A tökéletes női autó

2007.09.17. 01:13
Mit vegyenek azok a nők, akik nem elég cukik egy almazöld Micrában? Három majdnem penge verda tökös, de azért szoknyás csajoknak.

Kicsit meleg így ez az édeshármas, de a különböző súlycsoportok és korosztályok hasonló életvitelű gazdáik mellett ugyanazt a funkciót töltik be. Mindenki magának választotta és vette használtan az autót (természetesen férfi minőségellenőrökkel), legfeljebb ketten utaznak bennük, kevesebbet belvárosban és többet országúton, ha kell, hajópadlót és sittet szállítanak, de munkájukon kívül semmi közük egymáshoz.

A háromajtós Punto II formáját még a Grande Punto sem tudja felülmúlni. A pufi első generációból kiszívták a levegőt, így szikárabb lett, olyan mint egy feszes kitinpáncél, a nyolcéves forma ma is frissnek tűnik. A 16 szelepesekhez járó szpojler elöl értelmetlen, szögletes kopoltyúkkal ijesztget, hátul kiemeli a vákuum formázta homorú feneket, de szoknyák nélkül a Punto jelentéktelen kiskocsi.

Mindannyiunknak hátulról tetszik a legjobban, a segge hibátlan, a legjobb a három közül, de a hot hatch hátsók nem véletlenül forrók. Rovarszerű külseje egyedül ennek személyesíthető meg, a Primera semleges, a Volvo túl szögletes élőlénynek. Egy baja van. Nem veszik komolyan, kategóriatársai között legfeljebb a Mini Coopernek jár presztízs is, egy Fiatnak nem.

Ugyanez a komolytalanság nem mondható el a 21 éves Volvóról. A 200-as szériát itt már körbefényeztem, szépnek nem mondható, de szigorú és karakteres, bár ettől én még nem szoktam benne megkomolyodni. A teszten is mindenki erre mosolygott a legtöbbet, képtelen téglasága és a hűtőmaszk a hatalmas fényszórókkal mindenkit meghat. 290 000-ért adtak hozzá presztízst is, határozott fellépéssel mindig be tudok állni zárt céges parkolókba.

És remekül lehet vele ismerkedni, de pillanatnyilag ez egyikünknek sem célja, így ezt nem számíthatom be a pontversenybe. A divatoktól mindig távol álló formájával ráadásul kezd kultuszautóvá válni. (Drága, én aztán rajongok a 200-as Volvóért, de ezt a presztízsdolgot nem nagyon érzem. Tíz éve már csak kőművesek alatt látok ilyet, kopogó VW-dízelfüsttel takarják el a kilógó meszesvödröt.)

A Primera formáját nem tudtuk meghatározni. Sokáig álltunk az autó körül, valami vonzó vagy taszító részletet keresve aláztuk jellegtelenségét. Nem szép dolog rugdosni azt, aki nem is provokál, ráadásul a gazdája sem védte meg a nyomorultat, ő se a szépségéért szereti. Andi elsősorban feketét keresett, másodsorban Primerát. Jól tette, mert egyedül feketében és a néha felbukkanó kolbászzsírmetálban vállalható. Unalmas, még erogén zónái sincsenek, ideális tulajdonosnak egy idősödő német házaspárt képzeltünk el, akik már csak ritkán, és akkor sem együtt.

Kancsal macskaképét is csak a krómkeretes hűtőmaszk menti meg a morcosított Kadett-külsőtől, de a feketén szól a legszebben a króm, és egy nagy fekete autóval mindenhol meg lehet jelenni. (A cicabajusz valójában csak szerintetek mentő körülmény, szerintem kínos kísérlet a nulla forintból megoldandó modellfrissítés problémájára.)

A jól megrajzolt Puntót a bélése árulja el. A felhasznált anyagok borzasztóak, olcsó műszálas üléshuzat és csúnya műanyagok borítják, belül kibukik a népautóság, formatervezés csak a felszínre jutott. Ha az anyagokon spóroltak is, a Punto nagyon kézre esik. A középkonzolra helyezett ablakemelők kényelmesebbek az ajtóba integráltaknál, és a visszapillantótükrök jó nagyok. Még sehol sem zörög, a kezelőszervek is elég súlyosak. Andival nem szeretjük a miniket, de a Punto II jól van összeszerelve, és masszív, nem menekültünk belőle. Mindhárom autóban legfeljebb ketten ülünk, ezért a Punto helykínálatban nem marad el a többitől. Kit érdekel, mekkora hátul a hely, ha mindig üres?

A Primera a világos plüss kárpittal és a legömbölyített formákból kialakított műszerfallal otthonos, de már látszik rajta a 170 000 km, a kormány kopott és morzsállik is. A kézzel állítható tükrök birodalmából nézve az elektromos tükör megható, de az autóinkat ritkán vezetik mások, így jelentősége elhanyagolható. Sminktükör is csak ebben van. Nem fogom egy bebuherált tükörrel megbontani a Volvo szigorú egységét, így csak csendben irigykedek.

Aljas dolognak tűnhet egy jó állapotú öreg bálnát indítani fiatal, és több kategóriával elmaradó autók ellen. Kihalóban lévő faj utolsó példányaként fordulnak hozzá, ami tompítja a kritikai érzéket. Hibái ellenére mindenki boldogan szállt ki belőle, mert hiába nem szép a szögletes kék műszerfal, harmóniája és egyedisége veri a népautók szürke és fekete egyenműanyagjait. 480 000 km után nem nyiszog, a kormány sem porzik, a kék plüss is hívogat. Annyira meg nem idegen, hogy ne lenne elsőre egyértelmű a kezelése. Tárolórekeszekben ez a legerősebb, a vezetőcipőre cserélt magassarkú nem hányódik az ülés alatt, mehet a kesztyűtartóba.