Orral csapódott a rámpába

2012.06.30. 19:02
79 hozzászólás

Biztosan nem így képzelte bemutatóját Toomas Heikkinen ralikrossz-versenyző, a Los Angelesben zajló extrémsport fesztiválon, ahol tegnap súlyos balesetet szenvedett, miközben látványos ugratására készült. A 2010-es finn ralikrossz-bajnok a szükségesnél kisebb sebességgel hajtott fel a rámpára Ford Fiesta versenyautójával, így nem tudta végrehajtani az eredetileg eltervezett 50 láb, vagyis körülbelül 15 méter hosszú ugratást. A Fiesta túl alacsonyan érkezett meg a túloldalra, ahol óriási erővel becsapódott az ugrató peremébe. 

Az autó fejjel lefelé ért földet és azonnal kigyulladt, ám óriási szerencséjére a 21 éves finn pilótának még sikerült kimásznia a roncsból. Ezután azonnal megvizsgálták, majd kórházba szállították, és megállapították, hogy bokasérülésén kívül nem esett komoly baja.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.