2015.05.23. 14:55
33 hozzászólás

A Jumeirah Beach Residence-et nehéz lenne egy magyar helyhez hasonlítani, talán a Váci utca és a füredi Tagore sétány pénzzel telepumpált szerelemgyereke állna hozzá a legközelebb. Három évvel ezelőtt még semmi sem létezett a korzóból, butikokból, szalonokból, és a homokos partból, ma mégis annyira egyben van az egész, mintha évtizede alatt alakult volna ilyenné. Az építkezéseknek messze nincs vége, pár száz méternyi vízfelület után egy óriáskerék épül, amely – ki nem találnák –  a világ legnagyobbja lesz.

DSC 3438


A 270 millió dolláros beruházás 2013-ban kezdődött, és a 220 méter magas keréknek még idén állnia kell. És egy ekkora ziccert kár lenne kihagyni, ezért hatalmas led-kijelzőt építenek rá, amelyről a tervek szerint reklámokat sugároznak majd. Maga a part igazán kellemes hely, rendívül tiszta – nagyjából félóránként jön egy takarító autó – és ízléses színvilágú. Kell is, az igényes hotelek igényes közönsége nem kevés pénzt hagy itt, például parkolásra.

DSC 3448


Bizonyos épületek előtt olyanok a parkolók, hogy legfeljebb csak négy vagy öt kocsit fogadnak, de azokat kordonnal lekerítve, egy mindenki által igazán jól látható helyen. Lehetne parkolni az alig húsz méterre lévő többszintes teremgarázsok bármelyikében, de akkor megfosztanánk a bámészkodókat az egónk négykerekű kivetülésétől. Ezzel még nem is lenne baj, hiszen a sportautózás eleve magában hordoz némi magamutogatást, de egy-egy ilyen hely akár harminc ezer forintnyi dirhambe is kerülhet. Szóval a jelenséget mindenki ítélje meg magában.

DSC 3446


A sétányon autók is járnak, az övék egy keskeny, macskaköves út, pár szolidabb fekvőrendőrrel. Igen ám, de, egy Lamborghini Aventadorból egy ennyire apró akadály is más kontextusba kerül. És mivel garantáltan jön egy úgy kétpercenként, ezért szépen fel is torlódik a forgalom, de annyira, hogy nem lehet elég lassan gyalogolni, hogy ne hagyjuk le őket. Persze ilyenkor is meg kell mutatni, hogy kinek mekkora, ezért gyakran hevesen túráztatják a motorokat, ha már mást nem lehet. Biztos forrásból tudom, hogy lakóként ilyenkor maga a mámor a part.

DSC 3441


Az egzotikus autók tulajdonosai sajnos már évek óta kénytelenek szembenézni a problémával, hogy nagyjából már nincs olyan gépcsoda, amivel ki lehetne tűnni. Én sajnos lemaradtam róla, de Bushi látott már itt ezüstözött – nem ezüst színűre festett, hanem konkrétan nemesfémmel burkolt – Phantomot, egy olasz butik filippínó eladója pedig aranyozott Bentleyt mutat nekem a telefonján, pár hete fotózta. Ha ehhez esetleg bátortalanok vagyunk, akkor még lehet a rendszámokkal is flancolni, mint például ezen a fehér Ferrarin. A téma megér egy külön posztot, de a lényeg, hogy minél kevesebb a karakter, annál többe kerül, és itt most milliókról beszélünk.

DSC 3461


Joggal gondolhatnánk, hogy csak eszetlen költekezéssel mutathatjuk meg, kik is vagyunk, de sokszor elég, ha csak új autót veszünk, nem is feltétlen drágát. A lényeg, hogy úgy tűnjön, mintha most hoztuk volna a szalonból, ezért hagyjuk rajta a fóliát az ülésen. Ma egy Land Cruisert láttam így szembejönni, biztos kellemes ráizzadni a műanyagra, ha már vettünk egy autót finom bőrüléssel. Na jó, abbahagyom, mielőtt rám fogják, hogy irigy vagyok, az egészből csak annyi akartam kihozni, hogy a gazdagoknak is megvannak a maguk gondjai.

A dubaji túra többi posztját itt találod.