Beethoven megbolondítja az algoritmust

Teszt: Kia Soul 1.6 – 2009

2009. március 13., péntek 00:01

Mi ez, tán egy álcázott Ferrari? – morogtam magamban. Először ügyvezetőnk alkalmazott önkényuralmi módszereket, hogy einstandolhassa a kocsi kulcsait. Aztán kedvenc bloggerünk dobott be egy tökéletes testcselt, és meglógott vele palócföldre. Nem panaszkodásképpen, de csak nagy nehezen tudtam megkaparintani a Kia Soult, pedig eleve úgy volt, hogy én írom a tesztjét. Persze mindkét hiéna kitalált egy-egy jól csengő fedősztorit, de engem hiába kábítanak: a lejárt műszaki és a bakra emelt saját verda csak rossz kifogás. Vonzó doboz ez az új Kia.

De nem mindenkinek tetszik. A csajom például azonnali pszichiátriai kezelést javasolt, miután meglátta, mivel jöttem haza. "Ciki lehetett egész nap ebben feszíteni, de az ilyen lelki sérüléseket már könnyen tudják kezelni" – sietett maximális empátiával a segítségemre. Saját MX-5-ös Mazdájának tükrében a Soul tényleg maga az Antikrisztus, viszont a Mini, a Fiat 500 és a Mazda2 nagyon tetszik neki. Ami rossz hír lehet a Kiának, mert pont utóbbi modellek vevőit szeretnék a Soullal elcsábítani.

Méreteit tekintve elég csalóka autó. Fotón aranyos kis doboznak tűnik, és ezt erősíti a tudat, hogy a Rio műszaki alapjaira épül. Élőben viszont inkább érződik négykerekű toronyháznak, mint kisautónak. Hiába, a cipősdoboz egyértelműen a helykihasználás csúcsa, nem véletlen, hogy a szállítókonténerek nem tojás, hanem hasáb alakúak. 4,1 méteres hosszúsággal és 1785 milliméteres szélességgel nagyra nőtt kisautónyi alapterületet foglal el a Soul, de 1,6 méteres magasságával kifejezetten hórihorgas.

Arányaival egyértelműen a Minit majmolja a Soul formaterve. A lökhárító nagy fekete betétei, a hatalmas lámpatestek, a határozott méretű kerékjáratok miatt az egész autó kisebbnek tűnik, mint amekkora valójában. Szintén a Minitől lopott trükk az A-oszlop lakkfekete borítása, amitől a szélvédő és az oldalüvegek optikailag úgy olvadnak össze, mintha egy darabból lennének. A Soul hátulról is látványos darab, ötödik ajtajának lemezdomborítása és egyedi lámpái miatt törpefurgonnak tűnik.

A Kia doboz utasterében is folytatódik a laza, funky stílus. A műszerfal és az ajtókárpit jelentős része kapott rikító piros betéteket, de a kormánykerék közepére, a váltógombra és az ülések huzatára is locsoltak a bikavadító színből. A műszerek egymásba tolt csövek mélyéről néznek vissza, a középkonzolt is egy hangsúlyos, íves emelvényre tették. Vagány az utastér, de szerencsére ez a sok hatásvadász látványelem nem megy a kezelhetőség rovására. Minden kapcsoló vagy nyomógomb kézre esik, a Soul csukott szemmel is egy perc alatt belakható – ez jó.

Az már nem tetszik annyira, hogy az anyagok túlnyomó többsége szánalmasan vékony karcmágnes, és a magasra tett ülés is elég kényelmetlen. Hely az van bőven, ezért is olyan feltűnő, hogy az első székek háttámlája csak a felsőtest közepéig támaszt, onnantól felfelé mintha nem is létezne. Hátul keresztbe tett lábakkal terpeszkedhetünk, a Soul kompakt kocsikat megszégyenítően tágas itt is.

A csomagtartó alaphelyzetben 340 literes, és a padlója alatt több fiókra tagolt tároló található. Az ülések ledöntésével 818 literesre tágul a tér, ennél a forma alapján többet vártunk volna, de nem vagyunk telhetetlenek. Praktikus szempontok szerint, emberek, cuccok szállítására elég nagy a Soul, de külső méreteivel még pont kezelhető szűk városi forgalomban is. Az első sarkait pontosan látni, viszont hátrafelé, oldalirányba elég korlátozott belőle a kilátás: C-oszlop helyett C-falat építettek bele, ami egész kerületeket kitakar.

Centikkel és literekkel nem lehet megnyerni a fiatal, nagyvárosi közönséget, márpedig a Soul elsősorban nekik készül, ezért a Kia tele is tömte trendinek tűnő kiegészítőkkel. A külön mélynyomós, sok hangszórós hifi iPod-csatlakozója rendben van, a tolatókamera, amely rémesen torz képét a belső tükörre vetíti, már nem olyan finom darab. Viszont a 2009-es parasztvakítási verseny minden érmét a Kia viszi el a hangszórókba épített, piros fényű hangulatvilágítással.

A kormánytól jobbra lévő kapcsolóval működtethető rettenet műszaki leírásáért sírva könyörögnek a kínai bazárok beszállítói. Az ajtókárpit hangszóróiba épített piros izzók szabályozható fényerővel világítanak, ütemesen pulzálnak (ez a "MOOD", azaz hangulat állás), vagy a zene ritmusára villognak. Utóbbi mondjuk erősen elméleti lehetőség, mert zúzós metálzenével vagy Beethoven IX. szimfóniájával csúnyán megbolondítható az algoritmus. Viszont a tücc-tücc zene basszusait pontosan követi a megjelenésben a PB-gázos Szieszta kályhák gázégőit idéző, szánalmas hangulatvilágítás.

Ha magához tért a kultúrsokkból, és kíváncsi rá, hogy megy a Kia Soul, lapozzon!

Menet közben is fura jószág a Kia Soul. 1,6 literes, változó szelepvezérléses benzinmotorja 126 lóerős, ami papíron nem rossz eredmény. Legnagyobb nyomatéka viszont csupán 157 Nm, és az is magas, 4200-as fordulatszámon jelentkezik. Ezzel szemben 1250 kilogrammos üres tömeg áll, hatalmas homlokfelülettel és egy barokk katedrálist megszégyenítő légellenállással súlyosbítva.

A négyhengeres motor alacsony fordulaton elég harmatos, de ilyenkor legalább nem túl zajos. Folyamatos üveghangon pörgetéssel lendületes haladásra lehet kényszeríteni a Soult, amihez az ötfokozatú váltó is egész jó partner. Gyors, de határozott kapcsolásoknál pontosan jár a kar, viszont a H-kulissza oldalirányú határolórugói olyan gyengék, hogy rutinból váltogatva könnyen félrekapcsol az ember.

A tempósabb, dinamikusabb haladáshoz jól asszisztál a határozott, pontosan adagolható fék, a pontos, bár rémesen szintetikus érzetű kormányzás és a futómű is, ami kanyarokban mozgékony, élénk kocsivá teszi a Soult. Mindegyik alkotóelem elviselne még egy kis nyomatékot, úgyhogy ismeretlenül is inkább a dízelmotor ajánlható a kis Kiához. Különösen, hogy azzal talán takarékosabb is. A műszaki adatokban 8 liter alatti városi átlagot és 6,5 literes vegyes fogyasztást ígér a Kia, de ezt nekünk nem sikerült reprodukálni.

Teljesen hétköznapi használat mellett 8,5 liter körül fogyaszt a Soul, de Vályi kollégának tempósabb autópályázással ennél is magasabb átlag jött ki. Ilyenkor nemcsak a fogyasztás, de a zajkomfort is elárulja, hogy a dobozforma nem minden szempontból előny. Az ötfokozatú váltó és pörgős motor párosa miatt nemcsak a szél süvítése, de a mechanikai zajok is állandó útitársaink.

A kényelem nem volt top prioritás a Soul tervezésekor, ezt a futómű hangolása egyértelműen elárulja. Kemény a rugózás, ami csak részben magyarázható a túlméretes, 18 colos felnikre feszített peres gumikkal. A magas építésű karosszéria dülöngélését, bólogatását is acélos rugókkal próbálják csökkenteni – sikerrel. Az elöl MacPherson rendszerű, hátul csatolt lengőkaros futóműben a lengéscsillapítókkal van a legtöbb gond, ezek képességeit jócskán meghaladja, hogy a nagy és nehéz kerekek függőleges mozgásait kordában tartsák. Ettől ráz, ugrál, néha felüt, és közben dübörög is a Soul, viszont cserébe legalább izgalmasan kanyarodik.

Nem hibátlan, de szerethető autó a Soul, és talán a Kia ennek örülhet a legjobban. A különleges forma, a tágas utastér mellett még épp élhető külső méretek, a használható dinamika, a jó fékek, a gazdag felszereltség és az ahhoz képest baráti ár egy olyan csomagolást kapott, amiért mi is tudunk lelkesedni. Persze, nem tetszik mindenkinek, de annál jobb – ha megosztja a közönséget, ha véleményformálásra ösztönöz, akkor a Soul már célba ért. Jó, de unalmas autója a Kiának eddig is volt, a Soul viszont az érzelmekre hat, ami újdonság egy koreai márkától.

Ami a vetélytársakat és az árakat illeti, 3,7 millió forinttól indul a Soul, ennyiért pedig még hasonló autó se sok van. 4,2 millióért már vagy jó felszereltséggel, vagy dízelmotorral vihető haza. Az ötajtós kompaktoknál sokkal tágasabb, a kompakt buszlimuzinoknál klasszisokkal izgalmasabb. A Scion xB, ami közvetlen vetélytársa lehetne, hivatalos forrásból itthon nem kapható, így egyelőre egyedülálló a piacon. De ez nem lesz sokáig így, hamarosan támad a Nissan Cube és a Skoda Yeti . Mert a dobozban egyre több gyártó szerint van fantázia.

Kia Soul

Kia Soul 2009 Ex Kia Soul 2009 Ex

A Totalcar értékelése:

Különleges tárgy, de nem jó autó a Kia Soul. Egyedi forma, extravagáns és tágas utastér, elérhető ár a mérleg egyik serpenyőjében, kemény rugózás, gyenge motor és sok műanyag a másikban.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

Címkék:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Fillérekért osztják a családi Daciát

Fillérekért osztják a családi Daciát
A Lodgy, amelyben elég hely van hét embernek, ugyanannyiba kerül majd, mint egy Suzuki Swift.

Törésben verhetetlen

Úttalan utakon kószáltunk vele, és az összkerék­hajtást csak kíváncsiságból kapcsoltuk be. Volt még benne tartalék, csak a raklap hiányzott a platóról.

Gonoszabb lett a 7-es BMW

Csaknem a teljes motorválasztékot lecserélték, most már van háromturbós kivitel is.

Négyes BMW jön, már jövőre?

Nem pont olyan, ahogy korábban gondoltuk, de sportos lesz, és nem is nagy.

Meghalt a vétlen motoros

Előzött, pedig jött a motoros: a miskolci
férfi belehalt sérüléseibe.