Látszólag színes cukorka, valójában hidegvérű gyilkos
Az ember azt hinné, odaát, Miniéknél megállt az idő. Egyik Mini
olyan, mint a másik, pedig volt
modellfrissítés,
gyártanak
kombit is, de
a jól bevált formaterven sehogy sem akaródzik változtatni. Az
újításokat ennél a márkánál különösen nehéz észrevenni,
a dizájnért felelős részleggel nyilván mord hangon közölték
a marketingesek: jók az eladási statisztikák, szóval úgy
nyúlhattok hozzá, hogy nem nyúlhattok hozzá.
A hat év után, 2007-ben megjelent új
Mininek ugyan
minden alkatrésze más, még sincs a földön ember, aki meg tudná
különböztetni elődjétől, és ezzel tulajdonképpen nincs is semmi
probléma. Ha hat éve sikerrel árulnám ugyanazt a vattacukrot, én
sem nagyon változtatnék a receptjén. No de ha lenne egy olyan
hiper-szuper vattacukrom, ami szebb, jobb és finomabb, mint az összes
többi együttvéve – ezért természetesen sokkal drágább is –, ahhoz már
kitalálnék valami újat: csokidarabkákat szórnék a tetejére,
leönteném szörppel, szép, színes celofánba csomagolnám, és zsiráf meg
krokodil alakú pálcikára futtatnám fel.
Akárhonnan nézem, még mindig aranyosabb, mint sportos
Nem úgy a BMW. Az elősző JCW is olyan volt, mint a sima
Cooper S, és ezt a mostanit sem cicomázták ki. Csendben meghúzódik
egy-egy szolid John Cooper Works-logó az autó elején és hátulján,
a küszöbökre is jutott a feliratból, és van egy apró jelvény
a kesztyűtartó felett. Vége. A Cooper S és a JCW között
kevesebb a különbség, mint a 2001-es és a 2007-es Mini
modellek között.
Erre a képre kattintva az archív fotók galériájába jut
Képzeljünk el egy potenciális JCW-vásárlót. Nyilván egy fokkal
exhibicionistább, mint a többiek, akik
Clio RS-t vagy
Civic Type-R-t
vesznek, de legalábbis jobban szereti a szépet. Kiválasztja
a legdrágább modellt, kifizet érte plusz másfél milliót –
a Cooper S 6,3, a JCW 7,75 millióba kerül –, és látszólag
ugyanazt kapja; nem hinném, hogy örül neki. Minden autógyártó
agyonspoilerezi a sportos modelleket, és ezt a vevők annyira
szeretik, hogy sokszor csak az optikai csomagot veszik meg, elég nekik
a gyenge motor, csak a kocsi mutasson jól. Miniéket ez
szemmel láthatóan kicsit sem érdekli.
Sokat gondolkodtam, mi lehet a háttérben. Két megfejtésem van.
Az első: a kocsi eleve jól néz ki, izgalmas, szembetűnő,
fölösleges lenne tovább feszíteni a húrt, nehogy túl csicsássá
váljon. A második: a gyáriak bíznak a JCW-tuningban, úgy
gondolják, a modell lényege a vezetési élmény, bőven elég
a plusz belső tartalom, hogy eladható legyen.
Nagyobb szárnnyal meggyőzőbb lenne
Szerintem kevesen bánták volna, ha a John Cooper Worksöt még
ördögibb külsővel ruházzák fel, de tény, hogy az embernek már akkor
összefut a nyál a szájában, amikor a műszaki adatokat
nézegeti, az autót még nem is látta. A Miniket jó vezetni.
Mindegy, milyen erősek, zártak vagy nyitottak, mindegyiknek első
osztályú az útfekvése, és mindegyikben nagyon jó a vezetési
pozíció. Ebben ráadásul még elektromos
differenciálzár
is van (EDLC, Electronic Differential Lock Control), ami ugyanazt
a feladatot látja el, mint a hagyományos sperrek, sőt, akár
teljesen össze tudja zárni a két oldalt, csak nem mechanikusan,
hanem elektronikus úton.
A motorról bővebben annak, aki érti
A csúcsmodell esetében a motorok különleges eljárással
köszörült és megerősített dugattyúkat, illetve fokozott
szilárdságú, megnövelt sűrítési arányú hengerfejet kaptak.
A szívószelepek és a szelepülékek szintén nagy
igénybevételre szánt anyagból készülnek. A sűrítési arányt
enyhén mérsékelték a Mini Cooper S konstrukciójához
képest.
A Mini Cooper S motorjához képest elért
teljesítménynövekedés elsősorban a levegő optimalizált be-
illetve elvezetésének, valamint az átdolgozott turbófeltöltőnek
köszönhető. A szívó- és a kipufogóoldali
teljesítményfokozó fojtáscsökkentés érdekében
a levegőszűrőt, a légtömegmérőt,
a kipufogórendszert és a katalizátort szintén
módosították.
Erre a képre kattintva a sajtófotók galériájába jut
A turbótöltő szívóoldali levegőbevezetésének áramlási
keresztmetszetét szintén megnövelték. A kettős
turbófeltöltő (Twin-Scroll Turbocharger) felépítése különösen
közvetlen teljesítményleadást tesz lehetővé.
A kipufogóleömlő öntvény, illetve maga a feltöltő
csatornái két-két henger szerinti tagolásban futnak.
A feltöltő turbinakerekei optimális módon már viszonylag
alacsony fordulatszám-tartományokon forgásba lendülnek.
A maximális töltőnyomást mindemellett 0,9-ről 1,3 barra
növelték.
Túl durva! – Mini Cooper S John Cooper Works
Kompresszor már rég nincs, az új generációs Miniket turbófeltöltővel
lélegeztetik. A JCW-ben kifinomultabb technika van, mint
a Cooper S-ben, kettős befúvású turbója külön pumpálja
a levegőt a hengereknek kettesével, de lélegezni és kipufogni is
hatékonyabban tud a motor, emiatt 260 – sőt, overboosttal 280 – Nm
a nyomatéka, és ezért produkál 211 lóerős teljesítményt 175
helyett. A nagyobb motorerő miatt hatékonyabb fékeket szereltek
a kocsira, a hatalmas, piros féknyergeken csinos John Cooper
Works felirat. Megtaláltuk hát, dizájn helyett mire ment a sok
pénz, de vajon megérte-e?
Száguldani, azt tud
A motor dögerős és csodálatos a karaktere. Már alul, kétezres
fordulat környékén is elég jól húz, feljebb pedig megőrül, szinte
kiugrik az autóból. Űzi, röpíti a kocsit, nehéz elképzelni olyan
szituációt, ahol ez a masszív 210 lóerő kevésnek bizonyulna.
A Sport gomb benyomása után érezhetően javul a gázreakció, és
kissé felkeményedik az egyébként is szokatlanul kemény és közvetlen
kormány. A JCW 6,5 másodperc alatt 100-on van, ám ezzel távolról
sincs vége, még jóval a sebességhatárok felett is magabiztosan,
könnyedén gyorsul. Kár, hogy a hangja nem az igazi.
Semmi cicoma, sima kályhacsövek
A JCW brummog. Jó hangos a kipufogó, és szépen durrog, mint
némely versenyautóké, ha gyorsítás után elengedjük a gázpedált, de
nem vérpezsdítő a hangja, sőt, hosszú távon inkább idegesítő.
Autópályán kifejezetten kellemetlen a mély orgánum, 130-nál
a gázpedál legapróbb érintésére is bántó búgás tölti meg az
utasteret.
Példásan precíz
A motorhoz tartozó hatfokozatú váltó nagyon szépen, pontosan jár.
A váltóutak lehetnének kicsit rövidebbek, ennek ellenére nagyon
elégedett voltam vele. Egy baja azonban van. Amikor harmadikból vissza
akartam tenni másodikba, többször is átugrott a kar
a holtponton abba a tartományba, ahol már csak a rükverc
van. Amikor gyorsan megyünk, egy komolyabb féktávon nagyon kellemetlen,
hogy minden figyelmünket eltereli a vezetésről
a szerencsétlenkedő váltókar.
Ha az aktuális JCW-nek a futóműve olyan lenne, mint az
előzőnek, csak a motor és a váltó újult volna meg,
a közepes hangélmény és a megszokást igénylő váltó ellenére
is kapna négy és fél csillagot. A Mininek azonban a futóműve
is új, és sajnos azt kell mondanom, a John Cooper Works
Magyarországon gyakorlatilag használhatatlan.
Továbbra is jópofa és szűk belül
Már az előző is nagyon kemény volt, ez azonban úgy pattog az
útegyenetlenségeken, mint az a kicsi, kemény, tömörgumi labda,
amivel délutánonként komoly sérüléseket okoztunk egymásnak
a napköziben, amíg a tanító néni el nem vette.
A sofőrnek egyfolytában korrigálnia kell az autó mozgását az
útegyenetlenségek miatt, nagyjából úgy érzi magát, mintha rosszul
beállított versenyautót vezetne.
Nem létezik cirádásabb ajtó
A hosszanti bordák megvezetik, ide-oda tologatják a kerekeket,
a huplik rendre kikapják a kezünkből a kormányt, és ha
ez még nem lenne elég, az elektromos diffizár komoly hajtási befolyást
produkál gázadáskor lassú és gyors kanyarokban egyaránt. Ha a John
Cooper Worksöt rendesen meghajtjuk, a kormány megállás nélkül –
igen, gázadáskor még egyenes szakaszokon is – mozog a kezünk
ügyében, ha akarjuk, ha nem.
Túl durva! – Mini Cooper S John Cooper Works
A futómű nagyon kemény, és a kasztni is végtelenül merev. Egy
sportkocsi esetében ezek a legszebb bókok, de a JCW-nél egy
kicsit túlzásba vitték a dolgot – vagy egyszerűen nem gurultak át
Magyarországra a tesztidőszak alatt. Az egy dolog, hogy
kényelmetlen, az előző is az volt, és sok más jó sportkocsi is az.
Mindent nem akarhatunk egyszerre, ezt minden sportautó-tulajdonos
tudja, és boldogan nyeli le a békát, ha bírja. De a JCW
békája túl nagy falat, ilyen körülmények között egyszerűen képtelenség
jóízűen autózni.
Sportkocsihoz méltó csomagtér
Az első kötény rendszeresen megsimítja az aszfaltot. Nem kell hozzá
fekvőrendőr vagy földút, csak a megszokott magyar minőségi
aszfalt. Nagyobb tempónál az autó rendre elpattog az útról – akkor is,
ha nem eszeveszetten száguldunk –, márpedig ha nincsenek az aszfalton
a kerekek, roppant körülményes a fékezés,
a kanyarodásról nem is beszélve.
Mindehhez vegyük hozzá, hogy a kanyarokban egyfolytában mocorog
alattunk, minden kisebb útegyenetlenség, minden pukli, minden
keresztborda dob egyet rajta, szóval nekünk megállás nélkül
korrigálnunk kell, ami megöli az élményt. Pedig tulajdonképpen minden
rendben van, a motor és a váltó remek, a fékek
brutálisak, a futómű nagyon gyors, és a diffizár is sokat
segít kigyorsításkor. Versenypályán valószínűleg élveztem is volna,
a magyar utak azonban még nem értek meg a Mini John Cooper
Worksre.
Erre a képre kattintva az extra fotók galériájába jut
Az előző generációs JCW élvezetesebb és jobban használható, mint az
aktuális modell. Ez inkább egy versenypályán mutathatná meg
kvalitásait, de rossz úton sajnos kirázza a lelket az emberből,
így vezetni sem akkora öröm. Aki sportos Minire vágyik, vegyen egy
használt JCW-t, vagy ha új autót szeretne, érje be a sima, 175
lovas Cooper S-sel.
A Totalcar értékelése:
Dögerős motor, precíz váltó. A futómű gyors és feszes, de nem a rossz minőségű magyar utakra találták ki. Az előző JCW jobb volt.
- Kényelem
- Teljesítmény
- Megbízhatóság
- Szerviztapasztalat
- Fenntartási költség
- Ennyire szerette