kormányt, át a másik sávba, és várom a newtonmétereket, lóerőket, tessék csak, ki jön előbb? Finom noszogatás van, de a dráma egyelőre elmarad. Semmi földindulás, maghasadás - mint valami jobb mai kisdízel. A fordulatszámmérő mutatója mászni kezd felfelé, eléri a 2500-at, és hirtelen vályú keletkezik a térben. Végre tisztán felmorajlik a V8-as, a SEC orra dühödten felágaskodik, és ellentmondást nem tűrő stílusban lecsap a tájra. Csőlátás, halálfélelem, agyam valamelyik távoli tekervényében sipákolni kezd a szociális érzékenység, de lendületes mozdulattal félresöpröm. Mennyire más két tonna öntöttvas tetején robogni, mint feleennyi mai műanyagba csomagolva repeszteni. Emitt ezer fúvós harsog, Walkűrök lovagolnak fenségesen, amott meg a Scooter pöntyög a húszmilliméteres neodímium magassugárzón.

Ha nem is lehet virgoncan cikázni a Mercedesszel, kanyarodni azért tud, méghozzá tisztességesen nagyot. Mercedes-futóműre kevesen mondtak rosszat az elmúlt hatvan év során. Elöl spéci, hosszanti kitámasztásos, kettős keresztlengőkarok, hátul az állólámpás Mercedesnél tökéletesre csiszolt, ferde háromszög-lengőkaros cucc teszi a dolgát, persze mindenütt segédkeret, keresztstabilizátor. Nagy sebességnél, autópályán az 560 SEC úgy falja a kilométereket, ahogy kevés mai autó tudja: ha kell, kétszázzal utazik, élvezet és nyugalom egy testben. Ezerötszáz kilométer százötvennek tűnik, száznegyven-százötvennél pedig a fogyasztás szinte a polgári tíz-tizenkét liter között alakul. Mindezt a tulajdonostól tudom, aki a svájci autót Németországban vette.

Az állapot, a minőség egyszerűen mellbevágó. Jól öregszik az ülés bőre - látszik, hogy húsz év múlva is egyben lesz, de már most mutatja azt a patinát, amit csak borzalmasan gazdag emberek által vett borzalmasan drága bútorok szoktak. Sehol egy repedés, nyöszörgés, minden működik, a hidegben csak a jobb hátsó ablak motorja vonakodik, és csak az első lehúzáskor.

Mi minden extrát pakoltak egy nagy Mercedes-kupéba 1990-ben! Automata klímaberendezés, fullos bőrülések levegős, masszírozós deréktámasszal, memóriával (még a fejtámla is motorosan állítható), távirányítós központi zár, négy motoros ablak, vezetőoldali légzsák, tengelyirányban állítható kormány (kihúzva erősen felfelé mozdul a kerék), színezett üvegek, négygangos automata váltó, blokkolásgátló, kipörgésgátló - és ezek csak a konfekciós tételek. De van karos tempomat, sőt, a középkonzolon, nyomógombbal működésbe hozható hátsó differenciálzár is.

Érdekes, a külső tükrök közül csak a jobb oldalit mozgatja motor. Magyarázat: a Mercedes nem akarta feleslegesen túlkomplikálni autóit, ezért a vezető által könnyen elérhető bal oldali tükröt karosra hagyták a tizenöt-húsz évvel ezelőtti kocsikban. Nincs légrugózás sem - az tovább gyarapította volna a feláras tételek sorát -, a motoros tolótető is maradt kipipálatlanul az extralistán, így viszont legalább magas a mennyezet.

Az 560 SEC svájciként kezdte, később egy németé lett, középkorában töltött egy is időt Magyarországon is, most meg megy vissza Németországba. Mindenki tudja, hogy a Mercedesek közül a négyajtós dízeleket Albániában és Csecsenföldön tapossák végleg a földbe, a benzineseket Irakban lövik szét, és Mauritániában süllyednek el a homokban. De vajon hol végzi majd kalandos életét ez az 560 SEC? Talán egy svéd magángyűjteményben?