2009.04.22. 16:35
83 hozzászólás


A Jóisten is nekünk teremtette ezt a napot.
Olyan volt, mint egy lagymatag, nyári szabadtéri rock'n'roll koncert.
A napsütés próbálta feltüzelni tikkadt testünket, mi pedig csak feküdtünk a kényelmes nyugágyakon a kert közepén, jéghideg sörrel a kezünkben néztünk ki bután a fejünkből, meredtünk a főútra, ami nem egész hetven méternyire volt és autófelismerőst játszottunk. Másfél óra után biztosak voltunk benne, hogy a helyi Seat és Suzuki kereskedőknek nem kopik fel az álla a fene nagy válság ellenére sem.
Kicsiny-kis dolce vita, mint olajfolt a víztükrön, úgy csitította a pörgésben-rohanásban lassan pusztuló test és lélek kavargását.

Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre többen vagyunk, jészervusz, miújsághaver, hozzegysört-döccenjle, és máris tucatnyi hangot vitt a kellemes, tavaszi szellő. Megjöttek rég nem látott jó barátok, lassan, félve szivárogtak az új arcok, akik öt percen belül már úgy diskuráltak, mintha több éve ismernének mindenkit.
Pár vízipipa hiányzott csak és teljes lett volna a hippikommuna-érzés.

Röfögés-hörgés: jönnek a Range-Roverek nagy dérrel-dúrral, mint elszánt őskori Brachioszauruszok, a V8-as Rover motorok hangja egy pillanatra mindenkibe belefojtja a szót,  cimborák ezek is, naná, boronatárcsa, kilónyi fűszer és hús, szerencsére a barátnők és feleségek gondolkodtak helyettünk, tudják, hogy a férfihez a hasán keresztül vezet az út, és hoztak minden földi jót, amit csak sütni lehet. Na meg azt is, ami már készen van. A lassan harminc főre duzzadó verébcsapat semmiben nem szenvedett hiányt. Lassan, nagyon lassan kezdődik a kavargás, az örvénylés, minden pillanatra újabb látnivaló, nem csak autó, motor is. Mert ők is eljöttek, maroknyian igaz, de itt vannak, tökéletesen beillenek a képbe. Megérkeznek a kollégák, TéZé Corollája végre összeállt, mindenki vigyorogva szállt ki belőle egy-egy kör után, Papp Tibi nem tud nyugton maradni és csak lövi a képeket sorban. Árpád még péntek este zúdult be Dórival a MadMax-motoron. Egymást váltva, de megjelent szinte az egész Totalcar-brigád (Bende Tibi, Winkler, Nyegleo és persze Tom), kösz srácok.

Mire alkonyodik már tele is a vendégházak előtti kis placc, van itt minden, mi szem-szájnak ingere, Sipos Zolira újfent lehetett számítani, kár, hogy a Corolla és a Capri nem állt egymás mellett, a balerina és a birkózó. Még jó, hogy itt a falu vége, remek, kanyargós szakasz vezet az első körforgalomig, lehet autózni. Ésszel persze, élni akar mindenki, csoportok tűnnek el egyik-másik irányba, majd érkeznek meg pár perc múlva vadul diskurálva. Kik autózásból, kik az étteremből jönnek. Előbbiek vigyorogva, utóbbiak lassan, megfontoltam, mint degeszre tömött gólemek. Nem köpködjük egymást, nem szarozzuk a másik autóját, mindannyian egyet szeretünk, nem harc ez, hanem valami megfoghatatlan mély egyetértés, ott kering a levegőben, tüdőnkben. Még Károly kutyám is nyugodtan szuszog Erikám mellett a lányok körében.

Amerre a szem ellát, mindenütt beszélgető, gesztikuláló emberek, s lássunk csodát: mosolyog a magyar! Nem tudom és nem is akarom számba venni a rengeteg autót és motort, minek? A képek magukért beszélnek, aki ott volt, olvassa ezt, közös emlékként marad meg benne és még évek múlva is tudni fogja, ki érkezett éjfélkor úgy, hogy még nyolc órakor rakták az autó alá az automataváltót (Csehországban), milyen megdöbbentő volt látni a brit rendszámos Yamahába épített vízforralót, Csikós Bianchiját, a ritka SR-80 Simsont (és a bőgő mesterét), Bervas barát Pannóniáját. De volt háromötvenes Dzsaffa remek gitárossal és az ifjú Krisi MZ-je, a kicsi, de lelkes Maserati-különítmény, és Lowtyo 5.2-je, amelyik úgy csavarta a bódét, hogy öröm volt nézni, külön köszönet a Trabantos brigádnak, autóik körül mindig valahogy magasabbra csapott a jókedv, és persze a véletlenül hozzánk csapódott 4Runner-delegációnak, remélem, nem bántátok meg srácok. A BMW-s fiúk, a pár percre immáron hagyományosan benéző MX-5 klubosok (hallottuk, lemeszelték a konvojt a hegyen túl) mindannyian hozzájárultak a két nap színességéhez. A helyenként nyolcvan fősre duzzadt társaság autói között nem volt két egyforma és ez volt a szép, ez volt a jó. Persze meg kell említeni a közelben zajló Citroen-találkozót, ahová többen is elzarándokoltunk nyálat csorgatni, valahogy nem zavartuk egymást, jól kijöttünk. Ha ki is hagytam valakit, kérem, nézze el, ne keressen szándékot mögötte, egy jól működő gépezet minden alkatrésze egyformán fontos, ugyanolyan köszönet jár mindenkinek, mindenért.

De nem hagyhatom ki, hogy meg ne említsem a Velencei Óvoda, Általános és Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon srácait, akiket elvittünk fagyizni és terepjárni (a hivatalos szervek engedélyével). A nap vitathatatlanul legszebb órái voltak ezek, talán a végelszámoláskor jóvá írják nekünk egyszer ott fent, legalább egy kis időre feledtettük velük nem éppen irigylésre méltó helyzetüket. A boldog, mosolygó arcok láttán feltámadt a szél, és valahogy mindannyiunk szemébe fújt egy kis port, amit el-elfordulva törölgettünk, hogy más meg ne lássa.

Az éjszakai zenélés, a reggeli közös Forma-1 közvetítés és a millió pillanatnyi mosoly, nevetés, cinkos összekacsintás, a remek házi pálinkák és hideg sörök-borok, a sülő hús és a benzingőz illata maradjon meg mindazoknak, akik ott voltak.
Legalább a következő találkozóig. Addig nézzük a képeket. A fenti, Papp Tibi galériát és ezt a két ömlesztettet is. Jó volt, jó volt...