Füstös huligánok, szevasztok!

2016.09.14. 17:56 Módosítva: 2016.09.14. 17:56
11 hozzászólás

Állunk a sorban, a pőre tűzfal ontja a meleget, a plusz hűtésként berakott két tolóventillátor pedig rádupláz, legalább 60 fok lehet az autóban, a kinyitott ajtókon és a tetőablakokon át éppen csak jár a levegő. Előttem a VR6-motoros, turbós Lada (Lada váltóval!), mögöttem valamelyik V8-as E36 fújtat. Kinyitok egy bubimentes vizet, odanyújtom utasomnak: - Igyál egy kicsit, meleged van.

- Köszönöm.- mondja vékonyka hangján, alig éri át a flakont, de ül a gyerekülésben, mint a cövek, ki nem lehet szedni az autóból, hiába kapacitálom, hogy szálljunk ki, mert legalább 15 percünk van még indulásig. – Nem, jó itt.

Beszélgetünk. Hat-hét éves lehet talán, természetesen a matekot nem kedveli nagyon, a tornaórát viszont igen, apával jött el és nagyon tetszik neki, autóversenyző szeretne lenni. – Hát legyél, ha az szeretnél, akkor mindenképpen legyél. – sosem lehet tudni, lehet, épp az újabb kis Michelisz ül itt mellettem. Jót beszélgetünk, közben apa néha-néha befotóz az ablakon, látja, hogy nincs baj, jól elvagyunk, aztán int a pályabíró: mehetünk. - Tedd az öledbe a kezed, kapaszkodj!

Persze óvatosan, a gyerekekkel mindig óvatosan kell, hiszen még annyi fogalmuk sincs, mi vár rájuk, mint a felnőtteknek. Megijedhetnek a zajtól, a füsttől és persze kicsik, a szüleik sincsenek mellettük. Bátor kis srác lehet ez, hogy beült egy idegen mellé ebbe a zajos izébe.

Kicsit rágyorsítunk, meghúzom a kéziféket, hogy szűken beforduljak balra, az átkozottul puha első gátlók koppannak, húzzuk az autó sarkát a földön, de hamar vége, elrúgom jobbra, a hegesztett difi parasztnak paraszt, de legalább nincs vele gond: mindig keresztbe akar menni, az meg itt jó.

Átnézek: a kisfiú tágra nyílt szemmel, nyitott szájjal, hangtalanul sikít és markolja az ülést, ahogy látja felénk közeledni a Claas-rakodót. Elveszem egy kicsit a gázt, éppen csak addig, amíg átbillen a bódé a másik oldalra, aztán visszalépek a gázra, próbálok nagyobb ívben fordulni, nehogy megint megijedjen.

De nem, nem fog, magasba emelt karokkal, szélesen mosolyogva kiabál, hogy húúúúúú, még, még – mondja, megyünk hát még két kört, majd a kijáratot jelző két bála közé csúszva szépen elhagyjuk a placcot. – Jól vagy? – fordulok hozzá, pedig látom, hogy hülyeséget kérdeztem, mert fülig ér a szája. – Hű, de jó volt, ott az apa. Apa! Apa! Láttad?! – kiabál ki a közben lehúzott ablakon. Vele örülök én is, hiszen harminc évvel ezelőtt ugyanilyen lelkesen rángattam apámat én is ide-oda egy-egy autókrossz futamon, tartottam bele az arcom a kipufogófüstbe és tátott szájjal néztem, ahogy a Tatra és Porsche-motoros szöcskék hetykén dobják fel az égbe maguk mögött a kitépett sárgöböket.

És mennyi ilyen volt aznap! Számolatlanul vittem mindenkit, aki jött. Születésnapos anyukát, aki ezt kapta ajándékba, kicsiket-nagyokat, helyieket és olyanokat, akik 320 kilométert autóztak, hogy itt legyenek. Reggel tíztől délután kettőig bírtam, de akkor már olyan fáradt voltam, hogy szinte remegett kezem-lábam, Bandi szerencsére átvette és ment, sosem egyedül.

Huszonöt autó szállította megállás nélkül az utasokat, ugyanebben a tempóban. Azt hittem, hogy előbb-utóbb valaki besokall vagy megunja, de nem. A jó hangulat, a szeretet és a barátságos közeg annyira magával ragadott mindenkit, hogy egy árva panasz nem hagyta el senki száját. Hiszen látták, hogy ez az 1600 ember miattunk jött ide, látták, hogy a helyi erők mindent, de tényleg mindent megtesznek azért, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt és ez a kedvesség és korrektség olyan kézzelfogható volt, amennyire az csak vidéken lehet.

Pedig előző nap hajnalig tartott az éjszaka (a Vándorsólyom-fogadó hölgyeinek kijár a kézcsók) és sokat nem pihentünk, de mivel szinte mindenki megérkezett már egy nappal korábban, ráadásul többségüket már ismertem korábbról, így biztos voltam benne, hogy megfontolt, rutinos és felnőtt emberek, akik nem csak azzal vannak tisztában, hogy micsoda felelősség utassal menni, hanem azzal is, hogyan kell úgy menni, hogy a nézők is lássák: itt nincs elspórolva semmi. Se benzin, sem gumi. Hálás köszönet nekik! Ahogy az Axiálnak és a HódmezőGazdának is, a profi gépkezelőknek, akik pillanatok alatt megoldották azt, amit szerettünk volna, és annak a harminc embernek is, akik egész nap lábon álltak a tűző melegben azért, hogy minden zökkenőmentes legyen. Profi volt a szervezés, szuper a büfé, jól bevált gumisunk dolgozott, mint az ördög, nekünk pedig nem maradt más, csak csinálni a műsort, hogy jó legyen.

Szerintem sikerült. És teljesen mindegy, hogy ki mivel indult, a végén mindig megtapsolták, mert látták, hogy nincs lappangás, öblögetés, ami szakad, az szakadjon, ami törik, az törjön. Nézzék meg a több, mint nyolcvan videót a Youtube-on, az ezernyi képet a Hódmezőrület esemény mappában Facebook oldalunkon és látni fogják önök is. Előtte mindenképpen kattintsák végig ez ide beágyazott három galériát, hátha találnak ismerőst!

Én személy szerint mindennél jobban szerettem ezt a hétvégét. Jobb volt, mint a pályanap a Ringen, jobb, mint egy Faluvégi Farolás vagy Parkoló Parádé. És nem csak azért, mert a társaság egy húron pendült, hanem azért is, mert láttam, hogy vannak még olyanok, akik tudják ezt élni önzetlenül, nem nyereségvágyból, csak a buli kedvéért is. És ez nem pénzfüggő. Hódmezővásárhelyen, erre a pár napra minden összeállt és mindenki egyet akart. Nagyon-nagyon ritka az ilyen és iszonyúan jó volt megélni, jövőre – így vagy úgy – de biztosan itt leszek megint. Legyetek ti is, csak így érdemes. Én pedig köszönöm, talán utoljára.

És a gép?

A csacsi a kis kétliteres motorocskájával bírta, bár a nap végére - amikor már a disztroj volt a cél és az, hogy lehetőleg az autó sarkával szétcsapjuk a szalmafalat és a belógó bálákat (akinek erről van képe vagy videója, az ne legyen rest beküldeni) - na addigra már kicsit csöpögtette a szervóolajat, de annyi baj legyen. Ereje nincs sok, ezért kizárólag Colin McRae-sen szabad használni, padló, kettes, aztán hadd szóljon. Szezon végén fejlesztünk majd rajta, egyelőre jó így. Pontosan, szépen autózható, olcsó hozzá minden, elégedettek vagyunk vele. A Pisztoly addig is pihen.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.