Na, mit olvas Csikós?

2013.11.30. 18:02
35 hozzászólás

Megjött. Már vártuk. Mert megígérte a nő a 4 τροχοί című laptól, hogy majd küld egyet, de egyikünk sem vette komolyan. Elvégre újságíró.

IMG 6522

Ez a Tannistesten történt, ahol Az Év Autója zsűri gyűlik össze, hogy megmártsa testét az automobilgyártás újdonságaiban. Rengeteg cikk született ebből, viszont volt egy pillanat, amikor nem volt jó ott lenni. És ahogy Toni Jalovaarát, a főszervezőt elnéztem, neki sem. Ugyanis az említett görög újságíró hölgy neki szívta a vérét, azzal, hogy szüksége lenne néhány fényképre pár autóról, de nem hozott fényképezőgépet. Gondolom, sejtik, ha valaki Tannisba eljön gép nélkül, annál nem számít az ember arra, hogy betartja az ígéretét, és tényleg küld újságot.

IMG 6526
Még ezt is én fotóztam, ez a hagyományos tengerparti csoportkép, a jelöltekkel, előtérben Håkan Madson, a zsűri elnöke

Végül mi mentettük meg a helyzetet, kapott tőlem suhanós képeket a Tesla Model S-ről, elölről, hátulról, mindenhonnan. Meg statikus külső képeket, továbbá belsőket is, azokat Csikós készítette. Ismerősek lehetnek a Tesla-cikkünkből.

IMG 6539

Még a tengerparton csináltunk egy csoportképet a kedvéért a három villanyautóról, a Renault Zoéról, a Tesláról és a BMW i3-ról, úgy tűnik, feleslegesen, mert nem került be az újságba. Nem baj, az egész vergődés a libával alig tartott tovább egy óránál, és az ember szívesen pazarolja az idejét, amikor tudja, hogy éjjel emiatt fog egy órával kevesebbet aludni. Mondjuk nem négy, csak három órát. Klassz.

IMG 5067

Egyébként a szép görög név (4 τροχοί) azt jelenti, hogy négy kerék. Nem az illető hölgy a zsűritag, de valamiért őt küldte el a valódi zsűritag, Stratis Chatzipanagiotou, aki férfi. Egyébként ő Görögországból az egyetlen jury member, pedig ők picivel többen is vannak, mint mi, magyarok, 11 millióan. Igaz, most épp alulmúltak minket autóeladásokban, de mondjuk két éve még százezerrel több új autó fogyott ott, mint nálunk. És nem mindegy, hogy 55 vagy 155 ezer – mégis Magyarországnak van két zsűritagja (Csikós mellett Gajdán Miklós), nem a görögöknek.

IMG 6527

Na mindegy, az újság megjött. Már rég láttam fotómat kinyomtatva, jól esett. Gondoltam, megnézem, odaírták-e a nevemet, ha már ingyen használták a képeimet. Azt is kértem, hogy a Totalcart is írják oda. Persze hogy nem. Pedig direkt adtam névjegyet a libának, plusz még ráírtam, hogy Csikós Zsolt. Legalább őt sikerült odaírni.

Igaz, lehet, hogy nem is a fotók miatt küldték az újságot. Nézzék csak a hirdetést! Ponton!

IMG 6544