Tartsanak velünk Dudaországba!

2012.10.31. 13:35
29 hozzászólás

Image1 (1).jpg

A Totalcar TV első három adásának nyilvános ősbemutatóját elég hülye időpontban tartottuk. Hétköznap délelőttönként csak lógós egyetemisták tudtak eljönni a budapesti Liszt Ferenc téren található Hooters étterembe, hogy a műsorvezetők társaságában tekintsék meg a jövő héten adásba kerülő műsort, egyszersmind átadják önnön magukat az örökkévalóságnak, hiszen ugye benne lesznek a tévében.

p1800_karotta_2.jpg

Most megpróbáljuk szélesíteni a helyszíni nézők életkor-fájának koronáját, hiszen a negyedik és ötödik adás felvételét csütörtök délután 2-kor tartjuk, ugyanitt, a Hootersben. Munkaszüneti nap, juhé! Oké, halottak napja, de temetőbe úgyis alkonyattájt érdemes menni, mert akkor sokkal hangulatosabb a gyertyafény. A hamburgert és a sült krumplit már leteszteltük, azokra vállaljuk a garanciát, tehát egy könnyű, amerikai stílusú ebéddel is össze lehet kötni a vendégszereplést, de ha valaki éppen nem férne be, a Liszt Ferenc tér amúgy is éttermi övezet.

Imagef2.jpg

Tehát akkor összegezzük az előnyöket.

1.: Egyszerre két adást nézhetnek meg, a jövő hetit, és a két hét múlvait, tehát halálba szpojlerezhetik szeretteiket.

2.: Kaja.

3.: Csajok.

4.: Benne levés a tévében.

5.: A forgatási szünetekben mindenfélét lehet kérdezni akár a műsorvezetőktől, akár a stábtól.

p1800_karotta_1.jpg

November 1., csütörtök, 14.00,