A Bush-alternatíva

Próba: Alfa Spider - 2006

2006. június 26., hétfő 07:50
Az amerikai elnök nagyon fontos magyarországi látogatása okozta ferihegyi mizériából nekünk is kijutott. Ez volt az ára, hogy kipróbáltuk a világ egyik legszebb nyitott autóját.

Dzsordzs Dábüljú, Dzsordzs Dábüljú, mi a rákot keresel te itten minálunk? - futott át agyamon a gondolat, de a folytatásnak még nincs itt az ideje, hiszen kifelé még minden rendben ment. A gépünk délben indult, a prezident pedig koraeste érkezett, úgyhogy kifelé semmi gond nem volt, időben léptünk le. Zökkenőmentesen jutott el hazánk dolgos újságíróinak kicsiny csoportja Szicíliába, ahol az Alfa Romeo büszkeségének, a nyitott, kétüléses Spidernek a bemutatóját tartották. Aki a Spider történelmével szeretne megismerkedni, ide kattintson, a többiek olvassanak tovább.

A 159 volt az új széria első darabja. Aztán jött a Brera, majd a 159 kombi változata, az SW, és most itt van a Spider, ami gyakorlatilag egy nyitott, kétüléses 159-es, de mégsem. Érdekes, hogy a négy autó orra tök ugyanolyan, karakterük mégis merőben eltérő. Míg a 159-es kivételesen szép limuzin, a Brera gyakorlatilag koncepcióautó, a Spider pedig... nem is tudom. A világ egyik legszebb nyitott kétülésese.

Sokféle szépség van a világon. Van, akit belső értékei szépítenek meg , van, aki határozott karakterével megosztja az embereket , egyesekből lelkesedést, másokból undort váltva ki, és bár a szépség merőben szubjektív megítélés tárgya, van, akit szinte mindenki szépnek lát. Ez utóbbi csoportba tartozik például Shakira, meg az Alfa Spider.

Spider, vagyis pók, magyar módra

Spider tulajdonossá csak az emberek elenyésző százaléka válhat, pókja azonban mindenkinek lehet. Erre a bonyolult mélyfilozófiai összefüggésre Romhányi József, a zseniális költő-fordító-szövegíró is rájött, és a magyar nyelvet egyedülálló szellemességgel tekergetve mindjárt versbe is foglalta. Olvassák szeretettel ezt a kis költeményt, melyet a Mézga család, a Dr.Bubó és a Frédi-Béni szövegének megalkotója írt, a rímhányó, aki sajnos 1983 óta nincs köztünk, de zsenijének az élők nagy szerencséjére megannyi nyoma maradt.



Romhányi József: A pék pókja

Az apróka
pók-apóka,
s a porhanyó
potrohú
pókanyó
a pékségben
a szennyezett
mennyezetre
nyálból való
máló
hálót
font, -
pont.
A kópé
póknép
pótlék-
hálókat eresztve
keresztbe
a pókasztal fölött,
hálóból ebédlőt kötött.
Félt a péppel pepecselő pék,
hogy odapök
a pók,
illetve a liszttel
hintett púpos pépre tisztel.
Ezért leseperte az apróka
pókpárt a padlóra.
Csattant a fapapucs -
Fuccs!
Így járt pórul a két pupák
pék
pók.
Pukk.

Az orr-résszel nem érdemes foglalkozni. No, nem azért, mert nem szép, ellenkezőleg, de tényleg pont ugyanúgy néz ki, mint a fent említett modelleknél. Kétszer három kerek fényszóró, középen pajzs, ködlámpák. Elég az hozzá, hogy pazar, aki többre vágyik olvassa el Karotta 159-es tesztjét itt. Oldalról azonban erősen különbözik a Spider mind a 159-től, mind a Brerától. Letisztult, a szó pozitív értelmében vett egyszerű forma, de az első és a hátsó lámpatestek egy kis agresszivitást, morcosságot csempésznek az eleganciába.

A Spiderben nem ülnek annyira hátul az utasok, mint általában a hasonló jellegű nyitott kétülésesekben, ami a sportosság rovására az elegancia és exkluzivitás oldalára billenti a mérleg nyelvét. Egészen addig, amíg meg nem nézzük a fenekét. A Spidernek a fara a legagresszívabb, a hatalmas hátsó lámpák és a két dupla krómozott kipufogó látványától vélhetően minden utcai harcosnak inába száll a bátorsága, és előzés helyett inkább beáll a sorba, csöndben átszellemül és gyönyörködik.

Egyelőre kétféle motort szerelnek a Spiderbe. A kisebbik a soros, négyhengeres, 2,2 literes JTS, 185 lóerővel és 230 Nm maximális nyomatékkal, a nagyobbik a 3,2-es V6-os, 260 lóerővel és 322 Nm-es nyomatékkal. Lehet, hogy idővel a Brerához is rendelhető 200 lovas, 2,4-es dízelmotort is választhatjuk majd, legkorábban 2007-ben. Adott tehát egy gyönyörű kabrió és Szicília kanyargós szerpentinjei, hát persze, hogy a V6-ost próbáltuk ki először.

Alfa Spider 3.2 V6 Q4

A hangja gyönyörű. A V6-os nem tolakodóan hangos, de kellően mély és goromba ahhoz, hogy az ember néha-néha kedvtelésből is adjon gázt, csak a zene miatt. Az akusztikai élmény azonban nem párosul aszfaltszaggató gyorsulással, mert bár 260 lóerő nem kevés, a tető nélküli modellt jócskán meg kellett erősíteni, így 1,7 tonnásra hízott, márpedig ekkora tömeget mozgatni még egy ilyen bivalyerős V6-osnak is megterhelő feladat.


A gyár szerint 7 másodperc alatt gyorsul 100-ra, de az autóban csak az erőt érezni, a gyorsulás nem tűnik annyira intenzívnek. További problémát okoz, hogy a váltó istentelenül hosszú áttételeket kapott. Hiába a hat fokozat, ha a második 110-nél forog le, a harmadik pedig 170-nél(!!!) ér véget. Érthetetlen, hogy egy sportos modell erős motorjához hogy a vérbe illeszthettek ilyen váltót.

A nagy tömeg miatt a kanyarsebesség sem az igazi, és a rossz kiosztás miatt a kanyarok nagy többségéből a kigyorsítás is nehézkes. A nagyobb motorhoz nagyobb fékeket ad az Alfa, ennek ellenére jó hosszú féktávokat kell venni, mert az óriási tömeg a fékeknek is betesz. A motorhoz illesztett összkerékhajtás-rendszer ebben az autóban inkább azért kell, hogy az első kerekek nagyobb gázadásnál ne forogjanak bután az aszfalt felett, nem azért, hogy a száguldás örömét fokozzák, ez az autó ugyanis nem arra való.

Autóversenyzők, utcai harcosok semmiképpen ne vegyenek 3,2-es Spidert. A V6-os erejét csak az egyenes szakaszokon élvezni, inkább a hangja az, ami szó szerint és képletesen is mellette szól, azért viszont nem biztos, hogy érdemes milliókat fizetni.

Alfa Spider 2.2 JTS

A napot ez a modell mentette meg 1530 kilós tömegével, ami pont 160-nal kevesebb, mint a V6-osé. 160 kiló, az annyi, mintha két férfiember ülne még rajtunk kívül az autóban, vagyis nagyon sok. Ekkora súlytöbbletet már az erősebb motorok is megéreznek. A 2,2-es Spider sokkal könnyedebb, fickósabb, mint nagy testvére. A 8,8 másodperces gyorsulás ez esetben teljesen hihetőnek tűnik, és a motor ereje, valamint a váltó áttétele - ez már 90-nél kéri a harmadikat - kielégítő párosítást nyújt egy kis élményautózáshoz.

A sornégyes persze nem úgy szól, mint a V6-os, de az Alfáknak szinte kivétel nélkül szép hangjuk van, ezzel sem volt semmi baj. Az egész autó sokkal közvetlenebb, sokkal inkább együtt gondolkodik a sofőrrel, és egy kis kellemes, önfeledt mókázásban is partner. A Spiderhez sokkal jobban passzol a kisebb motor és a kisebb önsúly, az ára is sokkal alacsonyabb, mindenképpen ezt ajánlom.

Verdikt Bush-sal

A Spider forgalmazása Magyarországon szeptemberben kezdődik. Az árát pontosan nem tudjuk, de több mint valószínű, hogy az alapmodell tízmillió alatt marad. Nyugat Európában átlagosan 2000 euróval lesz drágább, mint a Brera. A dizájn nagyon jó, a beltér is nagyon szép - gyakorlatilag a 159-esével azonos - de az árat kicsit mégis sokallom, igaz, a riválisokat sem adják olcsón. 10,3 millióért lehet Z4 2.5i-t venni 177 lóerővel, a 180 lovas, 1,8-as turbó TT Roadstert pedig 11 millió körüli áron, de már nem is, mert jön az új.

A Spider tehát elsősorban az olasz dizájn szerelmeseinek szól, nőknek és férfiaknak egyaránt. Ők egész biztosan maradéktalanul elégedettek lesznek, hiszen ez az autó tényleg az egyik legszebb, legegyedibb nyitott kétüléses. Akinek a száguldás és a vezetési élmény fontosabb, úgyis Honda S2000-t vásárol magának 10,4 millióért, vagy Nissan 350Z roadstert 12,7-ért. Azoktól viszont nem lesz könnyes az emberek szeme, ha meglátják.

Alfa Spider - 2006

Ja, a Bush-történet végével még adós vagyok. Viszonylag olcsón megúsztuk. Mindössze 1 óra 20 perccel szállt fel később a gépünk a tervezettnél, de nem irigylem azokat, akik egy tengeren túli utazás után órákig izzadtak Ferihegyen, míg végre-valahára hazaengedték őket. Persze ha látnánk az értelmét, ha tudnánk, miért kellett kiállnunk mindezt, az egészen más lenne, de nem derült ki semmi. Dzsordzs Dábüljú itt volt, koszorúzott, mondott valami semmit, aztán elment, és ennyi, isten véle! Legközelebb, ha van valami, inkább mi menjünk, az kevesebb macera.

Sajtógaléria

Aki további részletekre kíváncsi, ne hagyja ki sajtófotó-galériánkat.
Kattintson ide!

Alfa Romeo Spider 2006 2.2 Jts Alfa Romeo Spider 2006 2.2 Jts

A Totalcar értékelése:

Távolról sem tökéletes, nehézkes, de a kategóriában – és sok más kategóriában is – a legkívánatosabb külsejű. A 2.2-es motor nem harmonizál a támadásra kész külsővel, ez nem sportkocsi, csak annak látszik.

Írjon ítéletet!

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

Alfa Romeo Spider 2006 3.2 V6 Q4 Alfa Romeo Spider 2006 3.2 V6 Q4

A Totalcar értékelése:

Ezt az autót a Totalcar még nem értékelte.

Írjon ítéletet!

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

Címkék:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Fillérekért osztják a családi Daciát

Fillérekért osztják a családi Daciát
A Lodgy, amelyben elég hely van hét embernek, ugyanannyiba kerül majd, mint egy Suzuki Swift.

Törésben verhetetlen

Úttalan utakon kószáltunk vele, és az összkerék­hajtást csak kíváncsiságból kapcsoltuk be. Volt még benne tartalék, csak a raklap hiányzott a platóról.

Gonoszabb lett a 7-es BMW

Csaknem a teljes motorválasztékot lecserélték, most már van háromturbós kivitel is.

Négyes BMW jön, már jövőre?

Nem pont olyan, ahogy korábban gondoltuk, de sportos lesz, és nem is nagy.

Meghalt a vétlen motoros

Előzött, pedig jött a motoros: a miskolci
férfi belehalt sérüléseibe.