Tízéves a Totalcar: Ne nyúlj hozzá, megvág!

2010.04.04. 16:49
112 hozzászólás


Az éppen aktuális, tömény és ömlesztett Palik-féle marhaságból ocsúdva próbálok most valamennyire értelmes mondatokat összelapátolni ide. Egyszerűnek tűnhet, de nem az, hiszen OT Expós Totalcar standunk hetedik - kiállított - tagja megfoghatatlanul, csodálatosan kretén, borzasztóan más (sokan egyenesen rondának mondanák) és elborult, mint a körötte majdan helyet foglaló, szinte hétköznapinak tűnő autók.
A Subaru XT.

3

Valamikor a nyolcvanas évek elején, amikor a Subaru éppen csak kiköltözött a gigantikus Fuji Heavy Industries egyik alagsori kis műhelyéből, történt meg, hogy a cókmókjukat pakoló mérnököknek kénytelen-kelletlen fel kellett számolniuk a kis marihuána-ültetvényt Kenji-szan szekrényében. Egy nagyon hosszúra nyílt hétvége keretén belül el is szívták a termést, dörgölték a hasist, forgatták a pipát. Nakagawa-szan éppen megcsomózta homlokán nyakkendőjét, lehúzott egy fél deci szakét és két, hosszú slukk között fejhangon sikítva közölte a többiekkel, hogy most pedig tervezzenek autót! Csak úgy, brahiból, mert milyen jó az. Legyen összkerekes, kétajtós, de ne lapuljon a földhöz, lehessen kinyitni a tetejét és ami a legfontosabb: csak háromszög-vonalzót használjanak a munka során!

Pár óra alatt kész volt minden. A Leone, a japán zöldséges Mercedes, alapjain született meg minden idők legszögletesebb autója, mely aztán több, kíváncsi érdeklődőt juttatott kórázba, mikor óvatlanul nekidőltek és megvágták magukat a temérdek él valamelyikével.

Két dolgot azonban nagyon bántak a beszívott japán mérnökök: a kormánykerék és maguk a kerekek nem lehettek szögletesek.

Azóta is ezen törik a fejüket, cseresznyevirággal a fülük mögött, a szent Fuji-hegy lábánál üldögélve, vígan pipázgatva. A zseniális bolondok. Bevállalták, megcsinálták. Kiérdemelték helyüket az Autók nagy enciklopédiájában. Gratulálunk!