Szívünkben a kés

2009.07.05. 11:05
214 hozzászólás


András küldte el nekem az alábbi képeket, az Evo Klub fórumán tűntek fel. Egy Stockholmban élő tag küldte be őket. Nézem az elsőt, másodikat és lassan szúró fájdalom születik a szívem környékén. Majd a bosszúság, a tehetetlenség és a kérdés: miért?
Fordok. Sierrák, Escortok. Mindenféle rendszámmal, anélkül, állnak és várják a véget a szabad ég alatt, hóban-fagyban, sárban, esőben. Cosworth mind, legalábbis annak tűnnek, fordosok, javítsanak ki.

Nagyon-nagyon szomorú és lehangoló látvány ezeket a remek autókat így látni. Az elmondások szerint a Stockholm melletti telep környékén négy éve már semmi mozgás. Csak a rozsda csámcsog halkan a jobb sorsa érdemes autókon. Azokon, melyeket még legnagyobb ellenfeleik is tiszteltek, mindegy, hogy túraautó-bajnokságról vagy raliról beszélünk, azokon, melyek a gyártónak megszámlálhatatlan győzelmet szereztek és ritkák ma már. Gyári állapotban pedig egyre többet érnek.

Emlékszem, mennyire megdöbbentő volt tudatosítani a Lány sportautó-múzeumban egy Sierra Cosworth RS500 mellett állva, hogy ezzel valakik anno versenyeztek, egymástól pár centiméterre 200 km/órás sebesség fölött is, 500 lóerővel. Mint Steve Soper és Andy Rouse.

Persze, versenyautók, de a képeken látható, halkan porladó utcaiakhoz is dukált a kesztyű. Nem beszélve az Escort RS Cosworth-ról. Nézzék meg a nehéz természetű Carlos mestert aztán számolják össze, hányszor futott végig a hideg a hátukon.

Ó, ha lenne sok pénzem, ha lenne nagy trélerem, ha lenne csarnoknyi garázsom. Csupa HA. De nincs, menteni nem tudok egyet sem. Ott maradnak tán örökre, mint út szélén a kereszt: itt örökre elment valaki.