Disznók a műjégen

Volvókat előszeretettel fényképeznek nagy, nyugodt vízfelületek, békés, széltől alig borzolt fenyőrengetegek, hatalmas üres legelők mellett. Minél statikusabb a háttér, annál nagyobb az esély, hogy nem vonja el a figyelmet a tárgyról, amit ábrázolni akarnak. Ezt egyáltalán nem bánom. Semmi kifogásom nem lenne, ha azért fizetnének vagy arra verhetnék el egy váratlanul ölembe pottyant összeget, hogy a legszebb évszakban bejárjam Skandináviát, és fotózgassak néha. Egy kombi Volvóval.

A V70 elegáns, visszafogottságot sugárzó, a merészséget összefogottsággal pótolja, ezért a szolid emberben tetszést kelt. Sajnos mégis akad egy-két kifogásom. A nagy kombi sokkal kisebbnek látszik. Ráadásul formai jegyeit már egyszer ugyanezen kontextusban felhasználták. Tökéletes mása a V50-esnek, ember legyen a talpán, aki képes megkülönböztetni. Amikor begördültem tucatnyi elszánt Volvo-barát mellé, egyesek a kistestvér nem várt feltűnésén csodálkoztak.

Mások is terveznek hasonlóan. A Mazda6 szintén jóval kisebbnek mutatja magát, a formájáról a Maserati Quattroportét is kevesen saccolnák 5,05 méter hosszúnak. Előbbiek a lekerekítéssel, a Volvo a tömörítés eszközével éri el az optikai megtévesztést. Tesztautónk 4,82 méter hosszú, 182 cm széles, de magasabb másfél méternél, és ez megzavarja a szemet. Hiányoznak az elődöknél lassacskán elfogyó, mégis észrevehető sík felületek. Felpumpáltak egy kisebb ugyanilyet, és elkészült a mű.

Pedig a részletmegoldásokkal nem kötözködhetünk. Formás lekerekítések, lágyan ívelő tető, nincs egyetlen felesleges, öncélú kitüremkedés, pedig ez mostanság elterjedt. Olyan, mint egy delfin, azt is csodáljuk a habokból előszökellve áramvonalas testéért, csinos formájú fejéért, de ha arra gondolunk, ilyen lenne az asszony az ágyban (vastag derék, lapos mell, elöl keskeny, középen hordó), biztosan elmenne a kedvünk a házasélettől.

Maximálisan minimalista - belső

Minden újabb Volvóban ugyanaz a miliő fogad. A béke szigete, az individualisták (egykoron: remeték) álma, egy saját, komfortos világ. Már ha nem ilyen rideg fekete. Láttam másikat, csodálatos vajbőrrel kárpitozva, világos műszerfallal, elolvadtam a gyönyörűségtől. Ebben meg mintha temetésre igyekeznék, humornak, felszabadult vidámságnak helye nincs. Németebb a germánnál, a tömör feketeségben mintha arra való volna az alu(hatású)betét, hogy ellenőrizhessük arcvonásaink szigorát.

Mást nehezen tudok mondani róla, minden leírtunk a V50-es tesztekben . Legfeljebb a dimenziók különböznek, széltében elöl tágas, nálam testesebb, korábbi Volvókon edződők véleménye szerint az ülőlap rövid. Hátul a fejtér bőséges, a lábtér elegendő, de három utasnál 70 kg/fő fölött a gyengébb vesztesnek érzi magát, mint korábban kikelt testvérei mellett a madárfióka. A csomagtartó viszont óriási, 550 literes. Ketté is kellett osztani egy felcsapható palánkkal, mert nincs akkora bevásárlás, ami megtöltené.

És már azt is tudjuk, hogy az elektronika tényleg megvédi a bajtól. Szinte nem is érteni, minek az vaskos váll, a sok acél.