Így fess embert egy szempillantás alatt

2014.11.07. 14:02
7 hozzászólás

DSC 9698


Csak vegyészekkel ne kezdjen az ember! Veszélyes egy társaság, mert mindenre azt mondják, hogy nem lesz baj és tulajdonképpen annyira nincs is. Csak ami nekik nem baj, az másnak mondjuk kellemetlen. Pláne ha a katalízissel szórakozunk. Nézzék csak:

Az addig oké, hogy egy szempillantás alatt füstösképű lettem, az pedig inkább csak a Vasúttörténeti Park látogatóinak volt furcsa, hogy a gőzmozdonyok felől sietve érkezik egy tetőtől-talpig kormos (hja kérem, nem akármilyen korom volt az!) ember, aki aztán fél órán át blokkolja az egyetlen kézmosót a férfivécében. Úgy néztem ki, mint egy kazánrobbanás túlélője, de a nagyobbik gond az, hogy mindez az aktuális epizód forgatásának legelején történt (hiszen a jeleneteket nem időrendi sorrendben veszik fel), és a kontinuitás megkövetelte, hogy attól a pillanattól kezdve három napon át ebben a kormos gatyában mászkáljak mindenfelé, ahová a forgatás vetett minket.

DSC 0560

 
A múltkori posztban - de már előtte is, a Brutális Fizika adásai után - is többen felháborodva szóvá tették a munkavédelmi eszközök hiányát. Ebben teljesen igazuk van, meg nem is. Egyrészt ahol nem kellett, ott vállaltuk a kockázatot és remekül szórakoztunk, ahol viszont elkerülhetetlen volt, ott nem volt apelláta: beöltöztettünk mindenkit, ahogy kellett. A holnapi epizódban nem véletlenül látnak embereket vegyvédelmiben: veszélyes és egészségre elég káros dolgokat piszkáltunk módszeresen, megmutatva, hogy mennyire nem játék akár pár gramm jód sem. Az pedig, hogy esetleg túlléptünk határokat (igaz, óvatosan), az - legalábbis részemről - tudatos döntés volt.

DSC 9590

 
Mondjuk a füstös képemért revansot akartam venni Gergőn, de megúszta, mert cserébe érdekes dolgokat mesélt a durranógázas fogyasztáscsökkentésről és a hidrogénhajtás előnyeiről/hátrányairól, valamint rámutatott pár - elég megdöbbentő - tényre ezzel kapcsolatban. Vasárnap láthatják majd önök is a Totalcar.hu-n, holnap - azaz november 8.- án viszont nézzék meg a Brutális Kémia 2. epizódját 16.00-tól a Spektrum TV-n. Durva lesz.