Durranógázzal kevesebbet fogyaszt? És hidrogénből?

2014.11.09. 11:51
128 hozzászólás


Nagy Gergő Zoltánnal alig pár hónapja ismerkedtem csak meg, aztán úgy alakult, hogy pár hétre szinte összenőttünk. Ő lett ugyanis a Brutális Kémia sorozat szakértője és ez - kombinálva meglehetős kíváncsiságával - azt eredményezte, hogy meglehetősen maró, hangos és veszélyes dolgot agyaltunk ki együtt.

Sok időnk beszélgetni másról nem volt, hiszen a forgatás szüneteiben folyamatosan az eszközeivel csörömpölt, kémcsövekkel- és csészékkel rohangált, vagy robbanékony porokat gyártott. Amint azonban véget értek a rohanással, nem ritkán feszültséggel ám annál több röhögéssel, eltöltött napok, azonnal szaván fogtam.

Megígértettem vele ugyanis, hogy egyszer majd leülünk és elbeszélgetünk a durranógázról (mellyel olyan jót robbantottunk), mint fogyasztáscsökkentő csodáról és persze a hidrogénhajtásról, az autózás potenciális jövőjéről. A HHO-generátort alaposan kiveséztük már, két remek cikkben is, ennek ellenére még mindig akadnak olyanok, akik szerint csak ettől fogyaszt kevesebbet az autójuk, nem a tudattól, hogy beszerelték. Nos, ebből az alig tízperces interjúból azért kiderül, hogy a jövő még nem áll éppen az ajtó előtt, ahogy az is, hogy... szerintem nézzék meg, érdemes.