Túl durva!

Teszt: Mini John Cooper Works

2008. október 13., hétfő 02:34

Az ember azt hinné, odaát, Miniéknél megállt az idő. Egyik Mini olyan, mint a másik, pedig volt modellfrissítés, gyártanak kombit is, de a jól bevált formaterven sehogy sem akaródzik változtatni. Az újításokat ennél a márkánál különösen nehéz észrevenni, a dizájnért felelős részleggel nyilván mord hangon közölték a marketingesek: jók az eladási statisztikák, szóval úgy nyúlhattok hozzá, hogy nem nyúlhattok hozzá.

A hat év után, 2007-ben megjelent új Mininek ugyan minden alkatrésze más, még sincs a földön ember, aki meg tudná különböztetni elődjétől, és ezzel tulajdonképpen nincs is semmi probléma. Ha hat éve sikerrel árulnám ugyanazt a vattacukrot, én sem nagyon változtatnék a receptjén. No de ha lenne egy olyan hiper-szuper vattacukrom, ami szebb, jobb és finomabb, mint az összes többi együttvéve – ezért természetesen sokkal drágább is –, ahhoz már kitalálnék valami újat: csokidarabkákat szórnék a tetejére, leönteném szörppel, szép, színes celofánba csomagolnám, és zsiráf meg krokodil alakú pálcikára futtatnám fel.

Nem úgy a BMW. Az elősző JCW is olyan volt, mint a sima Cooper S, és ezt a mostanit sem cicomázták ki. Csendben meghúzódik egy-egy szolid John Cooper Works-logó az autó elején és hátulján, a küszöbökre is jutott a feliratból, és van egy apró jelvény a kesztyűtartó felett. Vége. A Cooper S és a JCW között kevesebb a különbség, mint a 2001-es és a 2007-es Mini modellek között.

Képzeljünk el egy potenciális JCW-vásárlót. Nyilván egy fokkal exhibicionistább, mint a többiek, akik Clio RS-t vagy Civic Type-R-t vesznek, de legalábbis jobban szereti a szépet. Kiválasztja a legdrágább modellt, kifizet érte plusz másfél milliót – a Cooper S 6,3, a JCW 7,75 millióba kerül –, és látszólag ugyanazt kapja; nem hinném, hogy örül neki. Minden autógyártó agyonspoilerezi a sportos modelleket, és ezt a vevők annyira szeretik, hogy sokszor csak az optikai csomagot veszik meg, elég nekik a gyenge motor, csak a kocsi mutasson jól. Miniéket ez szemmel láthatóan kicsit sem érdekli.

Sokat gondolkodtam, mi lehet a háttérben. Két megfejtésem van. Az első: a kocsi eleve jól néz ki, izgalmas, szembetűnő, fölösleges lenne tovább feszíteni a húrt, nehogy túl csicsássá váljon. A második: a gyáriak bíznak a JCW-tuningban, úgy gondolják, a modell lényege a vezetési élmény, bőven elég a plusz belső tartalom, hogy eladható legyen.

Szerintem kevesen bánták volna, ha a John Cooper Worksöt még ördögibb külsővel ruházzák fel, de tény, hogy az embernek már akkor összefut a nyál a szájában, amikor a műszaki adatokat nézegeti, az autót még nem is látta. A Miniket jó vezetni. Mindegy, milyen erősek, zártak vagy nyitottak, mindegyiknek első osztályú az útfekvése, és mindegyikben nagyon jó a vezetési pozíció. Ebben ráadásul még elektromos differenciálzár is van (EDLC, Electronic Differential Lock Control), ami ugyanazt a feladatot látja el, mint a hagyományos sperrek, sőt, akár teljesen össze tudja zárni a két oldalt, csak nem mechanikusan, hanem elektronikus úton.

A motorról bővebben annak, aki érti

A csúcsmodell esetében a motorok különleges eljárással köszörült és megerősített dugattyúkat, illetve fokozott szilárdságú, megnövelt sűrítési arányú hengerfejet kaptak. A szívószelepek és a szelepülékek szintén nagy igénybevételre szánt anyagból készülnek. A sűrítési arányt enyhén mérsékelték a Mini Cooper S konstrukciójához képest.

A Mini Cooper S motorjához képest elért teljesítménynövekedés elsősorban a levegő optimalizált be- illetve elvezetésének, valamint az átdolgozott turbófeltöltőnek köszönhető. A szívó- és a kipufogóoldali teljesítményfokozó fojtáscsökkentés érdekében a levegőszűrőt, a légtömegmérőt, a kipufogórendszert és a katalizátort szintén módosították.

A turbótöltő szívóoldali levegőbevezetésének áramlási keresztmetszetét szintén megnövelték. A kettős turbófeltöltő (Twin-Scroll Turbocharger) felépítése különösen közvetlen teljesítményleadást tesz lehetővé. A kipufogóleömlő öntvény, illetve maga a feltöltő csatornái két-két henger szerinti tagolásban futnak. A feltöltő turbinakerekei optimális módon már viszonylag alacsony fordulatszám-tartományokon forgásba lendülnek. A maximális töltőnyomást mindemellett 0,9-ről 1,3 barra növelték.

Kompresszor már rég nincs, az új generációs Miniket turbófeltöltővel lélegeztetik. A JCW-ben kifinomultabb technika van, mint a Cooper S-ben, kettős befúvású turbója külön pumpálja a levegőt a hengereknek kettesével, de lélegezni és kipufogni is hatékonyabban tud a motor, emiatt 260 – sőt, overboosttal 280 – Nm a nyomatéka, és ezért produkál 211 lóerős teljesítményt 175 helyett. A nagyobb motorerő miatt hatékonyabb fékeket szereltek a kocsira, a hatalmas, piros féknyergeken csinos John Cooper Works felirat. Megtaláltuk hát, dizájn helyett mire ment a sok pénz, de vajon megérte-e?

A motor dögerős és csodálatos a karaktere. Már alul, kétezres fordulat környékén is elég jól húz, feljebb pedig megőrül, szinte kiugrik az autóból. Űzi, röpíti a kocsit, nehéz elképzelni olyan szituációt, ahol ez a masszív 210 lóerő kevésnek bizonyulna. A Sport gomb benyomása után érezhetően javul a gázreakció, és kissé felkeményedik az egyébként is szokatlanul kemény és közvetlen kormány. A JCW 6,5 másodperc alatt 100-on van, ám ezzel távolról sincs vége, még jóval a sebességhatárok felett is magabiztosan, könnyedén gyorsul. Kár, hogy a hangja nem az igazi.

A JCW brummog. Jó hangos a kipufogó, és szépen durrog, mint némely versenyautóké, ha gyorsítás után elengedjük a gázpedált, de nem vérpezsdítő a hangja, sőt, hosszú távon inkább idegesítő. Autópályán kifejezetten kellemetlen a mély orgánum, 130-nál a gázpedál legapróbb érintésére is bántó búgás tölti meg az utasteret.

A motorhoz tartozó hatfokozatú váltó nagyon szépen, pontosan jár. A váltóutak lehetnének kicsit rövidebbek, ennek ellenére nagyon elégedett voltam vele. Egy baja azonban van. Amikor harmadikból vissza akartam tenni másodikba, többször is átugrott a kar a holtponton abba a tartományba, ahol már csak a rükverc van. Amikor gyorsan megyünk, egy komolyabb féktávon nagyon kellemetlen, hogy minden figyelmünket eltereli a vezetésről a szerencsétlenkedő váltókar.

Ha az aktuális JCW-nek a futóműve olyan lenne, mint az előzőnek, csak a motor és a váltó újult volna meg, a közepes hangélmény és a megszokást igénylő váltó ellenére is kapna négy és fél csillagot. A Mininek azonban a futóműve is új, és sajnos azt kell mondanom, a John Cooper Works Magyarországon gyakorlatilag használhatatlan.

Már az előző is nagyon kemény volt, ez azonban úgy pattog az útegyenetlenségeken, mint az a kicsi, kemény, tömörgumi labda, amivel délutánonként komoly sérüléseket okoztunk egymásnak a napköziben, amíg a tanító néni el nem vette. A sofőrnek egyfolytában korrigálnia kell az autó mozgását az útegyenetlenségek miatt, nagyjából úgy érzi magát, mintha rosszul beállított versenyautót vezetne.

A hosszanti bordák megvezetik, ide-oda tologatják a kerekeket, a huplik rendre kikapják a kezünkből a kormányt, és ha ez még nem lenne elég, az elektromos diffizár komoly hajtási befolyást produkál gázadáskor lassú és gyors kanyarokban egyaránt. Ha a John Cooper Worksöt rendesen meghajtjuk, a kormány megállás nélkül – igen, gázadáskor még egyenes szakaszokon is – mozog a kezünk ügyében, ha akarjuk, ha nem.

A futómű nagyon kemény, és a kasztni is végtelenül merev. Egy sportkocsi esetében ezek a legszebb bókok, de a JCW-nél egy kicsit túlzásba vitték a dolgot – vagy egyszerűen nem gurultak át Magyarországra a tesztidőszak alatt. Az egy dolog, hogy kényelmetlen, az előző is az volt, és sok más jó sportkocsi is az. Mindent nem akarhatunk egyszerre, ezt minden sportautó-tulajdonos tudja, és boldogan nyeli le a békát, ha bírja. De a JCW békája túl nagy falat, ilyen körülmények között egyszerűen képtelenség jóízűen autózni.

Az első kötény rendszeresen megsimítja az aszfaltot. Nem kell hozzá fekvőrendőr vagy földút, csak a megszokott magyar minőségi aszfalt. Nagyobb tempónál az autó rendre elpattog az útról – akkor is, ha nem eszeveszetten száguldunk –, márpedig ha nincsenek az aszfalton a kerekek, roppant körülményes a fékezés, a kanyarodásról nem is beszélve.

Mindehhez vegyük hozzá, hogy a kanyarokban egyfolytában mocorog alattunk, minden kisebb útegyenetlenség, minden pukli, minden keresztborda dob egyet rajta, szóval nekünk megállás nélkül korrigálnunk kell, ami megöli az élményt. Pedig tulajdonképpen minden rendben van, a motor és a váltó remek, a fékek brutálisak, a futómű nagyon gyors, és a diffizár is sokat segít kigyorsításkor. Versenypályán valószínűleg élveztem is volna, a magyar utak azonban még nem értek meg a Mini John Cooper Worksre.

Az előző generációs JCW élvezetesebb és jobban használható, mint az aktuális modell. Ez inkább egy versenypályán mutathatná meg kvalitásait, de rossz úton sajnos kirázza a lelket az emberből, így vezetni sem akkora öröm. Aki sportos Minire vágyik, vegyen egy használt JCW-t, vagy ha új autót szeretne, érje be a sima, 175 lovas Cooper S-sel.

A Mini

Mini Mini Ii 2007 John Cooper Works Mini Mini Ii 2007 John Cooper Works

A Totalcar értékelése:

Dögerős motor, precíz váltó. A futómű gyors és feszes, de nem a rossz minőségű magyar utakra találták ki. Az előző JCW jobb volt.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

Címkék:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Fillérekért osztják a családi Daciát

Fillérekért osztják a családi Daciát
A Lodgy, amelyben elég hely van hét embernek, ugyanannyiba kerül majd, mint egy Suzuki Swift.

Törésben verhetetlen

Úttalan utakon kószáltunk vele, és az összkerék­hajtást csak kíváncsiságból kapcsoltuk be. Volt még benne tartalék, csak a raklap hiányzott a platóról.

Gonoszabb lett a 7-es BMW

Csaknem a teljes motorválasztékot lecserélték, most már van háromturbós kivitel is.

Négyes BMW jön, már jövőre?

Nem pont olyan, ahogy korábban gondoltuk, de sportos lesz, és nem is nagy.

Meghalt a vétlen motoros

Előzött, pedig jött a motoros: a miskolci
férfi belehalt sérüléseibe.