Soha semmi baja nem volt?

2009.04.24. 14:01
277 hozzászólás

Főmunkatársunk, Balázs Viktor azt mondta, lélekben feladtam én már ezt a Mazdát. És igaza volt: egyszerűen nem érdekel már a kabriózás. Utálom, ha tűz rám a nap, egyébként is motorral megyek, amikor jó idő van, ráadásul már akkor is szívesebben használtam a Nivát , amikor még megvolt.

Annyira jó autó, hogy igen nehéz volt megválni tőle. Többször nekirugaszkodtam, aztán többször hagytam a fenébe, és belelkesedtem, hogy mégis megtartom. Utolsó ilyen felbuzdulásomban csináltattam egy olajcserét, meg cseréltem akksit.

Az eladása előtti utolsó közös aktusunk, hogy mivel a héten lejár a forgalmi-zöldkártya, elvittem Mazda Mesterhez egy utolsó vizsgáztatásra. Átvételkor hirtelen eszembe jutott, hogy itt elég precízen mennek a dolgok, hátha megvannak még a munkalapok. Meg hát, de csak a fénymásolatokat kapom meg, ami nem hülyeség, hátha a következő tulaj is ide hordja majd.

Részemről persze az az érdekes, hogy megtudjam, mennyibe is került a problémamentes autóm bő hat év alatt. A fényezést (200 ezer), a szürke ponyvatetőt (190 ezer), a klímát (340 ezer), a riasztót (tán úgy 30-40 ezer körül), az ajtóbélelést meg a többi hifista praktikát (emlékszik a rosseb) nem számolom, hiszen ezek nem kényszerköltések voltak. A régi tető még bírta a gépi mosót is, csak nem tetszett a fekete vinil, a fényezés nem volt vészes, csak már nagyon matt.

Meghibásodásra nem emlékszem – az utólagos klíma ékszíjtárcsája szállt el kétszer, de ezt nem írhatjuk a Mazda rovására.

Nézzük tehát a munkalapokat.

2003. február 24. (Mazda Mester még puszta kézzel, indigóval munkalapoz.)
Kilométeróra-állás: 104 399
Olajcsere + szűrő (hozott olaj, már akkor is egy buzi voltam), ablakmosó tartály törött (az is maradt mindmáig), légszűrő (sport, hozott − végül akkori webszerkesztőnk, Égő Ákos barkácsolta rá, jó is lett), rendszámvilágítás, olajat is beleszámítva 38 450 Ft.

2003.06.25. km: 110 328
Négy hónap alatt hatezer kilométer, nem rossz! Akkor még klozetra is csak MX-5-tel.
Kuplungcsere (anyag+munkadíj): 84 400

2003. 09.18. km: 116 322
olajszűrő+olajcsere: 11 650 Ft
szerviz m.d. (fogalmam sincs, mi lehet, tán munkadíj?): 3000 Ft
fényszóróállítás: 1500 Ft
két ablak szorul: 2000 Ft
Összesen: 18 150 Ft

2004.03.01. km: 124 313
vezérműszíjcsere+tömítés munkadíj: 13 000 Ft
lakatos, fényezés (tán a lökhárítót csináltathattam meg): 25 000 Ft
vezérműszíj: 10 800 Ft
vezérműszimering (2x3850): 7700 Ft
ékszíj: 2300 Ft
szelepfedél-tömítés: 10 950 Ft
olajcsere+szűrő: 10 850 Ft
motortisztító: 2000 Ft
Összesen: 80 600 Ft

2004.09.08 km: 135 955
olajpótlás: 2800 Ft
kipufogó-hegesztés (nincs mellette összeg, tán ajándék)
Összesen: 2800 Ft

2004.11.04 km: 140 569
ékszíjfeszítés
olajszűrő+csere munkadíj: 3000 Ft
4 gumi átszerelése
hűtőfolyadék-csere (olvastam valahol, milyen jó, ha lecseréljük a fagyállót, mert az is elöregszik)
olaj+szűrő, anyag (3,5 l 10W-40): 10 900 Ft
hűtőfolyadék: 3200 Ft
Összesen: 17 100 Ft

2005.04.22. km: ?
vizsgára felkészítés: 4500 Ft
vizsga: 15 800 Ft
4 gumi átszerelése: 4000 Ft
olaj+szűrőcsere: 3000 Ft
sportlégszűrő-tisztítás: 2500 Ft
olaj (a szokásos): 10 900 Ft
Összesen: 100 700 Ft

2005.06.09. km: 143 365
kapcsoló+beszerelés: 10 000 Ft

2005.11.22. km: 145 459
4 gumi átszerelése: 6000 Ft
Világítás-visszajelző: 2000 Ft
ablaktörlő lapát: 4600/pár
Összesen: 12 600 Ft

2006.06.14. km: 149 510
első féktárcsák: 21 000 Ft
első fékbetét: 6800 Ft
szelepfedél-tömítés: 10 200 Ft
O-gyűrű: 1200 Ft
jobb ablaktörlő: 1980 Ft
olaj: 10 900 Ft
zöld Protec motortisztító: 2500 Ft
gömbfej: 18 600 Ft
Összesen: 73 180 Ft

2006.11.14.
téligumi-átszerelés: 5000 Ft

2007.01.12. km: 153 641
difiolaj csere: 3000 Ft
váltóolaj csere: 3000 Ft
ékszíj csere: 3200 Ft
három vízszintes vonal, pont, k, pont: 8000 Ft
olaj+szűrő+csere: 15 200Ft
főtengelyszimering: 9800 Ft
Összesen: 42 200 Ft

2007.04.11.
főtengely hátsó szimeringjének cseréje: 22 000 Ft
4 gumi átszerelése: 4000 Ft
motormosás: 2700 Ft
hátsó szimering: 9800 Ft
Összesen: 38 500 Ft

2007.04.25.
fékmérés vizsgára: 5000 Ft
vizsga: 17 000 Ft
adatlap: 1200 Ft
Összesen: 23 200 Ft

2008.01.30.
bal hátsó kézifék ragad
hővédő lemez zörög: 2000 Ft
zöldkártya: 8000 Ft
Összesen: 10 000 Ft

2010.02.11.(Mazda Mester félrenyomhatta a stemplit) km: 157 842
olaj+szűrők: 3000 Ft
4 gyertya cseréje 2000 Ft
átvizsgálás
olajszűrő: 1450 Ft
gyertya: 4800 Ft
(az olajat újra én vittem, ugyebár)
Összesen: 11 250 Ft

2009.04.21 (most kedden)
fékmérés vizsgára: 5000 Ft
vizsga: 17 000 Ft
zöldkártya: 8000 Ft
adatlap: 1200 Ft
összesen:
31 200 Ft

Mielőtt összeadtam volna, kiírtam egy kis tippversenyt a szerkesztőségben, ki mennyire saccolja a végösszeget. Papp Tibi (gépész) tippje 300 ezer alatt. Nyegleo adatbázis-kezelő és ártudor szerint szintén 300 ezer. Omm Belsőség-szerkesztő, hasonló korú Mazda tulajdonosa: 430 körül. Én, aki már nézegettem a munkalapokat: 500 ezer körül. Angéla Papp Tibivel van egy platformon.

És összeadtam: 724 480 forint, TMK-jellegű költségekre. Tény, hogy ritkán fájt, és az is tény, hogy mindent azonnal megcsináltattam a Mazdán, meg nem spóroltam semmin. Tevan kolléga az Indexnél, akinek hasonló MX-5-öse volt, nagyjából ezt az összeget nem költötte rá. Úgy is nézett ki az autója. Tavaly adta el, 350 ezerért. Ha hozzáadnánk az én bő 700-amat, majdnem elértük az 1,2 milliót, amennyivel Mustang Sanyi beszámította a Cougarba az enyémet.

Tehát akkor:
Tartsuk autónkat ridegen? Közlekedjünk az összeomlás határán? Kicsire ne adjunk? És a kötelező egyszerűsítés kedvéért ne kalkuláljunk azzal, hogy Tevan kolléga szerint az ő Mazdája is sokat volt szervizben, mert ez sem kívül nem látszott rajta, sem a beltartalom terén nem volt érezhető.

 
Az első nagytakarítás Balázs Viktor udvarán – 2003 tavasz

Én mindenesetre maradnék az eddigi hozzáállásnál. Tudom, hogy gazdaságilag értelmetlen autóra költeni, de gazdaságilag kutyára költeni is értelmetlen, hiszen csak annyit tud, hogy viszontszeret. Azt pedig az autó is tudja. De így, hogy látom, mennyit költöttem rá, egyértelmű, hogy nagyjából egálban vagyunk: én jól tartottam, ő meghálálta.