A barna RX-7-es korábbi kalandjai

2014.01.04. 18:36
44 hozzászólás

1525940_714201021923501_673861780_o.jpg

A hevesi RX-7-es korábban Kecskeméten lakott, de Szolnokra már nem jutott el, mert kifogyott belőle a benzin. Azt viszont már tudjuk, ki csinálta bele a barna szőnyeget.

Viszonylag friss az élmény: Hevesen egy szokatlanul kitűnő állapotú, régi Mazda RX7-est tesztelhettem. Ment, mint a - harminc éves - golyó, a gazdája bátran adta ide, és azt mondta, semmi baja vele, csak nagyon sokat fogyaszt. A nagyon sok ezúttal tényleg nem kevés: 16-20 liter. Bizony, ennyivel már egy régi V8as tepsivel is bőven el lehet járni, de a régi RX-7-est más okok miatt szeretjük, mely okokat nagyjából végig is vettem a videóban:

Az egyik ilyen ok egyébként, aminek már szenteltem is korábban egy külön posztot, nevezetesen hogy ez volt életem legkevésbé orrtolós autója. Ezt azóta is tartom, és majd megírom, ha netán belebotlanék egy még kevésbé orrtolósba, ami mondjuk teljesen valószínűtlen. Az ünnepekben nem nagyon nézegettem a hivatalos Facebookomat, úgyhogy csak ma olvastam el a következő levelet:

Szia!

Szeretnék megosztani Veled egy 1997-es történetet.
Édesapám akkor a kecskeméti Mazda kereskedésben dolgozott. Bevittek oda egy Mazda RX-7-est javításra. Motorcserén esett át az autó, egy svájci, nagyon kevés kilométeres blokkot kapott. Ezután a tulajdonosa beszámíttatta egy új autó vásárlásánál. Az autó nálunk volt egy darabig, Apa gondolkozott rajta, hogy megveszi.

1533684_714201018590168_2036503295_n (1).jpg

Útnak indultunk vele Szolnokra, megtankolta annyi benzinnel, ahogy egy átlagos autót kellett akkoriban. Már az odaúton kifogyott. Ekkor mondott le a megvételéről.  Ő csinálta bele a barna szőnyeget. Aztán az autót eladták Egerbe. Azt hiszem a történetet innentől már Te is ismered.
Nagy örömmel olvastuk a cikket/néztük az adást. Ezek után előkerestük a családi fotóalbumot, és néhány saját képre leltünk, amiket csatoltam.
(Én ekkor még csak 4,5 éves voltam egyébként  )

Üdvözlettel:
Ziegner Kristóf

 

1502057_714201028590167_1520118726_n (1).jpg

1533320_714201038590166_693618221_n.jpg

1543190_714201025256834_1946159661_n.jpg

Kedves Kristóf, ezúton is köszönöm, és ha esetleg van valakinek hasonló leleplező anyaga régebbi tesztautóinkról, továbbra is jöhet!